Egy versszakos idézetek /+ a költő/--ABC-sorrendben (fórumjáték)
A levél se rezzen,a patak se csobban-
csönd van,lecsukódik az éj álmos szeme,
cserebogár dünnyög,hallgatja álomban,
halálra bűvölve,halk éjjeli zene.
Az őrködő hold is eltűn szemem elül,
gúnyból-e,jóságból,felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe,messze tűz se remeg,
édes Izabellám,csak ajkad és szemed.
/John Keats/
Zsebemben zsebkendőm,
nyakamban nyakkendőm,
zsákomban darazsam,
bödönömben zsírom...
Zsuzsikát meghívom
zsemlére,morzsára,
finom vacsorára.
/Péterfy Emília/
Zörg az ág és zug a szél
cigányasszony utra kél
feje piros keszkenős
zsír haján a rosz kenőcs
lepedőbe köti bugyrát
ugy viszi a pereputtyát
csipőn kötve csücske kettő
nyakán lóg a másik kettő.
Háti jószág, pereputty:
pici rajkó, jól aludj!
Mezők jönnek, erdőségek
jó vidékek, rossz vidékek
szép hazák,
zöld hazák:
jár a szél és zörg az ág.
(Babits Mihály)
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
(Konsztantyin Szimonov. Hjajjj, de szerettem ezt a verset, és amúgy általában az orosz romantika verseit.)
Tanulj!
Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
(norvég vers... nem tudom ki írta) :)
Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.
(Goethe)
Sok az ember gondja,vágya,
Nagy a hajsza,a hűhó.
Viszont,ha szerencse áldja,
Bőven jut a földi jó.
De a lét főboldogsága
S édesb mint nektári nedv:
Víg kedély és könnyű kedv.
/Johann Wolfgang Goethe/
Rózsa, rózsa, rengeteg,
lányok, lepkék, fellegek,
lányok, lepkék, fellegek,
illanó könny, permeteg.
(Weöres Sándor)
Pendül a kapa most,letevé a gazda,
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja,
Kutat az apró nép,örülne,ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettentve sikolt fel,amelyik belényul:
Jaj!valami ördög...vagy ha nem,hát...kis nyúl!
Lesz öröm:alunni se tudnak az éjjel,
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
/Arany János/
..Őrizte kincseit a gazdag,
nyár illatát busongó,szőke kazlak,
nap színeit üvegbe zárt gyümölcs,
sok tudományát vén zsugori bölcs-
mint téged rejtelek,őrizlek én,
mindent,mi tiéd volt és most enyém:
papírlapot,melyen kezed nyoma,
pillantásod,mely rólam szállt tova,
egy mondatot,amely tetszett neked,
dallamocskát,mit dúdoltam veled,
egy virágot,melyhez hozzáért arcod,
mozdulatod,ahogy fejed lehajtod,
s még mennyi mindent.Oly szegény a szó
mondani,írni,mily boldogító,
hogy kincsem van,és ez a kincs te vagy,
hogy áradó örömöm titka vagy,
s mert bennem élsz,minden baj elkerül.
És gazdag vagyok,mérhetetlenül.
/Moretti Gemma/
Örömöt,kedvet...Aztán egy napon
ebédnél így szólt apám:eladom,
sok az adó,lassan a sírba visz,
és télire majd kell a csizma is.
Ült némán a megrémült család,
mindenki letette a kanalát.
/S kinek neve talány maradt,titok,
elvezették a kedves kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán,
nézte a távozót még nagyanyám,
és halkan suttogta,szepegte sírva,
mint legszebb szót a földön:Mirza,Mirza./
/Simon István/
Ó örökszép Nap,te erős,hatalmas
Antik istenség,örökifjú Élet!
Fellobog most dús ereimben orcád,
Zendül a vérem.
/József Attila/
Ott,ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
ott,ahol a hegyek havas csúcsukkal
a magasba törnek,
ott,ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
ott,ahol a fenyők közt álmosan
bújik a napsugár,
ott a selymes fűben fekve
a kék eget nézem már,
arcod látom felhők közt,
árnyakat a fényben,
s ha szél borzolja hajam,
mint kezed simítása,
elképzelem milyen lenne
szíved dobbanása.
/Ecsedi Éva/
Nyüzsög a boldogság bennem,
a napfény se fér be tőle,
lecsurog szakállam
fonatán a lábaimra.
Kalapom,repülj a mennybe
a kopasz felhő fejére
ha meg prüsszent lebbenhetsz
a kékorru kaparóra.
