Kérdőjeles állapotok uralkodnak a fejekben

Manapság, ha körbenézek a szórakozóhelyeken, azt tapasztalom, hogy az átlagéletkor tizennégy és tizenkilenc év közötti. A vonaton arról beszélnek, hogy mennyire jól berúgtak az éjjel, vagy hogy éppen kit dobtak ki de már ki a következő jelölt, akivel össze akarnak jönni. Olyan mintha nem lenne határ: határtalan fiatalság alakult ki az évek során? S kinek a hibája? Sokan sokfélét mondanak. A húszas években levő fiatalok azt mondják, hogy már nincs is kedvük ilyen szórakozóhelyekre menni a sok tizenéves miatt, akik néha nem tudnak mértékkel bulizni.

Talán itt a baj. A mérték. Jó dolog az, ha tizenévesek isszák le magukat a sárga földig, hogy aztán a buliból semmire sem emlékezve kelljenek fel másnap, ki tudja hol? Jó dolog nem emlékezni? Mi lehet egy tizennégy éves olyan nagy problémája, hogy az alkohollal és cigarettával akarja megoldani? Nem prédikálós cikk ez, hiszen én sem vagyok tündér, de huszonkét éves vagyok, aki tizennégy évesen még azt értékelte, hogy összejöjjön a barátaival és filmezzen kukoricázás közben. Azt tudjuk, hogy a világ változik és emberi szükséglet, hogy az emberek is változzanak, de ennyire meghatározóan? Bár a nagy szabadabb világ változásához az is hozzájárt, hogy kisebb-nagyobb önismereti gondok jelentkezzenek a fiataloknál (általában ugye a lányoknál): önkifejezés, öntudatra ébredés, talpraesettség, önbizalom kérdése is felüti a fejét. Akárki akármit is mondd, régen nem voltak ennyi "keresem önmagam" című kifogások, és önbizalom-hiányos lányok a világban: most pedig lassan minden második lány az, és közben ezt úgy próbálják elnyomni, hogy részegre ütik ki magukat minden harmadik este. Mert ciki lett az, ha nem vagy elég hangos, ha nem vagy elég laza, ha nem vagy elég bevállalós, ha szingli vagy, ha más vagy mint a többiek. A cikiség lett a fő divat: cikizz ki mindent és mindenkit, és menő leszel! És ki ne szeretne menő lenni, ugye?

Elnyomni magunkat mások miatt, nem mutatni ki aki igazán, mi vagyunk, bent maradni olyan emberek között, akik rossz hatással vannak ránk, csupán azért, mert gáz, ha nemet mondunk, vagy kilépünk, egyszerűen badarság. Azt hangsúlyozzák, hogy "légy önmagad!", aztán senki sem önmaga, mert aki önmaga mer lenni azt kinézik. Tudathasadásos állapot is lehetne, szélsőségek netovábbja, de mégis valamiért ez lett a megszokás.

Megszokjuk azt, amibe beleszülettünk. Nem lázadunk olyan ellen, ami ellen úgysem lenne esélyünk. Mutassuk meg, hogy különbek vagyunk mindenkinél! Ha valamitől félsz, rejtsd el azzal, hogy megcsinálod.

Azzal törődnek, hogy mit látnak és gondolnak mások, pedig ezt még maguknak sem látnák be, hogy a különféle vélemények érdeklik őket. Nagynak mutatják magukat és szabadnak, pedig igazából lelki gondokkal küzdenek úgy, hogy képtelenek elfogadni saját magukat. De kinek mondják el? Nem bizalmasok és segítők kellenek a fiataloknak, hanem igazi hús-vér barátok. Nem haverok, akikkel lehet levelezni és találkozni és jajdeviccesvelükazélet: nem, hanem barátok. Olyanok, akik belelátnak a fejükbe, akik ha azt látják, hogy nem akar a másik beszélni, akkor csöndben leülnek mellé, akikkel néha nem beszélnek, de közben tudják, hogy bármikor számíthatnak rájuk. Barátok. Az nem igazi barát, aki mellett teljesen, száz százalékban nem tudsz felengedni és önmagad lenni, mert attól félsz, hogy ő vajon mit fog szólni ehhez meg ahhoz. Azért van rengeteg önbizalom-hiányos, mert azt hiszik, hogy megvan a főbarátjuk, a mindent vivő, de közben igazából még a közelükbe sincsenek. Azt mondod nem is kell? Azt mondod van melletted? Igen? Mindent tud rólad, biztonságot ad és támogat mindenben, sosem érzed magadban azt, hogy nincs önbizalmad, kiegyensúlyozott vagy, és egyformán szól rólad és róla az egész kapcsolat? Tényleg?

Gondold át. Jók, ha vannak haverjaid, de mellettük nem leszel soha az, aki tényleg lehetnél. Tartsd meg őket, de ne szeress beléjük.