Én, a várandós, egygyermekes, lassan diákká váló élettárs és háziasszony

Az egész történet nagyon hosszú, kezdem onnan, hogy lassan 9 éve vagyunk együtt párommal. Pestről költöztünk haza 2009 elején és az év november 17-én megszületett első gyermekünk: Petra. Tervezett baba volt és nagyon vártuk már. Mivel a munkahelyemet akkor fel kellett adjam a költözés miatt, ezért itthon családi vállalkozásban dolgoztam, amíg a veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre nem mentem.

Vezetem a háztartást, nevelem a gyereket, megoldom a család dolgait, egyszóval anya vagyok a javából.

Nagyon sokszor érzem úgy, hogy ezt nem nekem találták ki, pedig minden álmom ez volt, egy boldog család. Biztos minden anyának ismerősek azok a bizonyos napok, amikor bal lábbal kel fel és ingerlékenyebb, amikor a gyerek nem alszik éjjel és ez rányomja a bélyegét az előttük álló napra és nem úgy áll a csemetéhez, ahogy egyébként megérdemelné.

Na ilyenkor jut eszembe, hogy rossz anya vagyok. Aztán alszok egyet és másnap átgondolva a dolgot eszembe jut, hogy ezzel valószínűleg minden nő így van néha, nem ettől lesz valaki rossz anya. Sajnos megesik az ilyen, emberek vagyunk, és ilyenkor magamra haragszom a leginkább.

Van a környezetemben sok olyan tőlem idősebb kisgyerekes anyuka, aki a mai napig (gyerek 1-2 éves koráig) segítségül hívja az anyukáját vagy valamely családtagját (akár több kilométerről is!) az esti fürdetéshez, vagy a takarításhoz, mondván gyerek mellett se főzni, se takarítani, se semmit csinálni nincs ideje. Ettől sem rossz anya senki, de azért eszembe jut, hogy én minden nap igyekszem rendet tartani, minden másnap legalább kétféle fogást főzök, legalább egyféle süteményt készítek, egyedül látom el a gyereket és még takarítok is.

Néha mégis az az érzésem, hogy nem felelek meg a páromnak és többre tartja ő is azokat a hölgyeket, akik kerek perec segítséget hívnak állandóan, mert egyedül képtelenek mindezt ellátni.

Tehát anya vagyok és háziasszony (szerintem olyan igazi, egyedül mindent megoldós fajta).

Mindemellett legyek társ is, hiszen létezik a házasélet, ami akárhogy is nézzük egy kapcsolat alappillére, nem elhanyagolható. Nem is volt vele baj, hiszen eljött az idő is, hogy szerettünk volna egy tesót összehozni, mert nem akartunk nagy korkülönbséget a gyerekek között.

Sikerült is összehozni pont 2 évet a két lurkó közt, ugyanis 2011. november 30-ra vagyok kiírva, 22 hetes várandós vagyok és bár veszélyeztetett terhes ismét, ez nem szab gátat a házas életnek, amit nem is hanyagolok. Nem azért, mert megfelelési kényszerem van, hanem azért is, hogy apa se kerüljön háttérbe, szeressen, lássa, hogy törődök vele és nem mellékesen ugye én is akarom a dolgot.

Tehát anya vagyok, háziasszony és "feleség".

Egész életemben azt hallgattam apámtól, hogy hülye vagyok, nem normális, semmi agyam nincs, stb., el is hittem, sikerült belém nevelnie sajnos. Anno 18 évesen még nem tudtam eldönteni, mivel akarok foglalkozni, merre akarok tovább menni, hát látatlanban jelentkeztem angol bölcsésznek. Nem vettek fel, hát beírattak költségtérítéses közgazdász képzésre - mondván még ahhoz is hülye vagyok, hogy bárhová felvegyenek -, amit mondanom sem kell, szívből gyűlöltem és ezért el sem végeztem, csak 3-4 évet.

Idén viszont megérett az elhatározás: felvételizek. Ennek több oka is volt: sógornőm (18) irányába némi versenyszellem, valamint, hogy emelt szintű érettségihez akarják kötni a felvételit és én még a hagyományossal rendelkezem, mindenképp akartam majd felvételizni, de azért nem fogok újra érettségizni! Már decemberben megvettem a felvételi tájékoztatót, aztán beadtam a jelentkezésemet - a sors fintora, hogy közgazdásznak pénzügy-számvitel szakra, viszont államilag finanszírozott képzésre és levelező tagozatra és nem mellékesen SAJÁT ERŐBŐL, SAJÁT ELHATÁROZÁSBÓL.

Közben terhes lettem, de ezt már tudtam, hogy ha minden jól megy, bebabásodom és úgy vágok neki. Aztán vártunk a ponthatárokra. Úgy gondoltam, hogy beiratkozok és kérek passzív féléveket, így a sulit a 2012-es tanévtől kezdeném. Addigra Petra, ha minden jól megy, mehet oviba és a kicsi lenne közel 1 éves, tehát Petrát alapul véve nem lenne olyan nehéz. Elméletben, csak elképzeltem.:) De most gondolkodom, hogy elkezdjem-e idén...dehát szülni fogok november végén és vizsgaidőszak januárban van...ez még képlékeny.

A lényeg, hogy felvettek a BGF-re, amit első helyen jelöltem meg. Szerencsére magasan túlszárnyaltam a felvételi ponthatárokat, nem is volt kérdés a felvételem én mégis izgultam. Nemsokára beiratkozás lesz és el kell döntenem, hogy akkor melyik út lenne a legjobb, számomra járható.

Hát így válok az előzőekben felsoroltak mellé még diákká.

Napi 24 órában vagyok "feleség", anya, várandós kismama, háziasszony, és hamarosan diák is. Sokszor tépem a hajam és idegeskedek, sokszor vagyok már most fáradt, sokszor érzem úgy, hogy sokat vállalok, mégis ott a kisördög, hogy így se vagyok elég jó, így sem felelek meg a családomnak. 4 év a főiskola, de a gyerekek első 18 éve is húzós...

Úgy gondolom (legalábbis remélem) vagyok olyan erős, hogy sikeresen végig vigyem ezeket a dolgokat az életemben. Hogy legyek egyszerre, egy személyben jó édesanya, jó feleség, jó háziasszony és sikeresen befejezzem majd a tanulmányaimat egy felsőfokú nyelvvizsgával fűszerezve! :)

Mindenkinek, aki hasonuló cipőben jár, sok kitartást és erőt kívánok.

Köszönöm, hogy elolvastad!