Hogy lehet egy gyereknek megtanítani a toleranciát, együttérzést, empátiát? (beszélgetős fórum)

Megtaláltam, ki van adva újonnan is: Fésűs Éva: Csupafül

Aki nem ismeri, nézze meg..

Igen, az nagyon fontos, hogy a kapott élményeket utólag szülővel is dolgozza föl.

Jó alap lehet pl. a Thomas mese is kisebbeknek, ha szeretik. Azt eredetileg egy lelkész írta beteg kisfiának. Minden részben fel lehet fedezni az erkölcsi mondanivalót.

De a legtöbb népmese, Grimm mese is alkalmas erre.

Még apám kapott a jó bizonyítványáért általánosban egy könyvecskét, az a címe, hogy Csupafül, egy kis nyusziról szól. Az 50-es évek stílusában íródott, de ennek ellenére szenzációs ennek a célra, tankönyvnek lehetne kiadni...

Szabó Magda: Születésnap

Most került a kezembe. Annyira minden benne van...

A jó példa nélkülözhetetlen. De a dolgok nem egy életkorban esnek le az embereknek. Kinek ekkor, kinek akkor...

ez a vers, a "Ne rejtőzz el..." nagyon bejött, nem is hittem volna.

kinyomtattam nagyban, kitettük a táblánkra otthon. felolvastam nekik, úgymond eljátszottuk a verset közösen (elsimulsz az arcom bőrén, tenyeremben, stb). szinte naponta felolvassuk.

a fiam már fejből tudja.

és van hogy hozzámbújik, és azt mondja: "ne fuss el!...".

köszi!

akkor lehet, hogy ebből fogok nekik felolvasni. hogy mennyit ért meg belőle nem tudom, mert vannak benne átvitt értelmű dolgok is, de majd meglátjuk...

talán jó hatással lesz rá!

A Kincskereső kisködmön az egyik kedvenc könyvem volt mindig.

nagyon szívszorító és megható leírások vannak benne, sokat lehetne tanulni a történetekből.

egy 8 éves kisfiúnak nem túl komoly ez?

"Még annyit, hogy kérdezted mit tegyél, ha meg sem köszönik...nálunk sem szokták mindig megköszönni, én akkor mindig megszólalok: Köszi anyu, nagyon rendes voltál, hogy gondoltál rám és hoztál nekem meglepit(vagy mondom az adott dolgot)."

Ez jó, én is így szoktam annak idején... odaadtam, és már mondtam is, hogy "köszönöm szépen, édesanyám"... :)) Vagy mielőtt felálltak az asztaltól, "köszönöm szépen az ebédet, nagyon finom volt" . Meg is tanulták. :)

annyira kedves és jó dolgokat írsz mindig nekem, hogy teljesen megnyugszom! és praktikus dolgokat. nagyon hasonló lehet a gondolkodásmódunk, mert sok mindenben egyetértek veled! :)

egyet félreértettél: a genetikai részük nem rám van vonatkoztatva...sajnos az apai oldalon vannak jelen ugyanezek a tulajdonságok, egy-az egyben ugyanazok a viselkedésformák...az önzőség, az akaratosság, a parancsoló hangnem, a felsőbbrendűségi érzés, ezek mind-mind öröklött tényezők...és ezeken nagyon nehéz (ha lehet egyáltalán) változtatni, mert ezek nem tanult minták. ezt hozta a génekben...

a kislányom hasonlóan jószivű, mint amiket te leírsz a gyerkőceidről. pl.addig osztogatja kockánként a csokiját boldogan, míg végül neki nem marad, akkor lepődik csak meg... (persze mi nem esszük meg csak úgy teszünk, és utána visszaadjuk).

és mint a te kicsid: amikor mondtam a picinek, hogy nem tudom, milyen karácsonyunk lesz, mert nincs pénzünk, akkor azt felelte nagy komolyan: de anyu, hát van a piros kisautóban (perselyben apró) nekem pénzem, majd azon lesz karácsony!

a megköszönés dolog is hasonló, én is és a párom is sokszor látványosan köszönjük meg egymásnak, vagy a gyerekeknek is, ha valamit segítenek, stb. a lányka sokszor megköszöni az ebédet, megdícséri hogy finom.

ő egyszerűen hihetetlenül nagy empátiával rendelkezik, nagyon mélyérzésű.

ugyanezt nem várhatom el a fiamtól, ha egyszer ő nem ilyen természetű.

de az alap dolgokat, amiket meg lehet tanulni, talán betarthatná...

biztos jó anyuka vagy ám, de sajnos vannak ilyen gyerekek, lehet genetika is ez nemcsak nevelés kérdése! az egyik barátnőm kislánya is ilyen,(bár azért talán ennyire nem) de ő is van, hogy kritizálja azt, ha kap valamit...

