Fele súllyal a félmaratonra - Öhlbaum Zoltán

"A sporthoz mindig vonzódtam. Főként az atlétikához, alkatom miatt a dobószámokhoz persze és a nem a futáshoz. Kövérkés kissrác voltam, aztán tinédzser koromtól egészen 25 éves koromig normál alkatú voltam, bár sohasem vékony testalkatú. Aztán 26 éves koromra 90 kilóra tornáztam fel magam, de hihetetlenül erős fizikumom volt. Aztán elkezdtem hízni 1984-től, akkor volt egy epeműtétem, és az után ugyanis ehettem mindent. Előtte ugyanis begörcsöltem sokféle kajától. Ám attól fogva magával ragadott az evés szabadsága és gyönyöre. Mindenféle endorfinokat szabadított fel bennem. Ezzel együtt meg rendkívül stresszes életmódot folytattam a hivatásomnál fogva. 26 éves koromban lettem rendőr. Ez egy folyamat volt és 2000-re 147 kilóra tornáztam fel magam. Egy vizsgálatnál derült ki, hogy nagyon magas a vérnyomásom, és akkor javasolta az orvos, hogy le kell fogynom és mozognom kell.

Akkor elkezdtem kutakodni régi biokémia tankönyveimben. Az Agrártudományi egyetemre jártam néhány évig, agrármérnök szerettem volna akkor lenni. Az iskola nem tetszett, azért hagytam abba, és nem a szakma, hiszen az után az agráriumban helyezkedtem el. Csak szereztem felsőfokú végzettséget a mezőgazdaságban, de nem ott, és nem azt.

Tehát a régi tankönyveimben az anyagcsere folyamatok után kutakodtam, és amit ott találtam, azt igyekeztem betartani. Bíztam benne, hogy akkor lefogyok. Ugyanakkor igyekeztem a stresszt is - azt meg pszichológiai alapokból merítve - csökkenteni illetve abbahagytam a dohányzást. Harminc évig szívtam a cigarettát 16 éves koromtól. Egy évig készültem fejben, hogy lefogyok, hogy ez hogy történjen az, miről kell lemondani. Ekkor csak a dohányzásról mondtam le. Az alkohollal nem volt gondom, mert nem voltam függő, csak jeles alkalmakkor ittam, de arról is teljes egészében lemontam. Ez alatt az egy év alatt nem fogytam, de nem is híztam tovább, tartottam a közel másfél mázsás súlyomat.

Amikor elkezdtem a tulajdonképpeni fogyókúrát, az rengeteg vízvesztéssel indult, bővebbek lettek a ruháim, de egy dekával sem voltam kevesebb a mérleg szerint.

A szénhidrátot teljesen száműztem az étkezésemből. Amiben cukor, liszt, burgonya és rizs van, olyan élelmiszert egyáltalán nem ettem. Semmit.

Rábeszéltem magam, hogy ez így jó lesz. Onnantól csak húst és zöldséget ettem. Az volt az elvem, hogy bármilyen húst ehetek, még pörköltet is ettem, de csak savanyúsággal, vagy salátával, minden szokásos köret nélkül. A fehérje ugyanis szénhidrát nélkül nem hizlal, sőt fogyaszt. Mivel a szénhidrát köti a vizet vízürítéssel kezdődött a fogyásom. Minthogy a só is köti a vizet, azt is igyekeztem száműzni az étkezésemből. Azt követően a második hónapban ledobtam 7 kilót. Ez még nem látszott rajtam, csak egy számmal kisebb ruha kellett már. Aztán a következő hónapban egy deka sem jött le, meg is keseredtem, utána kellett olvasnom, és kiderült, hogy a világ legtermészetesebb dolga, hogy nem fogyok, hiszen egy gáton kersztül kell törni. Aztán megint elkezdtem fogyni, aztán megint megtorpant a sólyom, aztán megint lejjebb ment, gyakorlatilag 8 hónap alatt fogytam le 60 kilót, és akkor még nem futottam. Mozogni viszont többet próbáltam: igyekeztem gyalog járni, az autómat becsuktam a garázsba, a munkahelyemen nem használtam a liftet. A városban is - bármilyen távolságra - csak gyalog jártam. Csak a nagybevásárláshoz vettem elő az autót. Akkor már jólesett ez a fajta mozgás. Amikor a 90 kilót elértem, egészen egyszerűen mozgáshiányom támadt. Aztán csak elkezdtem futni az utcán. Nekem ez nagyon jól esett. Kimértem egy két és fél kilométeres kört a tömb körül, ahol akkor laktam, és elkezdtem kocogni. Nagyon jól esett, és hamar kevésnek bizonyult. Akkor - mivel társadalmi funkcióm az atlétikai szakosztály vezetői poszt volt, a feleségem atlétaedző, a gyerekem 90-ben magyar bajnok sprinter volt, a kisebbik lányom is többször volt egyéniben 60 méteren magyar bajnok fedett pályán is, csapatban a szolnoki SE-vel nyolcszoros váltóbajnok - ez is inspirált engem arra, hogy mozogni kéne, meg le kéne fogyni.

