A szeretet ereje :)

Nagy nehezen találtam rá az életcélomra.

Mindig is emberekkel szerettem volna foglalkozni. Három évig dolgoztam a Családsegítő Szolgálatnál, ahol megismerhettem az emberek mindennapi gondjait és segíthettem nekik. De mégsem éreztem azt, hogy ez nekem elég.

De két éve megtalált az igazi életfeladatom. Megkerestek egy Fogyatékosokat Ellátó Intézményből, hogy dolgozzak ott náluk. Igen, ilyenkor mindenki megijed, ha ezt a szót hallja, hogy ,,fogyatékos". Talán kicsit én is megijedtem, de mégis belevágtam.

Első napomon még féltem kicsit, de aztán ahogyan teltek a napok, egyre inkább éreztem, hogy ez az életcélom. Ahol dolgozom felnőtt, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, Down kóros ,,fiatalok" (mi így nevezzük őket) vannak. Hihetetlen, hogy ők mennyire mások, mint mi, ép emberek. Sokan el sem tudják képzelni, sőt, sokan nem is akarnak tudomást venni ezekről az emberekről. Pedig, ha tudnák, hogy bennük van a csoda... Én már mindezt láthatom. Egy kicsit mesélek róla, hátha adhatok ebből a csodából másnak is.

Ők nem irigyek, bennük nincsen semmi rosszindulat. Ha szomorú valaki, egyből észreveszik és megvigasztalják, soha nem bántanának senkit, sem szavakkal, sem másképp. Én nap mint nap annyi szeretetet kapok tőlük, hogy más ember talán egy életen keresztül nem kap annyit. Nem tudok úgy végigmenni az intézményben, hogy ne kiáltanának utánam, hogy ,, SZERETLEK", hogy ne adnának ezer puszit, vagy ne kérdeznék meg, hogy vagyok.

Ez csodálatos érzés, minden egyes fiatalom csodálatos ember! Ezek mellett nagyon tehetségesek is. Énekkarunk van, tánccsoportunk, színjátszó körünk, amit nagyon szeretnek ők és az emberek is. Sok-sok rendezvényen, fesztiválon veszünk részt és megtapsolnak minket, sőt még meg is könnyezik egy egy műsorunkat. A fiatalok az mondják, azért fontos nekik a tánccsoport, mert amikor fellépnek, különlegesnek érzik magukat, mert a színpadon tökéletes, ahogy táncolnak és ekkor érzik magukat teljesértékű embernek.

Pedig ők a hétköznapi életben is tökéletesek, csak sajnos ezt sokan nem látják.

De szerencsére én megláthattam és sokan mások is, hogy milyen csodálatos emberek és

remélem, hogy egyre több embernek lesz része a csodában, ha végre kinyitja a szívét.