Gondolatok a Down körül...

Down-szindróma...a rettegett "kór"!

Valahogy mindig mással történik. Most sem velünk! Szerencse? Hát igen! Tegnap óta határozottan hiszem, hogy pusztán ennyi!

Azóta, hogy megtudtam, barátaink olyan nagyon várt harmadik babája, Sára, Down-szindrómával született!

Semmi nem utalt erre! Minden lelet negatív, problémamentes terhesség...Hát véletlen??

De nincsenek véletlenek! Akkor mi? Feladat? Küldetés?

Mi vagy ki dönti el, hogy mely szülők kapnak "beteg" gyereket? Kinek jár ez?

Tegnap este óta folyamatosan ezen jár az agyam!

Csapongok... Sajnálom őket nagyon, a következő pillanatban pedig erőt akarok adni, hiszen ezzel nagyon jól együtt lehet élni!

Jól fejleszthetők, és kivétel nélkül édes szeretetgombóc minden downos!

Ma voltam látogatóban, mert volt egy kis zűr a szoptatás körül. Segítettem, de nem kellett sokat, ügyes kis baba! És gyönyörű!

Látszanak a downosokra jellemző külső jegyek, de szívből mondom, hihetetlenül édes!

Anyukája erős, ahogy gondoltam!

Nagyon jó családba érkezett Sára! Minél többet agyalok, annál biztosabb vagyok, hogy ő választotta ezt a családot!

Szeretet van! Anyuka, apuka, két tesó! Mi kell még? Jó helye lesz itt!

Nem tudom megfogalmazni ezt az érzést, de akarom, hogy közöm legyen hozzá! Egyszerűen megfogott! Nem a betegségével, legalábbis nem hiszem! Olyan mintha tudna valamit, amit mi nem! Biztosan dolga van itt, mint mindannyiunknak! Csak a szülei feladata lesz kideríteni,mi az!

Nehéz...megint sírok! Megint jön a sajnálat érzés...nem akarom! Én erőt akarok adni, mert az kell! És szeretet! Az is, sok!

Hát erős leszek, és segítek..már régóta tudom, hogy nekem ez a dolgom itt!