Kapcsolatunk édesanyánkkal! (beszélgetés)

"Az idősödő szüleinkkel egyet tehetünk: elfogadjuk őket!

És az elfogadás a rigolyák elfogadását is jelenti. Mert konfrontálódhatok egy merev emberrel, aki nem fog megváltozni, de ezáltal azt kockáztatom, hogy mindezt erőszaknak fogja megélni. Ilyenkor az erőszak csak erőszakot szül. Mi értelme egy vesztes csatába belemenni? Nem sok.

Nem élhetem a szüleim életét, csak elfogadhatom azt. Máskülönben kudarcok hadát fogom átélni.

Elfogadni. Ez a legfontosabb."

/Dr. Csernus Imre/

Nekem a legcsodálatosabb az édesanyám a világon!

Ha voltak összetűzések is 99%-ban mindig igaza volt, tisztelem becsülöm, mindenkinek ilyent kívánok!!!

Ha még élne biztos nagyon jó lenne!

Nagyon hiányzik!

A legrosszabb az egészben az, hogy az én anyám! Mégha anyósom mondott volna ilyet - aki jelenleg nincs, mert a férjem anyukája már meghalt, amikor megismerkedtünk - rosszul esik, de tudomásul veszem.

Így viszont se mama, se papa egyik oldalról sem. Sehová nem tudunk kettesben elmenni, mivel senki nem vigyáz a gyerkőcre. Nagyon rossz így. 8 éve nem voltunk sehol szórakozni, max. a gyerkőcökkel együtt állatkertbe, sétálni a környéken.

Nekünk sem volt mindíg felhőtlen a kapcsolatunk.Kamaszként sokat hadakoztam Vele, sőt még később is.Régebben nem mindíg éreztem a szeretetét.Sokat dolgozott,építkeztünk,nem nagyon volt ideje rám így meglehetősen eltávolodtunk.

Huszonéves koromban fedeztük fel egymást ismét,mindketten bölcsebbek lettünk,sokat beszélgettünk a gyerekkoromról.

Szeret engem,mindíg is szeretett,csak nem tudta kimutatni.Ma már ilyen gond nincs.Úgy érzem,hogy most próbálja kompenzálni az elveszett éveket.

Nagyon szeretem,a legjobb barátom és támaszom egyben.

Remélem még sokáig élvezhetem a társaságát!

Szomorú,hogy egy anya így viselkedik a gyermekével!!Sajnálom mindazokat,akik nem érezhetik az anyai szeretetet,pedig az a világ legtermészetesebb dolga lenne!

Nekem az Anyukám az egyik legfontosabb ember az életemben!

Hát,amikor a lányom született az enyém sem volt ott.... de erről hosszú és fájdalmas írni.

Most van 1 valamilyen viszonyunk.

Sok sérelmet okozott,hagyott már sz....ban,amről nem beszélünk,pedig sokszor vissza kell fognom magamat.

A húgom műmelleire anno volt pénze,meg Spanyolban nyaralni,de amikor én kértem tőla kajára pénzt terhesen jött a rizsa.

Lehetne még miről írni,de jobb ha nem teszem.

Amióta megszülettem,nekem az a rendeltetésem,hogy nyeljek,röviden.

A páromat is bántja.

teljesen megértelek.

Nálam annyiban volt más a helyzet, hogy a kisfiam epilepsziás lett, kértem anyámat, hogy vigyen fel pestre kocsival, mert az unokája egyfolytában rohamozik, nem merek vele tömegközlekedni.

Erre ő közölte, hogy a kocsi nekik nem azért van, csak a telekre járnak vele:o

Klassz mi?

Nem szabad az ilyen szülőkkel kapcsolatot tartani! És ez csak egy volt a sok szemétsége közül. Egyfolytában "rugdalja" szavakkal a fiamat. Nem is tekinti az unokájának, így én végleg befejeztem vele!

Igen, ez úgy nekem is alap. De hogyan szeressem, ha nem foglalkozik vele. A másik meg az, hogy minden adandó alkalommal belém rúg.

Én akkor vettem észre, hogy igazából nincs édesanyám,amikor augusztus 11én délután negyed 4kor közölte az orvosom, hogy menjek estére vissza, mert nagy valószínűséggel szülni fogok. Ahogy kiértem a kórház épületéből, hívtam anyukámat, hogy jöjjön. De ő azt mondta kizárt dolog. Az unokáját is 1hetesen látta először. Vele ellentétben pedig a nagypapám a szülés napján (12én) hajnalban buszra ült és a jászságból elbuszozott 3 átszállással, hogy 5 apró percre beengedjék hozzánk. Anyukámnak csak kocsiba kellett volna ülni. De nem tette. :(

Minden pillanatban abban reménykedem, hogy megváltozik, hogy gondoskodóbb lesz, jobban fog szeretni. De mindig, szinte minden nap egy újabb csalódás :(

Ja igen, az előbbi történethez írnám, hogy már 3éve nem anyukámmal lakom.

Sziasztok!

Anya csak egy van,ezt az egyet kell megbecsülni.Persze itt azokról az édesanyákról beszélek,akik ANYAként viselkednek gyerekeikkel.Én mostanában sokszor érzem azt,hogy nem adok elég szeretetet az édesanyámnak,ezért elhatároztam,hogy változtatok ezen,mivel addig kell kimutatnunk ragaszkodásunkat feléjük amíg élnek!

Imádom az anyukámat,nagyon sokat köszönhetek Neki,remélem sokáig élvezhetem még a társaságát!

Olyan semmilyen!Én próbáltam ezerszer nyitni felé,de le sem szarja,miről beszélek!Nem érdekli!

Kihagyott jó pár évet az életemből,és sok dolgot-ezt már sosem fogja helyrehozni!Arról sincs fogalma hány éves vagyok?!?!

Na most lépek ki mielőtt elbőgöm magamat.

Csak irigykedni tudok :(

Szerintem a lehető legjobb!!!!

Mindig mindent megbeszélünk, imádjuk egymást, szeretünk együtt lenni, csak Hálát tudok adni, hogy ő az én drága Anyucikám!

Édesanyámat nagyon-nagyon szeretem, s hála Istennek a kapcsolatunk fantasztikus. Mint ember felnézek rá, mint Anyát csodálom. Mindenben számíthatok rá, és mindent meg tudok Vele, és meg is akarok Vele beszélni. Jó, ha az embernek van egy ennyire biztos pont az életébe.

De az biztos, hogy nem könnyű kialakítani és fent tartani egy ilyen kapcsolatot.

Szia!

Hát a mi kapcsolatunk az anyuval elég jó,de ami azt illeti nem volt mindig igy.Inkább azóta kerültünk közelebb egymáshoz amióta elköltöztem,vagyis férjhez mentem és családom lett.Csak most érzem én is igazán hogy hiányzanak a szüleim és hogy mennyire szeretem őket.Ameddig velük éltem folyton veszekedtünk,föleg anyuval sose volt jó mit csináltam nekem meg nem volt türelmem hozzájuk.De mára ez megváltozott probálok én is engedni és megértőbb lenni és igy egész jól kijövünk egymással.