Karácsonyi színdarab

A boldogság kék madara

Mesélő: Ilyen enyhe télre a legöregebb emberek sem emlékeztek a faluban, holott küszöbön volt a szenteste. A házakban vidám készülődés folyt. Csattogott a mozsártörő, és a tepsik alját zsírba mártott libatollal kenegették a háziasszonyok. A favágó házában szintén várták a karácsonyt, ha nem is olyan vidám szívvel, mint más években. Nyilván az enyhe tél volt az oka, hogy az idén kevesebb fát ettek a kályhák, ezért nem tellett karácsonyi ajándékokra a favágó három kislányának.

Kamilla, Jázmin, és Ibolya napokkal előbb kiszagolták ezt az elszomorító körülményt, nagyon bántotta őket, hogy idén nem lesz semmi a fa alatt. Szenteste délutánján, amíg édesanyjuk a vacsorát készítette a három gyermek elment otthonról.

Kint már teljesen besötétedett, édesapjuk hazaérkezett a munkából a vacsora is elkészült. Édesanyjuk egyre idegesebb lett, hol lehetnek a lányok. Nem sokkal 6 óra előtt megérkeztek végre a gyerekek. Elmondták, hogy ők csak az utcákon sétáltak benéztek egy-egy gazdag ház ablakán, ahol láttak égig érő karácsonyfákat, ajándékok sokaságát, finomabbnál finomabb édességeket. Mindezeket irigykedve nézték, hisz tudták, nekik nem lesz gazdag karácsonyuk. Ilyen szomorú gondolatokkal ültek le az ünnepi vacsora mellé.

Kamilla: De jó lehet gazdagnak lenni! Apa, miért vagyunk mi szegények?

Apa: Szegény az, aki nem tudja a karjait munkára használni, meg az, akinek nincs fedél a feje fölött. De legfőképpen az, aki a napsütésben is csak az árnyékot látja. Akárcsak ti, nem vagytok elégedettek semmivel.

Jázmin: Mivel legyek elégedett? Miért nincs nekünk égig érő karácsonyfánk?

Apa: Van otthonod, meleg ruhád, ennivalód...

Ibolya: A gazdagok habos tortát esznek és annyi cukrot, amennyi beléjük fér!

Apa: Van apád, aki dolgozik érted, és anyád, aki gondodat viseli.

Kamilla: De másoknak mindenük van. Szép házuk,szép autójuk, szép ruháik... És mi van nekünk!?

Anya: Elég legyen lányok, szégyelljétek magatokat!

Jázmin: Nem szégyellem magam. Gyűlölök mindent, ami itt van...

Ibolya: Anyu, én olyan boldogtalan vagyok...

Apa: Kislányok, egyet jól jegyezzetek meg: aki boldogtalan, az másokat is boldogtalanná tesz...

A család csendesen fejezte be a vacsorát. A lányok néha-néha bűnbánó szemmel néztek szüleikre a történtek miatt, hisz szégyellték azt, amiket mondtak és már meg is bánták. A vacsora után a szüleik lefektették a gyerekeket.

De a három lány nem tudott elaludni, mivel lelkiismeret-furdalásuk volt a történtek miatt. Igazán nem tudni hány óra lehetett, egyszer csak nagy fényesség közepette egy angyal jelent meg a lányok ágya mellet. Ő volt a boldogság angyala, elmondta, hogy azért jött, hogy segítsen megkeresni a boldogság kék madarát, mert ez a madár jelenti a boldogságot, amire nagyon vágynak. A madár lehet a múltban, a jövőben és a jelenben is. A lányok nagyon izgatottak lettek, hisz reményt láttak arra, hogy ők is boldogok lehessenek. Az angyal átölelte a gyerekeket és csodás fényben elindultak a kék madár keresésére. Szempillantás alatt egy rég nem látott ismerős házhoz értek.

Lányok: Nagyapó, nagyanyó!

Nagyanyó: Kamilla, Jázmin, Ibolya! Öleljetek meg gyorsan, hónapok óta nem gondoltatok ránk!

Nagyapó: Legutoljára húsvétkor...

Kamilla: Nahát, ilyen meglepetés, azt hittük már nem éltek !

