Fiú-lány testvérkapcsolatok (beszélgetés)

Az idősebb testvérek hajlamosak a kicsiket "saját tulajdonnak" venni, amiért azok nem hálásak. Jogosan. ;) (nekem is öcsém van)

Tipikus történet. Engedd el, hogy visszatalálhasson hozzád és főként önmagához.

Akik együtt laknak oldják meg a problémáikat, ahogy mondod, azokhoz nincs közöd.

Nem, tök igazad van, és köszönöm a hozzászólást!

Igazából valahol ezt már én is éreztem egy ideje szerintem, hogy ez lenne a helyes.

Csak mivel nem egyforma a habitusunk, meg én egyébként is türelmetlen vagyok sajnos, ezért nekem furcsa, hogy nem nagyon beszél a dolgairól. Ezért én ezt erőltettem, ami miatt csak még jobban bezárt.

Szerencsére alapvetően teljesen jó a kapcsolatunk, így nincs köztünk "harag" vagy ilyesmi, de mindig van hova fejlődni.

Tegnap felhívtam -mert tegnapelőtt felmondott a munkahelyén-, és nem tettem rá semmilyen negatív megjegyzést, bátorítottam, elmondtam, hogy azért ilyenkor mire érdemes figyelni stb... és végül is tényleg nem is volt olyan kiábrándító a terve. Meg végül is nem is volt az sem olyan nehéz, hogy ne pofázzak bele a dolgokba... bár azért jobb, hogy aldutam egyet a hívásra és teljesen más lelkiállapotban hívtam fel beszélgetni.

Szóval befejezem az életének a kéretlen véleményezését, a nevelési, meg otthoni dolgokba meg már nem szállok be. Végül is ez nem az én dolgom, meg ha van, aki megcsinálja helyette a dolgokat, érthető, hogy miért nem pakol meg mosogat...

Aztán reméljük a legjobbakat. :)

Igen, lehetséges, hogy számomra nem ugyanaz jelenti a tartalmas életet, mint az Öcsém, vagy akárki más számára.

Csak a reakcióiból nem ezt véltem eddig felfedezni... mert igényei azért bőven vannak, de tenni is értük... az már más tészta.

Nem várok Tőle tökéletességet, illetve azt sem gondolom, hogy nálam lenne a bölcsek köve.

Ahogy írtam is korábban:

"Szóval, ami még lényeges az én szemszögemből -bár ez tudom, hogy nem változtat a véleményeitek létjogosultságán. Szóval a lényeg, hogy én attól félek, hogy eltékozolja az életét.Szeretném, ha Ő is, ha mindenki átérezné a mai napban rejtőző rengeteg lehetőséget. Mert sajnos ezeket sokszor már csak akkor értékeljük igazán, amikor már késő.

Nekem talán ez a "legnagyobb problémám", hogy attól félek, hogy nem elégedett magával, az életével, és esetleg segítségre, vagy iránymutatásra szorulna, de azokat nem kapja meg, mert esetleg Ő úgy érzi, hogy nem segítek Neki, vagy nem úgy, ahogy Ő szeretné."

Persze mindenki hibázik, bár én úgy gondolom, ha az ember jövőjéről, megélhetéséről van szó, -pláne itt Magyarországon-, akkor ezek nagyon is fajsúlyos hibák lehetnek.

Szerintem minden cselekedetünk, döntésünk meghatározza a jövőnket, és szerintem ezek számítanak is.

Na mindegy, mindenesetre abban egyetértek Veletek, hogy egyszerűen el kell fogadnom az Ő döntéseit, illetve Neki is ugyanúgy végig kell járnia a "maga útját", mint mindenki másnak.

Amin igyekszem támogatni, nem pedig terelgetni.

Szóval tökéletességet vársz el tőle, ne hibázzon, hibátlan legyen...

Pedig még csak 24 éves! Nem végzetes hibák ezek, és az, hogy nem vették fel újra, biztosan jó tapasztalat számára. Ha inna vagy drogozna, az más helyzet lenne, de még az is "jóvátehető".

Ne telepedj rá ennyire, ne te akard irányítani az ő életét.

És főleg ne várj el többet tőle, mint magadtól, mert nem hiszem ,hogy te hibátlan vagy. Olyan ember nincs.

Éppen a rátelepedéssel, a képtelen elvárásokkal teheted tönkre az életét!

Te magad is még csk 26 vagy, ne gondold, hogy nálad van a bölcsek köve!

Hát úgy gondolom, hogy mindig van hova fejlődni, ezért magamról is ezt gondolom.

