Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Benedek Elek

Virágvasárnap

Virágok napja, szép virágvasárnap,

Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!

Hintsd be virággal az avar mezőket,

A kertek fáit, félve rügyezőket,

Óh, szánd meg őket!

A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,

A rét, az erdő még most is kietlen.

Virágok napja, jer, lehelj a földre,

Bús szürke foltjait varázsold zöldre,

Szép puha zöldre!

Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,

Üres fészkeknek hadd legyen lakója!

Szakadjon vége a nagy némaságnak,

Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,

Oly régen vágynak!

Ihol közelg. Feje virággal ékes,

Az arca nevetős, a hangja édes.

Bájos, milyennek a szívem kívánta,

Mint egy virágos, nevetős leányka,

Szép kis leányka!

Ihol, már itt, virággal megrakottan,

Hallom a dalt is: fecske száll amottan.

Eresz aljának újra van lakója,

Csörgő patakban kelepel a gólya,

A kedves gólya!

Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,

Vidám dal járja be a nagyvilágot,

Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak:

Leszállt a földre szép virágvasárnap,

Legszebb vasárnap!

Csukás István: Isten megnyomja a tavasz-gombot

Isten megnyomja a tavasz-gombot,

s a régi verkli pattogva beindul,

a rigó kiköpi a téli szutykot,

csőrt csücsörít s fütyül bolondul,

a rügyek apró rajzfilmgyárak:

megrajzolják a millió levelet,

szuszog, dohog a vakondjárat,

megindul a forgalom odalent,

a nárcisz kis pöckét kinyomja,

a kapkodva vetkőző égre mereszti,

a vadrózsának tavalyi a rongya,

hullna már, de még nem ereszti,

dagad az akác nyakán az ér,

az éltető nedv lüktetve kering,

bámulok a kertben ösztövér,

apadó hitemmel, s megtelek megint

együgyű csodával, éltető nedvvel,

s kinövök a földből, mint a bokrok,

s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:

jól van, Isten, kapsz egy libacombot!

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethesz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Hegedüs Géza: Magyar költészet

A szót kimondani Petőfitől tanultam,

Arany adott erőt merengni múltakon,

az álmokból Ady ébresztett ifjú-múltban,

s József Attila volt az agitátorom.

Mint őrző szellemek nem hagytak el sosem,

dobált akárhová a sokkalandú élet,

köröttem álltak ők és jöttek énvelem,

mint bölcs tanácsadók és hűséges kíséret:

Balassi biztatott vészekben vígan élni,

vidám lányok közé Csokonai visz el,

Bacsányi szól, mikor kell nagy tettekre nézni,

pátoszra bátorít Berzsenyi Dániel,

és Vörösmartyé a szín, a látomás,

olykor Babits segít látványra szót találni,

itt jár velem Juhász, Tóth Árpád, s annyi más,

játékra ingerel mind újra Kosztolányi …

S kik itt voltak velem: mióta már nem élnek

beléptek ők is a kísérők nagy sorába;

mint egykor igazán, könyvéből lép elébem,

s leül szemközt velem Radnóti mostanában,

máskor meg estetájt Szabó Lőrinc keres fel,

haja, mint hajdanán, a homlokába hull…

Elmúlt évszázadok s elmúlt baráti estek

kérdéseimre már nem múló válaszul

együtt zendítik a költészet kórusát,

a versbezendülő magyar szavak varázsát,

emléket és tudást sző bennem át meg át,

tágítva értelem és érzelem határát.

Formálta lelkemet eszmélődésem óta,

szavamnak ő adott formát és dallamot,

tévelygő léptemet rossz ösvényektől óvta,

és szólni késztetett, ahol más hallgatott.

Ma van a magyar költészet napja.

József Attila: Óda

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyű szellője, mint egy kedves

vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz –

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng

a kéz.

"Szoktál-e néha meg-megállni

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezer színű szép világot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd.

Szoktál-e néha simogatni?

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket le törölni,

Más boldogságán is örülni,

Meg hallgatni kinek ajka

Bánatra nyílik es panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt.

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, tettél-e szépet?

És nincs más vágyad, csupán ennyi :

NEM ROHANNI, csak Ember lenni!,,

~Szádeczky-Kardos György ~

Somogyi Zsolt: Azt mondják....

Azt mondják,hogy minden csillag egy-egy ember sorsa,

Azt mondják a csillagokban minden meg van írva.

Életünket elkiséri fenn a magas égen,

És egy fáradt őszi esten kialszik a fénye.

Azt mondják,hogy mindörökké nem élhet az ember,

Mert a földi vándorutak véget érnek egyszer.

Fénylő csillag maradj még az emberek reménye,

Hogy a földi boldogságát mindenki elérje.

Juhász Gyula

Emlék

.

A szálló évekkel

Sok minden megy el,

De a szív, a koldus,

Tovább énekel.

