Egy érző apai szív, ami kőszívvé változott

Hol volt, hol nem volt egy lány, aki nagyon szerette az Édesapját és az is Őt.

Az apa egy napon kikacsintgatott, máshol kereste a boldogságot. Ivott és "barátnőzött" amit végig tagadott.

A lány mikor saját szemével bebizonyosodott róla, hogy harmadik személy van apja életében, nagyon megvetette azért, mert az hazudott Neki. Az anya szeme láttára belerokkan a helyzetbe, majd elválnak a lány esküvője előtt.

Egy napon az apa ittasan balesetet szenved, halálra gázol egy motorost mikor "barátnőjéhez" tart.

A lány tartja vele a kapcsolatot még akkor is, mikor elítélik. Látogatja, levelet ír, csomagot küld neki. Majd férjhez megy, családot alapít, és azt veszi észre, apja szépen lemorzsolja, mert a harmadik személy fontosabb. Szabadulása után felségül is veszi a nőt, aki miatt elvált.

A lánya kislányt szül, az unoka soha nem érzi a nagyapja szeretetét, nem öleli magához.

Az utcán látva, nem köszön neki, átnéz rajta…

A lány ahányszor meglátta, mindig elszorult a torka, remegett, könnyek szöktek a szemébe. . .

Tehetetlen volt… ha nehezen is, de tudomásul vette, hogy nincs szükség rá.

Azt hiszem, mindenki rájött, hogy a történet Rólam szól. Ez az ember azt megtette, hogy az apai nagymamám temetésén nem engedte, hogy elbúcsúztassanak tőle, mint egy kivert kutya úgy álltam ott a családommal.

A lányomból a "pici unokából" érett nő lett, szeptember 10-én volt az esküvője.

Apámnak fülébe jutott a nagy nap, de teljesen hidegen hagyta. A testvére családostól ott volt, mert tartjuk a kapcsolatot, ők szeretnek Bennünket.

Eszembe jutott az esküvőm 28 éve, hogy én nem kaptam meg az apai útravalót.. Már ennyi idő után hidegen hagy, de most felszakította a begyógyult sebet.

A cikk megírását azt hiszem, ez váltotta ki belőlem.