Félek a gyermekvállalástól, mert attól tartok, rossz anya leszek! (beszélgetős fórum)

Ez bátorítás vagy fenyegetés? :)

(Embere válogatja...)

Dehogy leszel türelmetlen!

Nem fogsz tudni betelni azzal a picike csodával. :)

És szépen egymáshoz fogtok (fel)nőni.

Miért kérdés,milyen anya leszel? Jön a baba,vagy a párod szeretné,vagy lassan kifutsz az időből? Mert ha egyik sem,akkor szerintem még ne parázz ezen!

Én sosem készültem az anyaságra-papírom van a meddőségemről 12 éves korom óta,tehát nem ábrándoztam. Most 2 fiam van. Nem tudom,jól csinálom-e,ezt majd az idő fogja megválaszolni,de nem vagyok egy anya típus. Elég hirtelen és indulatos ember vagyok,1 másodperc alatt reagálok,gondolkodás nélkül. Szerintem a fiaim már megszokták,és nyilván az idő megtanított,hogy velük máshogy kell bánni,mint egy felnöttel. Sőt...néha csak nevetek olyan helyzeteken,amit egy felnöttel szemben nem tudnék tolerálni,szóval,szerintem ne aggód túl!

Persze persze, csak abban a hozzaszolasban, amire reagaltam, ez volt a tema.

Amugy en eleve az alvashianytol feltem legjobban, es lam, milyen igazam lett. Ugy ki tudja kesziteni az embert, hogy az idegosszeomlas hatarara jut - aztan nem csoda, ha turelmetlen a gyerekkel, ferjjel, meg hisztis. Ha augusztusban nem jott volna el anyukam, es vette volna at a fiamat egy hetre ejszakara, en nem is tudom, mit csinaltam volna.

Amugy szerintem a "zsigerbol anyasag" kb. mindenkinek "egyforman megy" (micsoda hulye megfogalmazas) - csak egyesek rendelkeznek annyi onismerettel es informacioval, tapasztalattal, hogy tudjak, mi var rajuk, masok meg nem. Egyeseknek nagyobb az alvasigenye, masoknak nem. Egyeseknek szukseguk van a magukkal, nyugiban toltott napi 1-2 orara, masoknak nem. Stb. stb. Ez karakterfuggo. A legcelszerubb emborrel megbeszelni elore, hogy figyelj, oreg, ha gyereket akarsz, akkor egyutt viseljuk a terheket is. Nalunk ez bevalt :)

Azt tudom :)

Ezzel azt is akartam mondani, hogy lemondás terén a net és társai a legkevesebb, , ennél vannak jóval nehezebben elengedhető dolgok.

Hát... én nagyon akartam gyereket, nagyon vártam, egy szemernyi kétely nélkül. Aztán jött, én meg magam alá roskadva sirattam magam, hogy elrontottam mindent, ez nekem nem megy... Amit éreztem iránta az a sajnálat volt, hogy ilyen anyja van, meg a felelősség. És rettegés, hogy ez már mindig így lesz.

Nem tudom, mikor alakult át ez feltétlen imádattá és rajongássá, de átalakult, viszont ezzel együtt is rohadt nehéznek éreztem jó darabig, és kemény hónapok vártak.

Szóval szuper, hogy így biztat mindenki, és valószínűleg a nők nagy részének zsigerből megy az anyává válás, de van, akinek nem, és ha még bizonytalan is magában, az nem sokat segít.

Másrészt én a nagy magabiztosságommal mire jutottam? Hónapokig tartott, míg összeszedtem magam, és boldog embernek mondhatom magam.

Lehet, hogy te csinálod jól, hogy előre gondolsz ilyen nehézségekre.

Lyaaaa, persze, nem tudom, mert... Eddig elég jól bejöttek a "jóslataim", és és több példát is láttam, mikor az anyában sem alakult ki a feltétlen szeretet a létrejött ténye miatt. Szal, ha most egy kis "csoda" meglepne, akkor ha már nem lehetne elvetni, hozzácsapnám apukához, és csak annyit perkálnék, amit rohadtul muszáj. Meg átkoznám sokat a napot, amikor elcseszte az életem.

Szerencsére ez valószínűtlen...

Persze elveknben megváltoztathathak a hormonok, de 9 év szitkozást nehéz megsemmisítani.

Erre reagalva, en sem bizonygatnam, hogy deigenis jo anya leszel. Ez hulyeseg.

Amit megtehetsz, hogy ha mar megvan az a kolok, maximalisan onuralmat gyakorolsz, es ellatod, valamint foglalkozol vele annyit, hogy szellemileg is rendesen feljodjon (annak ellenere, hogy mar halalosan unod az etetest, pelenkazast, eneklest es az agyhalott jatekokat), sokkal szivesebben neznel meg egy filmet vagy olvasnal konyvet, vagy epp a hoxat bujnad.

Szoval, akkor vallalj gyereket, ha erzed magadban az eltokeltseget, hogy kepes leszel erot venni magadon, es a sajat idod rovasara hajlando vagy a gyerekre aldozni jopar evet (mert ez mar csak igy lesz).