.

Mi remény volt régen,

Emlék ma csupán,

De legalább sírhatsz

Tűnt szépek után!

.

Ami emlék, szebb is,

Mint az, ami él,

Romok is ragyognak

Hűs hold fényinél!

Szabolcska Mihály: Ákácfavirág

Tele van a város

Ákácfavirággal,

Ákácfavirágok

Édes illatával.

Bolyongok alattuk

Ébren álmodozva,

Mintha minden egy ákácfa

Nekem virágozna!

Mintha e nagy utcák

Lármája elülne,

S körültem a város

Faluvá szépülne:

Mintha csak ott járnék

A mi kis falunkba':

Ráösmerek illatáról

Minden ákácunkra...

Ákácfaerdőség

Kicsi falum képe,

Gyermekkori álmom

Ezer szép emléke:

Milyen gyönyörűség

Gondolni is rátok,

Házunk előtt bólingató

Akácfavirágok!

Óh, hol van az álom,

Mit alattuk szőttem?

Az a világ, ami

Akkor állt előttem?

Hová lettél, hová,

Ábrándok világa?

Te maradtál csak belőle,

Széthullóba, veszendőbe, -

Akácfa virága!

Várnai Zseni

Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más.

Minden tavasz csodás megújhodás.

A fajta él, s örökre megmarad.

A föld őrzi az élet magvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rám ragyog.

A nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat.

Élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él.

Hol volt, hol nem volt, elvitte a szél.

S a holnapom? Azt meg kell érni még.

Csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

De most, de most e tündöklő sugár

még rám ragyog, s ölel az illatár.

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés, tavasz!

Aranyosi Ervin: Egy igaz út van

Fénylények vagyunk

egy sötét korban.

Ébredezünk

egymás után sorban,

ám a többség,

alszik még tovább,

és elvárja, hogy

más tegyen csodát.

Egy sötét korban

fénylények vagyunk.

Nem egyszer élünk,

s meg sosem halunk.

Ha életünknek

értelmet adunk,

többé tehetjük

véle önmagunk.

A sötétségbe

végre fényt viszünk,

ha figyelünk,

hogy mit érez szívünk,

ha hajtó erőnk

a tiszta szeretet,

ha jobbá tesszük

az embereket.

Ha fényszórónk

egy szebb jövőt mutat,

ha megtaláljuk

az igaz utat.

Egy igaz út van,

s az a szeretet,

csak fel kell nyitnunk

csukott szemeket!

Hát változzunk,

s kövessen a világ,

lépjen nyomunkba,

aki tenni lát!

Ültessük el

a szeretet-magot,

ez hozhat nekünk

méltó holnapot!

Wass Albert: Látható az Isten

Fűben, virágban, dalban, fában,

születésben és elmúlásban,

mosolyban, könnyben, porban, kincsben,

ahol sötét van, ahol fény ég,

nincs oly magasság, nincs oly mélység,

amiben Ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt

nincs egy csalóka pillanat,

mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,

s szeme elé a fény korlátja nőtt.

Az csak olyankor látja őt,

mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,

villám-világos éjszakákon.

Várnai Zseni: FÁRADT A SZÍVEM

Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,

Csak jó úgy hosszan ülni a napon,

Nézni a fákat, és nézni az eget,

A messziről kéklő nagy hegyeket,

És lesni a fájó csöndet itt belül,

Amint a könnyhúrokon hegedül.

Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,

Meghalt talán, vagy alszik, pihen?

Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,

Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?

Tud-e még sírni, könnye van-e még?

Sikoltni tud-e, ha kínok-kínja ég.

Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,

Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altatónótát, zengőt, édeset,

Dalol-e majd, ha elterül az est,

S a kisfiú álommesére vár,

Mely aranykertből aranyszárnyon száll,

Át a nagy, fénylő mesetengeren,

A fáradt, csöndes szívemet lesem.

GONDOLATOK SAKURA IDEJÉN

Kosztolányi Dezső: CSERESZNYEFA

Virágzott a cseresznyefa,

hollófekete volt hajam,

táncoltam gondtalan.

Virágzott a cseresznyefa,

de a hajam már szürke lett,

csak a virágok fénylenek.

Virágzik a cseresznyefa

ma is, amíg a szem elér

és a hajam fehér.

