Első házasság a szerelem diadala, második a remény diadala, harmadik házasság a hülyeség diadala. Mit gondolsz róla?! (beszélgetés)
Volt 22 év hivatalos házasságom, elváltunk.
Most 13 éve élünk együtt a párommal, elég jól.
Akkor?
Tapasztalatból nem alkothatok ez esetben véleményt, de amit a szívem-agyam ad ki szívesen leírom. Bizonyos számomra is, hogy vannak menthetetlen helyzetek, kapcsolatok és hiszem, hogy senkitől sem lehet elvárni, hogy tűrje, ami számára már elviselhetetlen. Ráadásul igen magasra értékelem a bátorságot, amit azok tanúsítanak, akik abban a szinte elképzelhetetlen nehéz helyzetükben is fel képesek vállalni, mert veled együtt vallom: Nem lehet annál rosszabb, "amikor az ember benne marad egy rossz kapcsolatban" és már nem tudja, vagy már nem is akarja rendbe tenni. Ezer ok van erre, ami teljesen érthetővé teszi a döntés helyességét.
Még valami: Lehet, hogy nekem is sikerült ár elsőre az igazival össze kötni az életem? Nektek írtam?: Sorsszerűnek érzem, hogy harminc papíros, plusz két papírtalan éve egymás mellett vagyunk?
Mert bizony a sors igen meghatároz bennünket. Hiszem - ezt is.!!!
Köszönöm a jó kívánságaidat! Úgy érzem, valóban erre a két dologra van most elsősorban szükségem.
Szerintem szintén: Csakis előre, vissza is csak a tapasztalatok megfelelő értelmezése miatt szabad tekintenünk. Kesergés, önvádak, de bűnbak keresés/gyártás mellőzésével, hogy a szenvedéseinknek hasznát tudjuk venni. Már tapasztaltam, ha nem így teszek, bizony igen helytelen következtetésekre is tudok jutni és még rosszabb döntést hozok, mint némi türelemmel megkeresett plusz info beszerzése és megfelelő átgondolása után. Rengeteget tanultam így... leginkább magamról. No meg, közben a körülöttem lévő világ dolgairól, és az emberekről, az emberi természetről általában.
Köszönöm mindenkinek:)
Biztos jobb lezs mint az első volt.
Akkor túl fiatal voltam és naív...20éves voltam,az első férfi az életemben,azt hittem minden rendben lesz.
Aztán pokoli éveket éltem át,mert nem mertem kilépni a rossz házasságból.
Évekig nem volt kapcsolatom,mert ki kellett hevernem az exem dolgait.Utáltam minden pasit.
Mostani párommal 5 éve vagyunk együtt,úgy érzem ő az igazi:)
Nem kötözködömés tényleg sok boldogságot kivánok,de erre a válaszodra reagáltam úgy ahogy!
de befejeztem nem szoktam vitatkozni,nem az én stilusom!
Hu :) ott el kell gondolkozni, hogy mi lehet :) az biztos hogy ez a végzet, ha ennyire mindig egymásba gabalyodnak a felek, és mindig egymás mellett kötnek ki.
Na az ilyenek azért elgondolkodtató és vicces történetek. Ez tök jó, mert akkor többször kapnak nászajándékot, és a vendégeknek van min agyalni, hogy ezt már vettük nekik, akkor most mi lehet, hisz ez már a második... harmadik... esküvőjük :)
teljesen egyet értek veled és sok boldogságot kivánok a további éveitekben is!Sokszor nem merésen múlik az egész sajnos,a bátorság inkább kell hozzá és a következményeknek az elviselése.nem mindenki tud kulturáltan elvárni,sok helyen a bosszú dominál,de mindegy ki hányszor megy férjhez,vagy házasodik,lehet hogy van akinek elsőre be jön és megtalálják egymást,de van akik az 5.után is rosszul választ,és úgy érzik még mindig van remény ,hogy valakivel boldog legyen.
Ja!Hozzá tartozik még eszem ágában sem volt 3x is férjhez menni,de nem úgy jött össze,de semmit nem bántam meg.
Én nem tudom bele mernék-e vágni még egy házasságban, az első fázison már túl vagyok. És most azt gondolom, hogy jobb egyedül mint párban. Nem is találok olyan férfit akit keresek. Bár nem is igazán keresek, csak akik jönnek velem szembe nem az igaziak.
