A hatodik hónap: Éjszakai kocogás, lóbőr és inhaláló

Íme hát a beszámolóm a hatodik hónapról, Áronnak érdekességképp, akik már átélték mindezt – nosztalgiának, leendő kismamáknak és a férfiseregnek pedig okulásul.

A terhességi tünetek végeláthatatlan listája kb. a fogantatás második napjától kezd bővülni, s a hatodik hónapra már majdnem két oldalt tölt meg az okos könyvekben. A mázlisták a lista egy-egy pontja mellé raknak gondolatban pipát, míg a kevésbé szerencsések magukénak tudhatják az egész listát. Ám még ha az első csoportba is tartozik az ember, higgyétek el, két nyeletnyi gyomorsav és egy menet hajnali kocogás között senki nem a szerencsés jelzővel illetné saját magát.

No de kezdjük az elején.

„A mellemre is, mami...”

Biztos emlékeztek a reklámfilmre, a lázas kislány pornográfnak is tekinthető mondatára a mentolos kenőcsről, ami nem csak segít ha fáj a torkod, hanem az orrodat is tisztíccsa.

Egyik este az ágyban forgolódva arra a felfedezésre jutottam, hogy nem a kopogó eső (vagy a kopogó szellemek) miatt nem sikerül elaludnom, hanem mert a bedugult orrom miatt a fulladás szélén állok. Félálomban túrtam a fiókba és húztam elő a megváltó orrsprayt, ám még mielőtt az orromhoz emeltem volna, eszembe jutott: szabad ezt nekem? A használati utasításról aztán kiderült, hogy természetesen NEM, az okos könyvből pedig az is, hogy nem kell aggódni, a bedugult orr a terhesség természetes velejárója. Köszönöm szépen, gondoltam, de valaki adhatna egy jó tippet arra is, hogy hogyan alszok el ma úgy, hogy reggel ne a kékülő hullámat ölelgesse a párom az ágyban...

A hosszú éjszaka után aztán utam egyből a gyógyszertárba vezetett, ahol a problémám ecsetelése után – mit gondoltok, mit húzott elő a patikus néni a pult alól? Bizony, egy mentolos kenőccsel teli fél kilós tégelyt. Mivelhogy a mentol, szemben az orrspray-k adalékaival, nem ÚGY hat a nyálkahártyára... Elképedt arcomról könnyen le lehettet olvasni, milyen gondolatok szaladtak át az agyamon, amikor elképzeltem, ahogy fültől lefele mentolos trutymiba borítom magam az éltető oxigénért. A helyzetet a másik patikus néni mentette meg, aki emlékezni vélt valami egyéb mentolos holmira is. Kis keresgélés után aztán egy – a fél kilós tégelytől számottevően kisebb – rudacska jelent meg a pulton. Inhaláló – mondták ők. Megváltás! – gondoltam én.

Párnacsata és lóbőr

S ha már az orrüreg és nyálkahártya a figyelem központjába kerül, elmesélem, hogy hogy e két dolog nem csak az én életemet keseríti meg, hanem a páromnak is ízelítőt ad az elkövetkező évek álmatlan éjszakáiból.

Nem tudom, milyen súlya van egy medicinlabdának, de valamiért mindig ez a tárgy jut eszembe, ha meg akarom fogalmazni, milyen terhet jelent mostanában a pocakom. Egy hozzád ragadt medicinlabdával a legegyszerűbb dolgok is bonyolulttá válnak (terhesjóga? Minek? Vegyél fel egy zoknit!). Például a hátonfekvés. A magzatvíz ezerfelé húzza a hasad, a gyermek tiltakozásképp iziben rúgkapálni kezd, és ó igen, a tüdődre és légcsövedre nehezedő súly olyan szerkezeti változásokat indukál, hogy megtermett férfiembereket megszégyenítő horkolásba kezdesz. Drága férjem napokig nem is kapott szikrát, csak tűrte a hajnali szerenádot, csendesen pislogva az ágyban. Egyre táskásodó szeme azonban arra vallott, nem mehet ez így sokáig. Aztán kifejlesztette az „átölel-megfordít” technikát, aminek ez eredménye az lett, hogy a mély basszushorkolást, dobhártyarepesztő sípolás és (most az ő szavait idézem) éneklés váltotta fel.