Pipacsot szedett a kedves,
belefonta fürtjeimbe-
s ha elalszom köd-ölében
a szirmocskák ringatóznak.
/József Attila/
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!
Csokonai Vitéz Mihály
Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, emiatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.
Petőfi Sándor.
Lásd, érdes ez az ág, fekete; és a mennyből
az esővíz csupasz kérgére szüntelen dől;
de várj csak, megy a tél, s meglátod azután:
átüti egy levél kemény görcsét a gallynak,
véknyan, törékenyen, s te kérded: hogy fakadhat
ily zöld, ily gyönge rügy ilyen fekete fán?
Victor Hugo.
Kutyameleg, kánikula,
nyelvét kiveti a kutya,
budákol, a tűző, heves
nap elől árnyékot keres.
De alighogy hűvösre lel
s leheverne, költözni kell:
falja az árnyékot a nap,
s az ebbe is beleharap.
Kányádi Sándor.
Jönnek majd jobb napok is
S egyszer
(Be jó lesz, ki megéri)
Torkig a förtelemmel
S emlékezve
Megállítjuk
A gonosz szédítőket,
A tegnapi időket.
És csöndesen megkérdjük:
Milyen halált akartok,
Buta és elnyűtt
Régi, ostoba kardok?
Egyszer,
Tele emlékezettel
Még kérdezni is merünk:
Jönnek még jobb napok is.
Ady Endre.
Ím, harsonaszóval riad a Reggel!
- Szűzi, gyönyörű dalia ő,
Harc hercege, jő sugárseregekkel.
Hullámkék palástján fény a redő,
Ránknevet tág aranyszemekkel...
Ó áldott, áldott!
Újnak mutatja a világot!
Kaffka Margit
Imádkozik ottan csendesen és mélán,
Néha egy könny csillog szeme alsó héján,
Néha, de csak ritkán, megmoccan az ajka,
Ám egy hang, mi nem sok, annyi sincsen rajta.
Feje felett átment a zimankós élet,
Tele most hideg, de csendes tiszta tél lett,
Három éve már, hogy nem az udvart lesi,
Hanem a megígért jobb hazát keresi.
Arany János.
Hiszen harsogás a dolga,
Éhes, ékes nagy legény
De sohse volt ilyen torka,
Ilyen harsány sohasem.
Óh, Tavasz, én úgy szeretlek,
Te nagy, zengő rosszaság,
Zsarolója pajzán kedvnek
S kongó jóság sohasem.
Ady Endre.
Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.
Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.
Reményik Sándor.
Gazdagok, vitézek, amint hébe-hóba
Emlegetni hallám, gyermekségem óta.
Makkos erdejök nagy: faluik, pusztáik,
Ménes-gulyabeli és sertés marháik; -
Hogy-hogy nagy jó uram épen azok féle!
Tartsa meg az Isten, háza örömére."
Ráivék, azután ilyen mesét mondott
(Melyet ivás közben hirtelen kigondolt):
"Jaj, biz én nem igen dicsekszem nevemmel,
Szegény fiú vagyok, noha nemes-ember.
Arany János.
Dobosi Györgyné
.
Futott a vonat...
Futott vonat hegyen-völgyön,
szálltunk buszra, láttunk szebb tájt`,
vártak ránk, Mohora "földön",
étekkel tömték éhes szájt`.
.
Szemek adtak csillogó fényt,
szeretet mosolya ölelt,
az érzést írni íróként
nem lehet, hisz lelket növelt.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája…
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Reményik Sándor.
Ejnye öcsém, azt se kérded, kinek hínak:
Ha hallottad hírét a vén Rozgonyinak..."
Szóla most a gazda: "Pedig úgy illenék,
Hogy már most egymásra kancsót ürítenénk,
Más egészségeért, a magunk javáért,
Új barátságunknak állandó voltáért,
Hazáért, királyért... hanem még egy hia:
Becsületes neved, édes atyámfia?
Arany János.
De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű, lenge lenne.
De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.
Juhász Magda.
csodákat tesz a tudomány
a titkok titka tárul,
a tudás fája lombosul,
de atom felhő tornyosul:
mérges gyümölcs a fárul.
Nem ölni, vért nem ontani,
a tüzeket eloltani,
s nem gyújtani,hogy égjen
ország és város,hol a nép
gyönge megvédi életét
s hogy békességben éljen.
Várnai Zseni.
Cinóber fényben
földek pirulnak,
rózsákat villog
fara a nyúlnak,
ablakok kigyúlnak.
Sombokor táncol,
csillaggal gombos,
kezed a nappal
kínjától oldoz,
asztalomra bort hoz.
Nagy László.