Kristina Calu - Remény

Remény ül a vállamon

Nem tudom, ki tette oda

Bárki volt is, úgy sejthette

Másképp nem találnám meg soha

Pedig szükségem van rá

Ez most már egészen biztos

Kapaszkodnom kell valamibe

Akkor is, ha piszkos

Mert porlepte ez a remény

Eddig a sarokban hevert

Láttam őt néha napján

Mikor a bánat levert

Ott ücsörgött elárvultan

Nem szólt hozzá senki

De egy nap valaki úgy döntött

Jobb lesz őt vállamra tenni

Most itt ül lábát lóbálva

Jó a kedve, látom

Egymás szemébe nézünk

S tudom, lett egy jó barátom

A remény és én immáron

Össze vagyunk nőve

Szebbek lettek napjaim

Ezt kaptam ajándékba tőle

Pál Lászlóné: Mondd, mi a szeretet

Könnyű szeretni azt, ki kedves,

szelíd, jóságos és figyelmes,

ki mindig csak ad, de sose kér,

Ó, mennyire szeretjük mindezért.

De azt szeretni, aki durva,

szava sértő arca mogorva,

tudod, hogy tüskés, mégis szereted,

Na látod, ez a szeretet.

Könnyű szeretni a jó barátot,

élvezni vidám társaságot.

De a szenvedőt, ha szánja szíved.

Ha éhezőnek nyújtasz kenyeret.

A tétovának adsz egy jó tanácsot.

Vigasztalod a sírót, hogyha látod.

Letörlöd a fájó könnyeket.

Na látod, ez a szeretet.

Aki becéz vagy lágyan simogat.

hogy tudjuk szeretni azokat.

De szeretni a mindig lázadót,

a hitetlent vagy a támadót,

a közönyöst, a bűnöst, szennyest.

Ilyenek vagyunk, s az Isten így szeret,

irgalma megnyitotta az eget.

Na látod, ez a szeretet!!!❤️

Garai Gábor

JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse, balsors, kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más, csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő és folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan -

ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

1978.

Farkas Éva

A magány mélységében

Ha egyszer, egy bús, magányos estén,

Úgy érzed, hogy nem bírod már tovább.

Összeszorítanak rideg falak,

Nincs tér, levegő, szűk lett a szobád,

.

Tudod, semmit nem segít a sírás,

És elfogynak lassan a könnyeid.

A saját bőrödbe vájva érzed,

A nincs, a semmi, éles karmait.

.

Elindulnál, de nincsen már hová,

Az utcán minden sötét és hideg.

A házakban kihunytak a fények,

És alusznak a boldog emberek.

.

Tegyél fel egy régi, kedves lemezt,

És csukd be lassan, lassan a szemed.

Emlékezz, s magadat is becsapva

Fogd meg kezeddel a másik kezed

Szép Ernő: VIRÁGOK

Nincs nekem kedvenc virágom,

melyik szebb, nem prédikálom.

Mind szeretem, mind csudálom,

tavasszal mind alig várom.

És szeretem én a fákat,

amennyit csak szemem láthat.

Szeretem, ó, a fanépet,

a fák is oly szépek, szépek.

Nem mások ők, nézz csak rájok:

égig érő zöld virágok.

Katona Bálint: Maradék idő....

Szeretni még egyszer,

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még,

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba,

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben esni kezd a hó….

Mert a maradék idő

már nem eladó.....

Bródy János A magány

Amikor egyedül vacsorázol

És magaddal bújócskát játszol

És otthonról hazamennél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak

Hogy nem vagy egyedül

Hogy más is ugyanúgy magányos

És másnak sem sikerül

Nem vigasztal, hogy sokan vagyunk

Hogy sokan vagyunk egyedül

A magány, az nem az, ami körülvesz

Hanem az, ami hiányzik itt belül

Mikor az évek már összefolynak

És nem jelent semmit a holnap

És magadtól fel se kelnél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

Amikor semmi sincs, ami fontos

És nincs már kedved a szóhoz

És mindegy, hogy kit szerettél

Akkor érzed, hogy magányos lettél

És hiába mondod magadnak...

Aranyosi Ervin: Április köszöntő

Eljött az április,

bolondosan, szépen.

Nap sugara ragyog

az egyik kezében.

A másikban felhőt

csavargat, hadd sírjon,

s ihleti a költőt,

róla verset írjon!

Hát kedves április,

ami engem illet,

nézem szép világod,

ami verset ihlet.

Barackfa virágzik,

cseresznye bont lombot,

fű festi zöld színre,

a mezőt, a dombot.

Madarak dalára,

szélúrfi lejt táncot,

virágozni hív most

orgonát, akácot,

aranyeső szórja

aranyszín virágát,

sárgán irigykedve

lesi a világát.

Kék ibolya bújik,

nyurga fa tövében,

szőlőn új hajtások

sorakoznak szépen.

Tulipán és nárcisz

színezi a kertet,

csodás festményükhöz

szép színekre leltek.

Április, április,

te bolondos hónap,

reményt adsz a léthez,

szebb lesz majd a holnap,

Megtöltöd a létet

érzéssel, reménnyel,

feléleszted lelkünk

élő, tiszta fénnyel.

Bolondos április

vidáman köszöntünk,

üres poharunkba

tiszta vizet öntünk.