Hogy most horkolok-e, nem tudom. Emlékeimben felderengenek a„horkolásgátló” és „idegösszeroppanás” szavak, de úgy hiszem, Imi inkább a „megszoksz” opciót választotta a „megszöksz” helyett. Természet anyánk kiképzési technikája pedig elérte a kívánt hatást: a éjszakai zajok rá nem hatnak többé... a síró baba pedig úgyis csak anyukáját akarja.

Az éjszakai megpróbáltatások azonban nem érnek véget a hangterápiánál. Mert hogy is alszik valaki a hozzánőtt medicinlabdával? A hátonfekvést az előbb kiveséztem, a hasonfekvésre pedig kár a szót is vesztegetni... Oldalt fekve sem egyszerű a dolog, hiszen amíg a labdát nem támasztja semmi, olyan érzése van az embernek, mintha az oldalán lévő bőr azonnal ketté akarna hasadni. 1 db párna kell tehát a pocak alá. Ám a nem túl természetes kitámasztástól az ember egyből a hátára fordulna, s ez a fentebb részletezett okokból nem kívánatos. 1 db párna tehát az ember hátához. S ha már a derékrész megfelelő satuba van fogva, jövünk rá arra, hogy az oldalt fekvés a csípőtájon is problémát okoz, s pár kellemetlen ízületi nyavalyát vagy „csak” a medencében keletkezett feszültséget megelőzendő a két láb közé 1 db újabb párna kerül. S aki azt hiszi, ennyi az egész, nagyon téved. Valami támaszték kell a fej alá is, hiszen vízszintes helyzetben szinte azonnal elindul felfelé a maró gyomorsav ...

S ha már így fél órás nekikészülődéssel kényelmesen elhelyezkedtünk, öt-hat párnával körülsáncolva, jövünk rá, hogy: a.) a férjnek kb. 20 centis hely maradt az ágyban, b.) bedugult az orrunk és az inhaláló a szoba másik felében van, c.) pisilni kell.

Pisimenet

Még jó, hogy hamarosan fapadló kerül az előző lakók által ránk hagyományozott bíborvörös és haragoszöld szőnyegek helyére! Mert az itt töltött röpke idő alatt a fürdőszobába vezető, a szőnyegbe kopott jól látható ösvények kezdték el behálózni a lakást. A helyzet annyira súlyosbodott, hogy immár egy tanórát sem bírok ki, tanítványaimat tőlem nem megszokott írásbeli feladatokkal boldogítom, hogy figyelmüket lekötve rendszeres időközönként kiosonhassak a tanteremből. Hála istennek, mire elérném a végső fázist, amikor a baba még ennél is KISEBBRE (nem tudom, hogy fizikailag lehetséges-e ez egyáltalán) préseli a hólyagomat, már nem kell mennem tanítani.

Ennek persze nem csak azért örülök, mert itthon fel se kell állnom a WC-ről, ha nem akarok, hanem azért is, mert bizony a tanítás is egyre jobban megvisel. Hatalmas fújtatással megérkezem a tanterembe, ahol behuppanok a székembe és már alaphelyzetből haragban vagyok a világgal. Természetesen nem indul a laptop, a hálózat nem kapcsolódik az interaktív táblához, a szemtelen tanítvány, aki 20 percet késik, még köszönni is elfelejt, és feltett kérdéseimre válaszok helyett üveges pillantásokkal találkozom. Lábam már most beledagadt a cipőbe és a gyomorsavat szinte kortyokban nyelem vissza a torkomban. De legalább a baba élvezi az órát: vagy nagyon szereti, vagy nagyon utálja, ha hangosan beszélek, mindenesetre teljes erőből befeszíti magát, egyszerre dugja ki a seggét és a lábát, és gondoskodik róla, hogy az utolsó csepp összeszedett erőmmel se tudjak az órára koncentrálni. Nemhogy arra a figyelmetlen delikvensre, aki a 20-ik türelmes magyarázat után is úgy néz rám, mintha legalább csápjaim lennének, és azt ismételgetném: nanu nanu. Lényeg a lényeg, azt hiszem a diákok testi épsége szempontjából is jobb, ha mielőbb otthon maradok.