én akkor akadok ki, mikor a gyerekeim "pazarolják" az ennivalót, pl beleharapnak több dologba is aztán ottmarad, igaz még kicsik(5,5 a legnagyobb), de próbálom mondogatni, hogy más éhezik, nemhogy ilyen finom éeteleket ehet, ti meg pazaoljátok( szerintem most nem hat annyira rájuk, de hiszek benne, hogy hosszú távon majd megérnek erre,..) pl mondtam egyik este, hogy nagypapa (aki épp velünk vacsizott) az gyerekkorában nem is ehetett ilyeneket, mert annyira szegények voltak, hogy ennivalójuk is alig volt, nemhogy ilyen finomságok...erre kislányom eltűnt, majd megjelent az összes zsebpénzével, és odament a nagypapához és a kezébe tette a pénzét, mondta ezt neked adom...Először nem is értettük mit akar a pénzével, aztán leesett, hogy ezt azért hozta, mert azt hitte a nagypapa most is szegény és nincs mit ennie:) persze elmagyaráztuk, hogy most már van mit ennie, ez gyerekkorában volt így, de nagyon megdicsértük, hogy ilyen jó szíve van.

Ez valahogy benne van a gyerekeimben, hogy nagyon nagyon jó szívüek, egymással is és mással is, pl ma a 4 éves kisfiam vitt a mikulás-csomagjából pár csokit az ovis barátainak, mert biztos majd örülnek neki...pedig én nem is mondtam ilyet, ő magától találta ki. Persze nem mondtam, hogy jaj ne vigyél, biztos ő is kapott, mondtam, hogy nagyon rendes vagy és nagyon fognak örülni, te pedig annak örülhetsz, hogy ilyen jó szíved van, mert adni is jó, nem csak kapni. De pl múltkor vettünk gyertyát, hogy készítünk az óvó néniknek egy kis ajándékot, akkor megkérdezték, hogy minek? mire én? hát csak úgy, hogy örüljön az óvó néni...és azóta lelkesen készítjük nekik a meglepit.

szóval lehet, hogy genetika is, nem tudom, mert nem hiszem, hogy te direkt önzően nevelnéd őket, különben nem írtál volna fúrumot.

Még annyit, hogy kérdezted mit tegyél, ha meg sem köszönik...nálunk sem szokták mindig megköszönni, én akkor mindig megszólalok: Köszi anyu, nagyon rendes voltál, hogy gondoltál rám és hoztál nekem meglepit(vagy mondom az adott dolgot). És akkor mosolyogva néznek rám, és dobnak egy köszi anyut, vagy meg is puszilnak...De úgyanígy, ha pl befejeztük az ebédet, vacsit, akkor ha nem köszönik meg az ételt, szoktam mondani, hogy köszi anyu, hogy ilyen finomat főztél...persze ők ilyenkor ismét veszik a lapot, és megköszönik, én meg mondom, hogy egészségetekre. Férjem is jó fej, mert ő is szokta hangosan mondani, hogy köszönjük drágám a finom ebédet, vagy hogy kitakarítottál stb stb, szerintem ők ezzel is tanulnak, és majd csak beléjük ívódik, hogy meg kell köszönni, illetve nem is kell, hanem a másiknak ez jól esik...mert soha nem "megalázva" mondom nekik, hogy miért nem köszöntétek meg, vagy illik ám megköszönni, inkább próbálom viccesen oldani a helyzetet...és akkor ők is szívesen mondják, hogy köszi és nem a foguk közt kipréselve egy nyamvadt köszönömöt.

pl próbáld azt ki, ha szeretne valamit a gyereked, mond neki, hogy most ezt nem veszed meg, mert úgysem örülsz neki, mindig van valami kifogás, és én még egy köszönömöt sem kapok, hát felesleges dolgokra nem adok ki pénzt...lehet meglepődne és elgondolkodna...bár még kicsi ám, hogy ezt azonnal felfogja, valhogy természetesen kellene jönnie annak, hogy ezeket a dolgokat "jól" tolerálja, jól álljon a dolgokhoz.

nagyon sokszor "megtisztulok" én emiatt, hol kifelé, hol csak befelé, a szívem könnyezik...

igen, éppen ez bánt, hogy annyi buzgalommal tervezem az ünnepeket, az ajándékozást, meg mindent ami vele jár. nem nekem-főleg nekik!

őket is bíztatom, hogy legyenek jók, akkor jön a télapó meg a jézuska...és akkor így az ünnepek előtt kell neki cirkuszolnia...abszolút nem érdekli...

bár elmondhatnám neki, hány estét töltök az ajándékok készitésével, számolgatással hogy meglegyen minden ami karácsonyra kell...de neki még a jézuska meg a télapó hozza mindezt...

talán egyszer ráébred...

... ezeket nevezik "megtisztító sírások"nak, és mindenkinek szüksége van rá.

Van kolléganőm, akinek az unokája olyan önző, hogy hjujjj, szenved miatta sokat... :(

Próbálkozz... sok-sok érzés... az ünnepek melege, itt az advent, mindennap lehet egy kicsit más, egy kicsit simogató egy kicsit meleg, egy kicsit ünnepi... ez mind az emocionális életére hat.

