Egy rozsdafarkú család élete

Május 24-én vettem észre először mozgolódást. Megkezdődött a fészekrakás, amit a tojó végzett. A hímet nem is nagyon láttuk - annyira, hogy sokáig azt hittük, valami baja esett. Aztán egyszer csak előkerült ő is. :)

Szorgalmasan dolgozott a kismadár, másnapra sokkal nagyobb lett a fészek. Aranyos volt, amikor megjelent a csőrében egy-egy szál valamivel (meg nem mondom, mik ezek: fűszál, kis gallyak?) letette, majd "kipróbálta" a fészket, tényleg fészkelődött, evickélt benne szárnyait kiterjesztve :)

A tojásrakásról sokat nem tudok, mivel nem láttam bele a fészekbe. A tojó elég sokat volt távol eleinte a fészektől, aztán egyszer csak szinte folyton rajta ült.

Június 14-től egyre sűrűbben láttam a hímet a fészeknél. Aztán már egyértelműen látszott, hogy hordják az ételt, tehát kikeltek már a kicsik. Annyi látszott, hogy a szülők csőrükben a falatokkal jöttek, a fészek fölé hajolnak és egyszer csak eltűnik a kaja. :)

Pár nap elteltével már egyre többször lehetett látni a fiókákat akkor is, ha éppen egyik madár sem volt velük. Kis virgoncok voltak, izegtek-mocorogtak a fészekben. Érdekes volt, hogy a szemük még nem nyílt ki, viszont a csőrük folyamatosan nyitva volt. :)

Kiderült, hogy öten vannak. Már a hangjukat is lehetett hallani, amikor megérkezett valamelyik szülő. Egyik napról a másikra láthatóan nőttek és egyre aktívabbak voltak.

Június 23-án meglepődve láttam, hogy hirtelen milyen nagyot nőttek a fiókák. Lassan alig fértek el a fészekben. Egyre jobban érdekelte őket a szűkebb környezetük, most már tollászkodtak, némelyik a szárnyát is emelgette. Kezdett igazi madár formájuk lenni. :)

Másnap szinte egyfolytában szöszmötöltek valamivel: vagy vakaróztak, vagy a szárnyukat terjesztették ki, sőt, volt amelyik egyenesen ráterpeszkedett a tesójára. Amikor valamelyik szülő megjelent, attól féltem, kiesnek a fészekből, annyira beindultak. Viszont azt vettem észre, mintha a szülők már hívogatnák őket kifelé. Sokszor volt, hogy csak jöttek és nem hoztak kaját. Felszálltak, aztán rögtön szálltak is le, vagy felszálltak, kicsit maradtak a fiókákkal és szálltak le. Már messziről lehet hallani a hangjukat, amikor jönnek, azelőtt ilyen nem volt. Szóval készülődtek a kirepülésre. :(

Már rengeteget "bohóckodtak" a fiókák. Az egyik olyan volt, mint egy hiperaktív kisgyerek: folyton izgett-mozgott, nem hagyta a többit pihenni, állandóan tollászkodnia, vagy vakaróznia kellett. Volt, hogy ráfeküdt a társaira, a másik úgy mászott ki alóla. :) Jókat lehetett mosolyogni rajtuk.

Arra azonban nagyon ügyeltek, ne hogy kipottyanjanak a fészekből. Még el sem tudták képzelni, hogy van élet a fészken kívül is. :)

Amikor kapták a kaját, annyira kihajoltak csiripelés közben, hogy attól féltem, kiesnek, de ügyesen visszaegyensúlyozzák magukat, akár a szárnyukkal is. A szárnyukat amúgyis egyre sűrűbb próbálgatják.

Öt hét telt el a tojásrakás óta. Már kezdtek a környezetre is figyelni, ha valami nagyobb zajt hallottak, esetleg autó hangját, arra egyértelműen felfigyeltek. Lefelé is lestek és amikor meglátták valamelyik szülőt, lelkesen elkezdtek csivitelni.

Június 27-én tűnt fel, hogy nem látom a tojót, mindig csak a hím hozza az ennivalót. Visszanéztem a videókat és sajnos kiderült, hogy már négy napja nem járt a fészeknél. Annyira sajnáltam az egész családot! A tojót, hogy meghalt, a hímet, hogy rámaradt 5 fióka - és a kicsiket, hogy félárvák.

Annyira becsülöm a hímet, hogy egyedül is képes volt felnevelni a kicsiket! Olyan szorgalmasan hordta nekik a kaját. De milyen fárasztó lehet egyedül ennyi fiókát ellátni!

Már 15-16 naposak lehettek a kicsik, ideje lett volna kirepülniük, de valahogy nem fűlt hozzá a "foguk" :) Rengeteget csapkodtak a szárnyukkal, alig fértek el a fészekben. Egyfolytában izegtek-mozogtak, volt hogy egyik véletlenül kilökte a másikat a fészek szélére, de az ügyesen egyensúlyozva visszamászott :)

Június 29-én sok minden történt a fiókákkal. Rájöttek, hogy nem csak a fészekből áll a világ, ráadásul van egy nagyon érdekes dolog nem messze a fészektől, amit jó közelről meg kell nézni. Néha úgy tűnt, azon versenyeznek, melyikük tud közelebb kerülni a kamerához, sőt volt amelyik el is ment mellette és ki tudja, merre járt, hogy aztán visszafuthasson a fészekbe a társaihoz.

Kis bohócok voltak, sokat nevettünk rajtuk - családi mozizás volt. Későig hordta nekik a kaját az apjuk, szerintem ő is arra számított, hogy másnap reggel kirepülnek. Azon izgultam, csak nehogy vihar legyen.

Július 1.: Az utolsó nap.

Kirepült mind az 5 picurka, kicsi madár.

Reggel 8-kor kezdtem el figyelni őket, akkor már csak 4 fióka volt a fészekben. Nem sokkal 8 után repült ki a következő, a harmadik valamivel később, őt nem láttam. Valószínűleg a kamera mögé szökdécselt és onnan repült le.

Az utolsó két fióka még viszonylag sokáig maradt. Aludtak egyet, néha kaptak egy kis kaját az apjuktól, aztán összeszedték magukat és ugrándoztak a fészek körül, amíg az utolsó előtti ki nem repült.

Az utolsó elég kétségbeesettnek látszott, amikor egyedül maradt. Riadtan ugrált le a fészekről meg vissza, majd egyszer csak megnyugodott és pihent egyet. Neki még apukája hozott pár falatot és folyton biztatta, hogy kövesse a tesóit, míg végül ő is rászánta magát és kirepült.

Volt amelyik kismadár először az erkély korlátjára repült, őt bentről meg tudtuk figyelni. A valóságban sokkal kisebb, mint a kamerán láttuk, olyan kis ici-pici aprócska. A korlátról lerepült az erkély betonjára, majd vissza a korlátra és onnan repült valamerre - azt nem láttuk.

Nem sokkal fél 12 előtt repült ki az utolsó. Szomorú volt utána az üres fészket látni, ahol két hétig a piciket figyelhettem.

Szerencsére sosem fogom megtudni, hogy az ötből hány maradt életben, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy több mint két hétig nyomon követhettem őket.

A hímet nagyon becsülöm és csodálom, hogy egyedül nevelte fel a kicsiket és ennyire lelkiismeretes szülő. Azt hiszem, sok ember példát vehetne róla.