Ha kapcsolatban élsz, mit bánsz, hogy megtettél vagy nem tettél meg, amíg egyedülálló voltál? (beszélgetés)

Nincs mit megbánnom.

Első házasságomban bántam picit hogy nem éltem ki magam előtte. Aztán elváltunk, és kiéltem.

Most tök jól vagyok, kiegészítjük egymást, és készülünk a következő fejezetre az életünkben, hogy majd lesznek unokák.

Nem, de ha már idecitáltad: az általam visszasírt kenyérnek állandó jó íze, ÁLLAGA, MINŐSÉGE volt. Aki készít bundáskenyeret, az tudja: friss kenyérből nem jó, mert a tojástól szétázik, szétmállik; ahhoz szikkadt, több napos kenyér a megfelelő. A mai kenyerek ritkán szikkadnak meg, mert előbb megpenészednek, megsavanyodnak.

Kérdést tettél fel, én meg leírtam a véleményem, ahogy egy másik fórumodra is.

Ha nem csupán azt állapítottad volna meg, hogy 29 fórumot indítottam, hanem vetted volna a fáradságot, és megnézted volna a témájukat, láthatnád, hogy egyetlen sincs köztük, amiben párkapcsolatot ragozok, segítséget, véleményt vagy tapasztalatot kérek. Visszagondolva nem emlékszem arra, hogy párkapcsolati témával, problémámmal bárkitől is tanácsot kértem volna. Se rokonhoz, se baráthoz, főleg egy arctalan, sokszínű közösséghez nem fordultam, megbirkóztam az üggyel magam. Nincs bajom azzal, ha valaki másképp jár el, de akkor ne húzogassa az orrát, ha neki nem tetsző hozzászólást kap!

„Nem gondoltam, hogy van férjed.” – miért olyan meglepő ez? Amíg ellátom a feladataimat (márpedig ellátom), addig senkinek semmi köze ahhoz, hogy mennyit vagyok itt. Az, hogy „egész nap” barokkos (és rosszindulatú) túlzás.

Ezt most az egy hetes kenyér miatt? 😂

Értelmes ember mások tapasztalataiból is okosodik. Tudod?

Látom, te sem kérdeztél még semmi ilyesmit a 29 fórumodban...

Ha már... Nem gondoltam, hogy van férjed. Nem zavarja, hogy egész nap itt vagy?

Nem bánok semmit, minden úgy jó, ahogy van. Biztosan sokat hibáztam (ahogy bárki más), de nem agyalok ezen. Kevés feleslegesebb dolog van, mint belesírni a kiömlött tejbe.

Mások tapasztalatai alapján dönteni a saját sorsunkról? OMG! 😮

Mindenhol kell alkalmazkodni. A családban, a munkahelyen...a gyereknevelés csodálatos dolog, igen, benne van az elején a sok lemondás, az éjszakázás, hogy tőled függ az a kisember. De sokat is ad! Akkor már nem te vagy az első, hanem ő és egy percig se bánod!

6 évig voltam itthon a gyerekekkel és mondhatom, hogy életem legszebb időszaka volt. Nem vágytam vissza dolgozni, szerettem velük lenni, tartalmas és feledhetetlen időszak volt.

A párodhoz nem is alkalmazkodsz, hanem szépen összecsiszolódtok, persze ez hosszabb időszak. Mindkét fél figyel a másikra, törekszik arra, hogy neki és a másiknak is jó legyen, megfelelő legyen, amit tesz.

Nem bántam meg semmit.

22 éve élek a párommal, ebből 18 év házasság is.

Nem vett el semmit sem, sőt inkább hozzáad a mai napig. Nem érzem, hogy bármiben akadályoznánk egymást, sőt vállvetve támogatjuk a másik dolgait.

Fiatalon buliztam, ismerkedtem, ezek nem maradtak ki. A párom mellett kiteljesedtem, a barátom, párom, szeretőm, mindenben a társam.

Utazgatunk, neveljük a gyerekeinket, szépen haladunk előre, együtt.

Aki épp egyedül van, tarthat egy kis önismereti "túrát". Ha valami hiányérzeted van, akkor most van lehetőséged pótolni, legyen az tanulás, ismerkedés, hobbi, utazás, költözés...stb.

"végigkefélni a fél világot"

Miért? Szerintem nem rossz ötlet.