Hogyan lehet eloszlatni egy gyermek félelmét a haláltól? (tudásbázis)

Örülök, hogy jobban van :)

Lehet, hogy csak arra volt szüksége, hogy beszélgessetek róla, hogy többször szóba kerüljön...

Lehet, hogyha látja, hallja, hogy többször szóba kerül a halál kérdése, nem kezelitek tabuként, az segít neki feldolgozni a problémáit; és biztos lehet abban, ha ő akar róla beszélni, akkor szívesen válaszoltok. :)

Minden jót kívánok nektek!!!

köszönöm az eddigieket, sajnos tegnap nem jött össze a beszélgetés, nem volt olyan nyugodt körülmény, hogy le tudjunk ülni (kiderült, hogy beázik a bakancsa, így rohanhattunk csizmát venni neki, persze választék semmi:-(

azt viszont nem akarom, hogy lefekvés előtt megkérdezzem tőle, mi baja, aztán mielőtt válaszolna, elküldeném lefeküdni...

Szia!

Az én kisfiamnak a nagypapája halt meg tavaly ilyenkor. Ritkán találkoztak, de nagyon szerette. Akkor 6,5 éves vot. Sokat beszélt róla és azt mondogatta hogy nagyon szomorú, végül kibökte, hogy nem érti mi lett most a papával.

Elmondtam neki, hogy az emberek akik meghalnak azok a mennyországba kerülnek és ott nagyon jó dolguk van. Ha majd sokára mikor már idős lesz ő is meghal akkor talalkozni fog minden emberrel, akit ismert és oda került. Valami ilyesmi, ő megértette, megnyugodott.:)

Itt valóban a sok beszélgetés segíthet. A kisfiú elég idős már ahhoz, hogy bizonyos dolgokat nyiltan kimondj neki.

Beszélj vele arról, hogy a halál milyen természetes dolog.Ez a legnormálisabb, akárcsak a születés. Bár tudom, ezt így nehéz, de valahogy meg kellene neki fogalmazni. A lényeg leginkább azon van, hogyan mondod neki.A hangsúlyod, a szavaid lágysága, a természetesség, és az elvonatkoztatás attól, hogy ez fájdalams e vagy sem. Ez teheti rá a legnagyobb benyomást. Magyarán legyél mindenképp hiteles, és kellemes lágysággal, bájjal beszélj neki az élet rendjéről. Hosszan mesélj neki a születsétől a halálig arról, hogy mind ez a folyamat milyen csodásan kezdődik, és milyen csodásan záródik. Független attól, milyen korban, vagy épp miben hunyt el az illető, és független attól, hogy ki az.Emeld ki számára az élet minden szépségét, hangsúlyt fektetve a halál szépségére is.Hát, nem lesz könnyű, de minnél tisztábban, természetesebben kezeled és adod számára tovább, annál jobb eredményt érsz el.

Az, hogy félelem van benne ezzel kapcsolatosan, pedig nyilván nem a saját kis fejéből pattant ki. Hallotta, látta, vagy egyszerűen csak érzi abban a környezetben, társadalomban azt a nyomást, amelyet a mai emberek kataszrófaként élnek meg a halál fogalomkörét illetően. Nos, erről mi is tehetünk, de a szülők is hozzájárulnak ahhoz, még ha nem is tudatosan, hogy ez ilyet váltson ki a gyermekből.

Figyelj oda rá, és ne zárd el magad! Ha kérdez, merj neki válaszolni, légy pozitív!Légy hiteles!Hisz', a valóságot m ndod el neki! Ügyelj arra, hogy véletlen se kerüljön be mondataidba a te estelegesen fennáló félemed a halálla kapcsolatosan!Kitartást, erőt hozzá! Szívből remélem, kisfiad állapota helyre jön!

Rengeteg beszélgetéssel. Ennyi idős korban már nem baj ha fel van készítve a halálesetre, még akkor is, ha mindenki egészséges körülötte. Egészen pici korban, amikor egy filmben vagy híradóban meghal valaki, vagy akár egy kisállat, lehet, sőt kell beszélni róla, hogy bizony, vannak akik meghalnak, általában felnőttek, de előfordul, hogy gyerekek is. Ahogyan egyszer mindenki meg fog halni, mert ez az élet rendje.

9 évesen se késő felkészíteni az efféle dolgokra a gyereket, de néha kerüljön elő ez a téma.

Van egy tanítványom, az anyukája rákos. A nő megígérte a gyereknek, hogy nem fog meghalni és mindig vele lesz...... Hát nemtudom, fontos a remény, de a kisfiú is 10 év körül van, és nem hiszi el, hogy az anyukája vagy bárkije meghalhat egyszer.

Nemrégiben meghalt egy távoli rokon. Gyermekemen nem látszott semmi, illetve nem vettük észre, mennyire megviseli a dolog. Nem a rokon elvesztése a probléma, vele ritkán (talán negyedévente) találkoztunk, inkább az, hogy nagyon hirtelen történt, minden előjel nélkül. Az iskolában szülői értekezlet során mondta a tanárnő, hogy meséltették a gyerekekkel, mik történtek velük a karácsonyi szünetben, és a fiam (9 éves) ezt is elmesélte. A tanárnő próbált részleteket megtudni, de állítása szerint a gyerek erre olyan ijesztően elkezdett remegni, és pislogni, hogy inkább nem firtatta tovább. Ezt a pislogást (azt hiszem, nyugodtan nevezhetem tikkelésnek) valóban nagyjából a haláleset után kezdte, tehát vélhetőleg maradt benne valami, amit nem sikerült feldolgozni.

Viszont nem szeretném, ha ez tovább rágná belülről, de vajon hogyan lehet egy ilyen beszélgetést elkezdeni? Nem tudom a félelmének konkrét okát. Halállal már találkozott, de akkor még csak alig múlt 3 éves. Mitől félhet? Esetleg attól, hogy ő meghalhat? Vagy a szülei? Vagy csak nem érti, hogy mi történik az emberrel a halál után? Riasztó lehetett az is, hogy nem koporsós, hanem urnás temetés volt? Zavarja, hogy a test 'eltűnt'?

Mit lehet neki mondani, ami után kibeszélheti magából a problémát, de ráijeszteni sem akarok egy olyan kérdéssel, amire nem készült fel, és esetleg az egész még ijesztőbbé válik számára.

Ha esetleg valakivel már történt hasonló szívesen venném a tapasztalatokat.

Előre is köszönöm.

Itt tényleg azt kellene elsősorban megindokolni, hogy mi váltotta ezt ki, mert nagyon nem mindegy...

Ha az érv, megvan, abból kiindulva lehet csak a problémán segíteni, vagy tanácsot adni.