De amin akarok, azon igyekszem változtatni, meg nagyjából tudom is, hogy mi az, amin szeretnék még az életemben, a jövőben.

Szóval nagyjából igen. Úgy gondolom, hogy nincsenek önértékelési problémáim. Tisztában vagyok magammal, a lehetőségeimmel, illetve a rendelkezésre álló eszközeimmel.

Köszönöm a hozzászólásokat.

Igen egyébként valószínűleg ennyi a lényeg, hogy nehéz elfogadnom, vagy ez nem is elfogadás kérdése, inkább ez egy merőben más hozzáállást igényelne - a részemről-, hogy ne anyaként akarjak hozzáállni, hanem "sima" testvérként.

Nem nyavalygásnak szántam ezt a bejegyzést, talán csak megerősítést szerettem volna, hogy az a legjobb, ha "békén hagyom".

Csak sokszor ez a legnehezebb is, illetve nekem most ez.

1+1=10, hidd el, hogy nagyon is tudom értékelni a testvéremet és a jó dolgomat. Pontosan tudom mekkore kincset ér egyáltalán az is, hogy még élek; pontosan ezért akarom Neki is a legjobbat.

De tény, hogy nem biztos, hogy Neki is az a legjobb, ami szerintem a legjobb.

A szüleimet pedig tudom, hogy nem segíti eléggé, mert ezt én is tapasztaltam, tapasztalom, de ebben is igazatok van. Ez már nem az én dolgom. ÉRthető is sok szempontból, hiszen Ő így nevelkedett, ezt látta, gondolom -remélem- , ha egyedül lenne biztos megállná a helyét.

Egyébkétn az biztos jót tenne Neki, de ezt persze soha nem mondanám, meg nem is fogom, majd Ők eldöntik.

Szóval, ami még lényeges az én szemszögemből -bár ez tudom, hogy nem változtat a véleményeitek létjogosultságán. Szóval a lényeg, hogy én attól félek, hogy eltékozolja az életét.

Azt az előbb lehet, hogy nem írtam, hogy az egyetemet, elkezdte, majd abbahagyta, de nem olyan régen megint szerette volna elkezdeni, csak sajnos nem vették fel. Ez pedig megelőzhető lett volna, nem kellett volna, hogy így legyen, és csalódjon. Erről sem nagyon beszél, mintha nem érdekelné, de tudom, hogy nagyon meglepte a dolog...

Szeretném, ha Ő is, ha mindenki átérezné a mai napban rejtőző rengeteg lehetőséget. Mert sajnos ezeket sokszor már csak akkor értékeljük igazán, amikor már késő.

Nekem talán ez a "legnagyobb problémám", hogy attól félek, hogy nem elégedett magával, az életével, és esetleg segítségre, vagy iránymutatásra szorulna, de azokat nem kapja meg, mert esetleg Ő úgy érzi, hogy nem segítek Neki, vagy nem úgy, ahogy Ő szeretné.

Ezt persze már mondtam Neki. Erre azt válaszolta kb. , hogy Tudom :)

... Akkor jó :D

Öcséd 24 éves felnőtt. Hagyjátok, hogy csinálja, amit akar. Ha hibázik, ő veri be a fejét, de majd tanul belőle.

Otthoni segítés: igen, kérni kell, mert egyrészt gondolom, míg otthon voltál, te csináltad meg anyukád, mert ő volt a "kicsi" és neki nem természetes az olyasmi, mint mosogatás pl. Ninics "szeme" rá, észre sem veszi.

De ha egyedül lakna, akkor észrevenné, megtanulná és csinálná a házimunkát is. Szóval a legjobb az lenne, ha külön költözne, mert akkor a munkát sem adná fel olyan könnyedén, hiszen el kellene tartania magát.

A "jót akarok neked" dolog nem mindig a legjobb, sőt. Akkor akarsz jót neki igazán, ha hagyod felnőttként élni.

Tulajdonképpen mindent megfogalmaztál, a kérdést és a választ is. 24 éves férfi - nem gyerek -tudja mit akar, csak úgy látszik nem engeditek Neki tudni. Még mindég gyerekként kezelnéd. Merő szeretetből és mert Te vagy az idősebb azt szeretnéd, hogy azt csinálja amit Te akarsz. Szerintem hagyd békén ! Élje a maga választott felnőtt életét. Lehet hogy megégeti a körmét, de abból is tanulhat. Lehet még kiforratlan, de nem késő, hogy keresse és megtalálja a maga útját. Szerintem nem örül annak, hogy irányítani akarog, de jól neveltsége tiltja, hogy merészen szembe álljon Veled.