Ami meg a hibakat illeti, senki nem tokeletes, mindenki kovet el hibakat. Evvan, tobbnyire tulelik :)

Hm. Szerintem minden hatalmas változás az életünkben jár némi félelemmel és aggódással, ez természetes. Ha mindneki végigpörgetné a gyermekvállalás előtt az összes lehetséges hibalehetőséget, veszélyhelyzetet, stb. ami vár rá, akkor talán senki nem vállalna gyermeket, annyira ijesztő mindez. A kérdés az, hogy benned miért vannak ennyire erősen jelen ezek a félelmek, miért nyomják el esetleg az örömteli vágyakozást a gyermek után.

Amúgy nem hiszem, hogy egyenes az összefüggés aközött, hogy ki mennyire fél a felelősségtől és mennyire lesz valóban csapnivaló anya. Közhellyel élve, aki már felméri, hogy mekkora ez a feladat, az mégiscsak felelősebben gondolkodik, mint aki csak a rózsaszín babapúderfelhőn át tekint a dologra....

A gyerekvállalás :egy életen át való rettegés.

De ki nem hagytam volna az életemből,mert senki és semmi nincs ami ezt az érzést pótolni tudja.

Akkor az leszel:)

Amit a gyereked le is fog utánozni...:D

Amíg nem szültél biztosan így fogsz érezni. Én is így voltam.

Nekem mindig azt mondták, ú te olyan "anya típus vagy". Az meg mi??? én?? És állítom 2 gyerek után sem vagyok az tipikus "anya típus ".

De imádom őket mindent megteszek értük, értük élek, de pl én nem tudom elképzelni hogy sokgyerekes legyek.

Mikor még nem mentél férjhez azt kérdezik , na mikor lesz az esküvőd..

Aztán mikor férjhez mentél másnap az a fő téma, mikor jön a baba?

Mikor megszületett az első, azt hittem nekimegyek annak aki megkérdezte mikor jön a következő.

Eltelt 2 év mire mondtam jó, most megszületett fél éve a második gyermekem, de mit gondolsz mi volt a következő kérdés???...

-

-

-

Nem, nem hiszem hogy lesz még egy.

A másik oldal. Mikor terhes lettem az volt az első kérdés, ú én tényleg alkalmas vagyok rá, igen azért van a 9 hónap, hogy várd és hozzászokj hogy veled lesz valaki nemsokára. De elképzelni, nem tudtam és igen ismerkedtünk mikor megszületett, de egyből imádtam.

Aztán mikor terhes lettem a másodikkal, állandóan az járt a fejemben, hogy mi lesz ha a kicsi lányom nem fogadja jól. Hát ezért volt a 9 hónap. Imádják egymást.

Nálunk ez volt. De mindenki más.

Bennem is állandóan kétségek voltak, de a kétségeidre választ kapsz majd.

Érzésre a világ legjobb érzése lesz. :) De közben félni fogsz.

Hidd el,ha nem imádnád tudat alatt a gyermeked, élve nem bírnád ki a szoptatás közbeni méhösszehúzódásokat ;) :D

Kedves MaraAcoma!

Hasonló, sőt inkább mondhati bennem is ilyen érzések kavarognak!

Amíg nem leszek benne, csak találgathatom, milyen érzés is lesz!

Épp ezért nem értem, mások vaktában miért javasolják, hogy hajrá.

Pl. aki nekem most egy gyereket javasolna, annak egy egy kiszáradt ágyáson kopogtatnám meg a fejét sokszor. Egyezünk a kiíróval.

Ne aggódj, a gyereked majd türelemre tanít, nagyon sokra :) Engem próbálgat a nagyobb pedig még csak 3,5 éves...

És tudod az ember türelme véges, de a gyerekeiddel teljesen más lesz a helyzet hidd el!

Nekem tudod mit mondott a doktornő amikor mindent próbáltam jól csinálni, magamat meg kicsit kicsináltam ezzel? Hogy magadra is kell 5-10 perc mikor nyugodtan megiszod a reggeli kávéd vagy teád és jobban indul a nap. Teljesen igaza volt.

Ezt azóta is mondom mindenkinek.

De a lényeg meglátod minden jó lesz és majd úgy alakítod, hogy a kis családodnak a legmegfelelőbb feltételeket biztosítsd.

Hidd el minden rendben lesz!

Azt cáfolnám,h amint a kezedben tartod a picit,minden természetes lesz.

Én majd összefostam magam ijedtemben,amikor először a kezemben volt a lányom. Hogy fogjam,mit csináljak vele,jó-e neki egyáltalán.

Sőt,a 4 nap elteltével,azt se akartam elhinni,hogy hazaengedik VELEM. Sőt,egyenesen attól féltem,h egyszercsak jön valaki,és közli,h nem viheti el ezt a kis élő,lélegző jövevényt,mert maga erre képtelen.

Ugyanakkor az első perctől kezdve olyan mélységes kapocs,imádat,feltétel nélküli odaadás volt bennem felé,amit soha azelőtt nem éreztem.

Szóval ez egy zagyva,összevissza érzés lesz,mikor megszületik,de képzeld,nekem is hazaadták a kórházból,és ma már 4 és fél éves ,és imádom.

Azt mondják,az anyaságba ugyanúgy bele kell tanulni,mint ahogy a gyereknek meg kell tanulnia

,h ki az anyja. Ez egy folyamat.

Neked is menni fog,ha nekem sikerült :)