Az is érdekelne, hogy mit gondoltok a volt férjekről. Én öszintén szóval azt gondolom az enyémről, hogy a második az totál baklővés, nem hiszem hogy erre vágyott volna az volt uram :)bár megérdemli a mostani asszonyát. És félreértés ne essék, nem érdekel a volt férjem, nem is foglalkozom velük, csak sajnos a gyerek miatt mégis az életem részei, mivel a gyerekem két hetente ujabb traumákkal jön haza, és sajnos az új asszony, a gyerekes szintjével, és hogy nem tudja elfogadni hogy én és a gyerek vagyunk, elég sok rosszat okoz nekünk. Vagyis a gyereknek, mert én feldühitem magam, aztán lenyugszom, és agyalok, hogy a gyerekemnek hogy oldjam fel a doglokat, hogy ne sérüljön a feleség beszólásaitól.
Amúgy meg MAGAMRÓL ÍRTAM....nem gondoltam senkire.
Most lesz az esküvőm ,és BOLDOG leszek,tudod a tapasztalat:)és a remény:)
Ezt írtam:)
Nem ezt írtam:)
Én nem írtam azt hogy bárki is le lenne "írva"..
Továbbá a véleményem mondtam el és a topik indítónak írtam...
MIÉRT kell kötekedni?:)
Szia!
Szerintem nem sportűzés egyik házasság sem, az ember azt reméli, hogy végre megtalálta a boldogságot, ami mindenkinek kijár. Nyilván optimistán vágunk bele egy házasságba, hatalmas reményekkel és még nagyobb elvárásokkal. És nem mindenki olyan szerencsés, hogy 20 évesen azonnal megtalálja az igazit.
Előbb-utóbb azért csak sikerül, legalábbis mindenki erre törekszik. :-)
Szia.
Az első házasság a szerelem diadala a józan ész felett,
-ez így van.Ezt a hibát sokan elkövetik.(én is)
a második a remény diadala a tapasztalat felett
-ebben a fázisban vagyok.Tanultam az első házasságom hibáiból,és reménykedem hogy most minden rendben lesz.És igen,tapasztalatot is szereztem:)
a harmadik pedig a hülyeség diadala mindenek felett."
-ez is így van,ha kétszer rosszul választott az ember lánya,akkor a harmadik a hülyesség diadala mindenek felett:))
szia!
Lehet,hogy nem sokan értenek velem egyet,de nekem a 3.házasság jött be.Nem sportot akartam belőle űzni.első10,5évig tartott,nem tanultam a hibákból,hasonlóba kerültem másodszor is,csak még durvább volt a végeredmény+az évek lefolyása.ebből 14,5év után tudtam kilépni,és nem büntetlenül simán.Igen harmadszor is voltam olyan bátor a sok rossz és mocsok után,hogy belevágjak,mások megbotránkozó,nem tetsző megjegyzései mellett.Most már végre úgy érzem ez az a kapcsolat amire mindig is vágytam,a szeretett a nyugalom,a közös hang minden meg van benne,még ha "vén fejjel is",de megérte!
én azt vettem észre a környezetemben, hogy többnyire a második kapcsolat sikerül, nagyon kevesen élnek az első házasságukban.
Kár, hogy bizonyos érési folyamatokat saját kárán tanul meg az ember.
szerintem nem lehet általánosítani.
ha tudsz tanulni az elsőből,a második lehet diadal...
Sztem meg nem!
Nekem az első ultragázra sikeredett, a második viszont bejött. Tanultam az első hibáiból, pl. milyen társra van szükségem.
Lehet, hogy van benne valami! Persze kivételek mindig is vannak, van akinek az első a hülyeség és a harmadik a szerelem diadala! :-)))
Bár én még egyszer sem voltam férjnél, így nem tudhatom... :-)))
További ajánlott fórumok:
- Mit tennél, ha rossz házasságban élsz, és megjelenik a láthatáron egy harmadik?Szív, vagy ész?
- 36 év házasság vagy egy új, 1 éves szerelem? Te melyiket választanád?
- Mit lehet tenni akkor, ha 10 évi házasság után jelenik meg a "Nagy szerelem"?
- Egy tönkrement házasságot, felrúgnál egy új szerelemért?
- Lehet egy házasság boldog szerelem nélkül?
- Az erős, intenzív szerelem érzése el tud múlni egy házasságban élő férfi esetében egy harmadik fél iránt?