Nagyapó: Csak az hal meg, akit elfelejtenek.

A lányok elmondták, hogy nem maradhatnak sokáig, mivel ők csak azért jöttek, hogy megtalálják a kék madarat. Nagymamájuk kicsit elszomorodott, hogy csak ezért jutottak eszükbe, de mutatott nekik egy madarat a kalitkában.

Kamilla: Kék madár nincs?

Nagyanyó: De hiszen ez kék!

Jázmin: Nagyanyó, az nem kék, hanem fekete.

Nagyanyó: Különös, én kéknek látom... Hát ez nem lesz jó?

Ibolya: Az angyal, azt mondta, hogy kéknek kell lennie. Nagymama ez itt a múlt?

Nagymama: Igen.

Mesélő: A lányok szomorúan vették tudomásul, hogy a kék madár nincs a múltban, ezért úgy gondolták nem maradnak tovább. Nagymamájuk szerette volna marasztalni őket, de ők csak azt felelték, hogy nincs idejük és vissza is rohantak az angyalhoz.

Nagyanyó: Azért szép, hogy emlékeztek ránk.

Nagyapó : Talán majd újra eljönnek.

Angyal: Megvan a kék madár? Megtaláltátok a nagyszüleitek házában?

Gyerekek: Nem...

Angyal: Azért ne szomorkodjatok! Keressétek tovább!

Mesélő:A lányok elmondták, hogy nem a madár miatt szomorúak, hanem azért, mert igazán el sem búcsúztak nagyszüleiktől és a cirógatásuk is elmaradt.

Bántotta őket, hogy vissza se néztek rájuk, mert a madár volt akkor a legfontosabb.

A angyal erre csak annyit mondott, most már késő. De ne feledjék a nagypapájuk szavait! Így hát tovább indultak, ha a múltban nem jártak szerencsével, talán majd jövőben.

A három testvér elindult felfelé a fényben az angyal ölelő karjaiban. Az volt az érzésük, hogy lépteik egyre könnyebbé válnak, mintha végleg elváltak volna szülő anyjuktól, a Földtől. Amikor már szinte lebegni látszottak, egy napfényben szikrázó óriási terembe érkeztek, ahol játszadozó, komolyan beszélgető gyerekcsoportokat láttak meg. Akik csodálkozó szemekkel nézték a lányokat és élő gyerekeknek nevezték őket. Ezt a lányok nem értették végül a gyerekek elmesélték nekik, hogy ez itt a jövő, ők még meg nem született gyerekek és várnak a sorukra, hogy megszülethessenek, valami csodás dologgal ajándékozzák meg a világot. A gyerekek közül egyszer csak nagy örömmel egy kisfiú futott ki egyenesen a lányok felé.

Testvérke: Kamilla, Jázmin, Ibolya Csakugyan ti vagytok?

Lányok: Igen, de te honnan ismersz bennünket?

Testvérke: Én is a ti testvérkétek leszek.

Kamilla: Velünk fogsz élni?

Testvérke: Igen, de nem tudom mikor, talán egy év múlva...

Jázmin: Óh, de pompás lesz!

Testvérke: Most már vissza kell mennem.

Ibolya: Majd szólok anyunak, hogy jönni fogsz!

Az angyal átölelte a gyerekeket és vissza repítette őket a jelenbe a szobájukba, ekkor már karácsony hajnala volt. A lányok szétnéztek és látták, hogy a kulcslyukon keresztül fény szűrődik be. Kinéztek a konyhába, ahol fáradt szüleiket látták. Édesanyjuk három babát varrt régi ruhájából, édesapjuk pedig játék bölcsőt faragott, hogy mire lányaik fölébrednek, legyen mégis ajándék a fa alatt. A lányok csendben visszaosontak ágyacskáikba és hamar álomba merültek.

Reggel mikor felkeltek, megtalálták kicsiny fenyőfájuk alatt az ajándékokat, amiket szüleik készítettek nekik. Nagyon boldogok voltak, de nem az ajándékok miatt, hanem azért mert meglátták az igazi boldogságot és rájöttek, hogy mindig is itt volt a szemük előtt, csak ők nem vették észre.