Kezdődik az iskola (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Kezdődik az iskola
Nekünk minden évben saját tisztasági csomagot kell vinni.
Még nem is hallottam ilyenről😯
Megint kezdődik az iskola.
Én pedig meg vagyok teljesen döbbenve!
Kisiskolás anyuka mesélte, hogy az alsós gyerekeknek nem saját tisztasági csomagot kell bevinni, hanem az egész osztály részére minden hónapban másnak kell bevásárolni.
4-esek, nem kicsik, és eddig nem volt így.
Ilyen régen nem volt, nekem ez most sem tetszik. Nálatok van ilyen?
Sziasztok!
AZ én nagyfiam is ősszel kezdi az első osztályt! Én is kicsit félek, hogy fogja fogadni az új közösséget, a új helyzetet, a kötöttségeket! Lesznek ismerős gyerekek az osztályban, a mi ovinkból 6 gyerkőc jön a sulinkba.
Itthon vagyok a picikémmel még 1 évig, így fogok tudni neki segíteni, de én is szívesen fogadok tanácsot, főleg olyanoktól, akik már ezen a szakaszon túl vannak ill. most állnak az említett iskolakezdés előtt.
Sziasztok!
Az én kislányom idén ősszel kezdi az iskolát, és én már most nagyon izgulok. Szívesen fogadom bárki tapasztalatait az iskolakezdésről, és olyan szülőkkel is szívesen társalognék itt a fórumon, akiknek a gyermeke szintén ősszel kezdi az iskolát.
Csokorvirág
Sziasztok!
Nem gondoltam, hogy ilyen kedélyborzoló lesz a cikkem....
Gyerekem van, kettő is, de lassan az unokáim mennek isibe.
A kisebbik fiammal annak idején egy ovis társa sem ment elsőbe; lehet, hogy idejétmúlt a véleményem, de azt írtam le, amit megéltem és amit a környezetemben tapasztalok.
Hát, elnézést kérek tőletek, ha más anyagilag az élet...
A tankönyv valóban, ez alsó tagozatban például olyan 5000 forintos tétel. Minden mást viszont triplán kell venni a gyerekeknek, szóval azért ez nem biztos, hogy két gyerek "jár több kiadással".
Ja, gyerekem nincs, de pedagógus vagyok! :)
Látom, mit küszködik sok család. A legtöbbüknek, akár egy, akár kettő, akár több a gyerek, nagyon megterhelő ez a kezdés, a mai munka- és fizetési viszonyok mellett, sajnos.
Bocsi, de neked van gyereked?
3 gyerek után már ingyenes a tankönyv, és jár kedvezmény. Sokkal több a kiadás 2 gyerek esetén, még ha furán is hangzik...
A másik: Nem minden szülői értekezleten van úgy, ahogy leírtad. Ráadásul akik oviba jártak többségében ugyanazok mennek első osztályba is, tehát lesznek ismerősök.
Ugrás a teljes írásra: Kezdődik az iskola
További ajánlott fórumok:
- Minden jöhet ami "sz"-szel kezdődik
- Vége a nyárnak, irány a munka, kezdődik az iskola
- Írjatok bármilyen mondatot ami H-val kezdődik!!
- Szólánc- Írjunk zöldségeket +gyümölcsöket! Az előző szó utolsó 2 betűjének valamelyikével kezdődik a következő.
- Ki ismeri azt a "ballagási dalt", ami így kezdődik: Most búcsúzunk és elmegyünk, a mi időnk lejárt, itthagyjuk kedves iskolánk, indulunk mes
- Általános iskolás gyermekek anyukái! Idén mikor kezdődik a téli szünet?