Nekem 15 éves a fiam, reggelente bontja az adventi naptárat (minden reggel egy szép vers vagy idézet és egy szaloncukor), és olyan komolyan csinálja.... felolvassa nekem, megölel...

na, most kellett ez...munkahelyen bőgni...

csak annyira szeretném, ha jó ember lenne belőle!

őt meg nem is érdekli, hogy jó vagy sem, vagy hogy kit bánt meg, vagy mit gondolnak róla vagy rólam az emberek.

elég önzőnek és önfejűnek hangik, igaz?

Azt hiszem a 2. osztályos olvasókönyvben volt. :)

De pl. az Erőleves a léleknek c. könyvekben vannak szép kis lélekmelengető történetek. Az én gyerekeim mindig nyitva voltak rá, de mooondom, ők már ebbe nőttek bele... szóval nemtom, hogy 8 éves kortól, de próba-cseresznye. :))

Nem is emlékeztem, hogy a Mico az Gárdonyi Géza írása...

[link]

Pl. a szerelmes verseket imádják a gyerekek, ők nem úgy élik meg, hogy szeret a férfi egy nőt vagy fordítva... hanem mély érzések, mély szeretet... vagy József Attila Kései siratója, amikor Attila elveszíti az anyukáját, és az micsoda mély érzéseket hoz fel belőle... ezek mind nevelnek emocionálisan...

Pl. esténként szoktam ezt mesélni, ez egy szerelmes vers, de ne így olvasd... hanem csak a szeretet megnyilvánulásaként...

Buda Ferenc

Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!

Rádcsukom a szempillámat.

Benn zörömbölsz a szívemben,

s elsimulsz a tenyeremben,

s elsimulsz az arcom bőrén,

mint vadvizen a verőfény.

Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,

nagyon jó így, hogy velem vagy.

Mindenekben megtalállak,

s öröm markol meg, ha látlak.

Nézz rám, szólok a szemednek,

ne fuss el, nagyon szeretlek!

ezt a mese dolgot megpróbálom!

mivel szereti a földrajzot, sokszor szoktam neki mesélni a szegény országokban élő gyerekekről is. ha jobban ismerne ilyen sorsokat, mint a szegények, árvák, betegek, stb, segíthetne ez is talán?

lehet az is oka szerintetek, hogy próbálunk mindent megadni neki, és ő természetesnek veszi, hogy KAP, neki ez JÁR?

mintha úgy venné, mi azért létezünk, hogy neki meglegyen mindene, és teljesen lekezel bennünket.

de mondom, ez nagy mértékben genetikai örökség ám, teljesen másolat...

ezt az alapot szeretném megteremteni benne.

oké, tudom, hogy kamaszkor lesz, én is voltam kamasz... de ezért a mai napig tudok örülni mindennek amit kapok!

egyébként 8 éves lesz, ez még messze nem lázadó korszak...

hogy kell erre rávenni a kölköt?

tudom, hogy elsődleges a példamutatás, és tanítás.

csakhogy nála ezek nem vezetnek eredményre.

abszolút nem is tudja értékelni, ha kap valamit, nem tud örülni semmilyen ajándéknak, legyen az egy kis csoki, vagy egy cipő...

bármit kap-ha tetszik esetleg, akkor elvonul vele (mondjuk ahelyett, hogy esetleg megköszönné pl.azt a csipszet, vagy megkínálna vele), vagy keres valamit az adott dologban, amit kritizálhat (miért sajtos, miért epres, miért töld vagy miért akármi...)

kiidegel ezzel, és elveszi a kedvet, hogy bármit is vegyek neki.

minek, ha nem is érdeklni? ha nem értékeli?

tudom, hogy ez így durva kifejezés, de most ezt érzem...

.. nem olvastam végig, de úgy lehet ha megtanítani, ha Te, mint szülő... toleráns vagy, együttérző és empatikus (és tudod, hogy még hányféleképpen lehet ezt leírni :D). :)

... aztán jön a kamaszkor, amikor mindezt elfelejtik, mert új utakat, új értékeket keresnek.... de amire felnőtté érnek, megérik bennük az is, hogy van ami szükséges... és alap... :)

egy újabb kérdés hasonló témában:

A TE GYEREKED MEGKÖSZÖNI, ÖRÜL, HA KAP VALAMIT?

Szép napot mindenkinek!:-) Ha jól emlékszem, Albert Einstein mondta, hogy: A tanítás legbíztossabb módja a példamutatás. Persze valóban el kell magyarázni a gyermeknek, hogy mit miért -és nem csak utasítást adni- de példamutatás nélkül értelmetlen.

Nagyon szimpatikus "martin3" hozzá állása. Sok sikert neki -tudom milyen 4 gyermeket nevelni. A gyermeknevelésnél nincs nehezebb dolog a világon, és mégis ez a legszebb is.:-)))