Digi-dagi daganat, kergeti a halakat

Valahányszor a tükörbe nézek, mindig ez bájos versike csendül fel a fejemben. Pedig az én helyzetem annyira nem is vészes, bokáim és csuklóim még nem dagadtak csülökméretűre, és még mindig beleférek a pár hónapja vásárolt kismamanadrágokba.

Ám, holott egy ideig nem voltam hajlandó tudomást venni róluk, a puffadó ujjak engem sem kerültek el. Az okos könyvekben úgy a negyedik-ötödik hónap táján emlegetik, hogy a kismamák a puffadó ujjaik miatt valamennyi gyűrűjüktől megszabadulnak. Én kitartóan viseltem jegygyűrűmet, bár bevallom, nem emlékszem, mikor került át a jobb kezemről a balra. Aztán egy este olyan fájdalom hasított a gyűrűsujjamba, hogy biztos voltam benne, leesik tőből. Kis küszködés után sikerült is magam a béklyótól megszabadítani. Reggel, nagy meglepetésemre egy élénkvörös karika jelezte a gyűrű helyét az ujjamon. S a karika, ahelyett hogy halványodott, napról napra élénkebb piros lett. Nem is tudom mire vélni a dolgot, talán a jegygyűrű mély szimbolikus jelentése égette magát a húsomba, vagy csak Természet Anyánk akart móresre tanítani: ami meg vagyon írva az okos könyvekben, annak bizony úgy kell lennie!

Éjszakai kocogás

S ha már Természet Anyánknál tartok, a végére elmesélem, hogyan űbereli igazán humorosan az amúgy sem a kényelemről híres időszakot....

Egyik éjszaka szinte sokkos állapotban arra ébredtem, hogy ágy mellett helyben futási tornagyakorlatokat végzek. Erre ébredni azért is meglepő, mert ágy híján a matracunk a földön hever, és alapból nem kis erőfeszítésbe telik medicinlabdástól álló helyzetbe hozni magam. Ezek szerint azonban a hihetetlen agóniával rángatózó lábaim hatására kommandósokat is megszégyenítve pattanhattam fel, és kezdtem heves kocogásba, hangos „jézusom” és „anyám” kiáltásokat hallatva.

Lábgörcs.

A szakirodalomban még külön neve is van: Restless leg syndrome – vagyis nyughatatlan láb szindróma. Egyeseknek csak a vádlijukat rántja össze, másoknak akár az egész lábszárát. Valakinek csak egyszer-kétszer egy éjszaka folyamán, de állítólag vannak olyanok is, akiknek a lába fekvő helyzetben sem hagyja abba a kocogást – akár egész éjszaka. S ha azt gondoljátok, hogy ez amolyan múló kis izom-dolog, bizony tévedtek. Egy-egy ilyen éjszakai kocogást követően nap közben úgy érzi az ember, mintha legalább a félmaratont futotta volna végig, az izomláz gyakorlatilag a farizomtól a kislábujj hegyéig húzódik. Épp csak vízhólyagunk nincs. Természetesen senki nem tudja, mi okozza. Kivéve engem. Ez is a kiképzési program része: ágyból ki – futás, ágyból ki – futás, ágyból ki – futás... kisgyerekesek, ismerős a helyzet?

A napos oldal

Nem lenne tisztességes itt fejezni be a naplót, hiszen a fentiek ellenére nagyon szeretek kismamának lenni, egy kis nyüzsgő lényecskével a pocakomban kelni és feküdni, találgatni, melyik púpocska micsoda, álmodozni és készülni a szülői szerepre.

Sajnos a ház körüli teendők nem hagynak időt arra, hogy túlságosan magamra-magunkra figyeljünk... Kivéve talán azt, hogy tervezgetem, a sárgának melyik árnyalata kerüljön a babaszoba falára. Ez mellett persze árlistát vezetek fejben a környéken lévő valamennyi barkácsáruház kiárusításairól, akcióiról, szállítási határidőiről, stb. A legtöbb ott dolgozó eladóval lassan köszönőviszonban vagyok. Nyomozok a legolcsóbb padlófűtés és a legdizájnosabb olasz csillár után. És mindezt úgy, hogy internetünk már másfél hónapja csak „próbálja meg 24-48 óra múlva” van.

Sebaj, holnap megint megpróbáljuk.