Más: szerintem Neked most az is ott van a bögyödbe, hogy a szülőket segíteni kellene. Érzed, hogy ez Neked távolról nehéz. Az öcséd meg ugyebár ott van, tehát legalább tegye a dolgát. És honnan tudod, hogy nem teszi ? Lehet, hogy nem mondja, hogy most mosogattam el, de elmosogatott. Ez apróság. Biztos, hogy nyugalmat, biztonságot nyújt a jelenléte, csak minek dicsekedje. Te lehet, hogy féltékeny vagy a kis tesóra ? vagy a lelkiismeretedet szeretnéd megnyugtatni a válaszokkal ? Jó Neked, hogy csak ennyi a legnagyobb problémád ! Rendes jó testvéred van. A fiúk kicsit másabbak, de hidd el nem rosszak.

Elmesélem Nektek az én kapcsolatomat az Öcsémmel.

Az Öcsémmel 2 év van köztünk, én lassan 26 éves leszek.

Lassan 1 éve teljesen önálló életet élünk a Párommal.

Az Öcsém még mindig a szüleimmel él jelenle van 1 "se veled, se nélküled" kapcsolata.

Gyermekként nagyon jóban voltunk, utólag úgy gondolom, hogy sokszor "anyaként" tekintett rám, sőt sokszor msot is jobban hallgat rám, mint Anyára. Bár ez feltehetően csak abból adódik, hogy korban közelebb állunk egymáshoz.

Úgy gondolom, hogy viszonylag egészséges családból származunk, amiért nagyon hálás is vagyok; mind a szüleimnek, mind pedig az életnek, a körülményeknek, Istennek...

Szóval, hogy a lényegre térjek.

Szeretnék jobb kapcsolatban lenni az Öcsémmel, szeretném, ha tudná, hogy mindenki a javát akarja. Ha hallgatna rám,ránk, akárkire...

Elég makacs ember, kicsit tipikusan az a típus, aki csak a saját kárán tanul.

Nekem viszont ezt nehéz elfogadnom.

Nem akarom, hogy így legyen, hiszen az öcsém és szeretem.

Fontos lenne, hogy önálló, felnőtt, boldog férfi legyen belőle, de ezt jelenleg nem igazán látom.

"Sajnos" sok szempontból, már Ő is ennek az "új nevelési irányzatnak" az áldozata.

Nehezebben alkalmazkodik, túlértékeli a saját szükségleteit, ezeket sokszor másoké fölé helyezik... persze ez abból is adódhat, hogy mindig Ő volt a kicsi.

Egyébként sem agresszív természetű, szóval vele soha nem lehetett "igazán veszekedni", mert Ő mindig inkább megbántódott és odébbállt.

Valószínűleg ezt Apukámtól tanulta.

A sok hablaty után a lényeg, hogy szeretnék az "otthoniaknak" segíteni. Sok teher nehezedik most Anyukámra és Apukámra is. Főleg mióta elköltöztem, de ezzel nem untatnálak Titeket.

A lényeg, hogy minden egyéb mellé még itt van az Öcsém is.

Elkezdte az egyetemet, abbahagyta (pedig nagyon okos), nagy nehezen elkezdett dolgozni, de sose tetszett neki, most ott is hagyta. Mindig is elégedetlen volt a munkával és a fizetéssel, de igazán nem tesz érte, hogy jobb legyen. Látom rajta, hogy tanácstalan, de már annyi mindent próbáltam... egyszerűen nem tudom, hogyan segíthetnék. Nagyon zárkózott, nem beszél a dolgairól, de azt tudom, hogy szereti a családot és fontosak vagyunk neki. Ha vmi nagyon nagy pozitív dolog történik vele, mindig felhív engem is, a látszat ellenére nagyon figyelmes mindenkivel, de mintha ezt nem tudná sokszor kifejezni.

Vagy inkább az ilyen hétköznapi dolgokban nehezére esik... mint a mosogatás, mosás, takarítás, de ha meg szólsz neki, akkro egyből, szó nélkül megcsinálja.

Egyébként meg nem egy töketlen gyerek, de sokszor meg mégis olyan tutyimutyinak érzem.

Nem értem igazából, ez a legnagyobb problémám.

Ha nem foglalkozom vele az nem jó, ha túl sokat, akkor bezár...

Hát remélem Ti okosabbak lesztek objektív szemlélőként. :)

Sziasztok!

Az alábbi témával kapcsolatban érdekelne a véleményetek, tapasztalatotok, ki mennyire van jó viszonyban a tesójával, milyen felállásban.

Általatok remélem sikerül jobban megértenem az én helyzetemet is.

Esetleg új nézőpontból közelíthetitek meg ezt a témát... :)