Nevetéssel kezdünk,

vetéssel folytatjuk,

bizakodó hittel

önmagunkat adjuk.

Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap

április hónapja,

hol kalap a fején,

hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád

kilesni a kedvét,

túljár az eszeden,

mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,

ingujjra vetkőztet:

mutatja a tavaszt

hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,

szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja

sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,

fülig fut a szája,

s ránevet a fényben

hunyorgó világra.

Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,

mit rég megúntam s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehül,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng

és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára.

B. Radó Lili

Radnóti Miklós : Két karodban......

Két karodban ringatózom

csöndesen.

Két karomban ringatózol

csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok,

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te,

hallgatlak.

Két karoddal átölelsz te,

ha félek.

Két karommal átölellek,

s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd a halál,

nagycsöndje sem.

Két karodban a halálon,

mint egy álmon átesem.

Sík Sándor:​ ​A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet,

Akinek rózsaszín az arca,

Aki örül, aki kacag,

Aki dalolva megy a harcra.

Enyém az áprilisi szellő.

A feslő bimbót szeretem,

A hasadót, a harmatosat.

A hajnal a szerelmesem.

Az én emberem a gyerek,

A nagyszemű, nevető gyermek,

Akiben szűz minden-csírák,

Ezer erők rügyezve kelnek.

Az én emberem, aki fölkel,

Az induló, az ébredő,

Akinek győzelem az álma,

Akiben dalol a jövő.

Szeretem azt, aki akar,

Aki remény, aki ígéret.

Az enyém a vér és a tűz:

A fakadó fiatal élet.

Az ébredő napot imádom,

Megyek a virradat elé.

Az én lelkem a tüzek lelke,

Az én dalom a hajnalé.

Dóró Sándor: Jössz velem

Utazni el innen távol,

mindegy hogy merre,

eljössz majd velem

ha Istennek ez a terve.

Repülni felhő felett,

ringani hajón, tengeren,

kerékpárral tekerni hegyen,

élvezni az utat szertelen.

Megmászni a hegyeket,

ereszkedni a lankákon,

búvárkodni a halak közt,

sétálni hetedhét határon.

Gyűjteni az élményt,

őrizni képet, ahogy nevettél,

elmondani egyszer majd,

határok nélkül szerettél.

Óbecsey István : Szeressétek az öregeket

Nagyon szépen kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

A reszkető kezű ősz apákat,

A hajlott hátú jó anyákat.

A ráncos és eres kezeket,

Az elszürkült, sápadt szemeket.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Simogassátok meg a deres fejeket,

Csókoljátok meg a ráncos kezeket.

Öleljétek meg az öregeket,

Adjatok nekik szeretet.

Szenvedtek Ők már eleget,

A vigasztalóik ti legyetek.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Ne tegyétek Őket szük odúkba

Ne rakjátok Őket otthonokba.

Hallgassátok meg a panaszukat,

Enyhítsétek meg a bánatukat.

Legyen hozzájuk szép szavatok,

Legyen számukra mosolyotok.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Ők is sokat küzdöttek értetek,

Amíg fölnevelkedtetek.

Fáradtak Ők is eleget,

Hogy ti módosabbak legyetek.

Ők is elfogadtak titeket,

Mikor Isten Közéjük ültetett.

Azért én kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket!

Ha majd az örök szeretet

Elhívja Őket közületek,

Ti foglaljátok el helyüket,

Mert ti lesztek majd az öregek.

S mindazt, mit nekik tettetek,

Azt adják nektek a gyerekek.

Azért előre intelek titeket,

Szeressétek az öregeket!

PETŐFI SÁNDOR :

A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET...

A virágnak megtiltani nem lehet,

Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;

Kikelet a lyány, virág a szerelem,

Kikeletre virítani kénytelen.

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!

Szeretője lettem én szép lelkednek -

Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden

Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

Titkos kérdés keletkezik szivemben:

Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?

Egymást űzi bennem e két gondolat,

Mint ősszel a felhő a napsugarat.

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára

Tündér orcád tejben úszó rózsája:

Bujdosója lennék a nagy világnak,

Vagy od'adnám magamat a halálnak.

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!

Hogy ne legyen életem bús éjszaka;

Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,

Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

Debrecen, 1843. december

Simon András - Köszönöm

Mondd sokszor, hogy köszönöm,

akár okod van rá, akár nincs,

ismételd gyakran, mert e szó: kincs!

Talán balga beszéd,

hogy a gyümölcs termi a fát,

de egy jókedvű "köszönöm"

életre hívhatja a köszönet okát.

Amiért hálás vagy előre,

- mert hiteddel reméled -

az feléd hajlik a mennyből,

s lassan majd eléred.

Ez a kicsi szó: "köszönöm",

az Isten virága.

Pazarlón hintsd magvát

a gyom lepte világba !