Akárhol feltűntem ugyanis sportvezetőként egy-egy versenyen, nem éreztem jól magam: egy amorf ember képviseli a sportolókat, nem veszi jól ki magát.

Tehát elkezdtem futni, elkezdtem olvasni a SPURI-t, ami engem nap mint nap motivál. Ha előveszem bármelyik számot és beleolvasok, olyan örömmel megyek ki futni, bármilyen idő is van kint. Kikapcsol, és ma ez adja nekem a szabadságot. Mára 76-78 kiló vagyok. Közben volt két műtétem, amelyet egy befekvéssel tudtam le. Egy sérv, és egy zsírszaporulatot távolítottak el, ami csak a bőr alatt volt, de akkora, hogy a sebész két kezében nem fért el. No ezután azt mondták, hogy 8 hétig nem szabad futnom. Az ötödik héten már nem bírtam tovább. Kimerészkedtem. Végül is inkább hasznosnak, mint károsnak bizonyult, mert segített, hogy a műtét után keletkezett vérömlenyt gyorsabban felszívódjon.

Ekkora kihagyás után sem kellett újrakezdenem, mert emlékezett a szervezetem a korábbi kilométerekre, és egy kis izomlázon kívül mást nem éreztem. Mindazokat hasznosítom, amit a SPURI-ban olvastam: az L-karnitin például sokat segített, a műtét utáni újrakezdésnél nem savasodtam be, odafigyelek az étkezésemre, a mozgásra. Szinte mindennap futok, öt nap után szoktam egy pihenőnapot tartani.

Többször futottam már hosszabb távot is, többet is, mint egy félmaraton, sőt már volt harminc kilométerem is, de versenyen, pontosan mért körülmények között még sohasem futottam le a félmaratont, idén ezt formális körülmények között is szeretném teljesíteni. Tavaly február 25-én kezdtem el komolyabban foglalkozni a futással. Úgy érzem felkészültem erre, és ősszel teljesítem a NIKE Budapest félmaratont.

Távlati terveimben szerepel, hogy ha ilyen örömfutó maradhatok, így 49 évesen, csak motoszkál persze bennem, hogy ha az órámat magamon felejtem, hogy versengjek. Elvesztem az agyam, és igyekszem minél gyorsabb tempót menjek. Én nem voltam futó korábban sosem, de most az vagyok, és ennek örülök. Ős nagyon jól érzem magam minden rendezvényen. Az eddigi csúcs a KAISER\\\'-PLUS Futófesztivál volt, ahol nagyon jól éreztem magam. A hét kilométeren indultam a Futás napján, igazi örömfutás volt, 32 percet futottam a 7 kilométeren. Tettem már meg 12 kilométert 54 perc alatt, de akkor totál kifutottam magam.

Fogyás közbeni futás

Éreztem a térdem, meg az Achillesem, de a probléma csak addig tartott, amíg rá nem jöttem a saját zsebem kára árán, hogy a cipő mennyire fontos. Meg kellett találnom azt a cipőt, amelyik jó a lábomra, és attól kezdve minden panaszom megszűnt. Se sérülésem, se visszatérő fájdalmam azóta nem volt. Ha egy erőteljesen edzés után mégis megfájdul a lábam, annak még örülök is, tényleg szinte jólesik."

/Forrás: SPURI - futó és triatlon magazin 2003/02. szám/