Depressziós vagyok

Már jó pár éve súlyos depresszióval küszködöm, alkoholba menekülök, van amikor gyógyszerekbe is és a kettő együtt. Pedig van családom, két aranyos kisgyermekem és egy élettársam is. Munkahelyem is van, de fizetésem felét letiltják egy régebbi ügy miatt. Ez is nagyon megvisel, már az öngyilkosságon is jár az eszem. Régen kb. tíz-tizenöt évvel ezelőtt már édesanyámmal együtt is megkíséreltünk öngyilkosságot, családi problémák miatt. Pszichiátrián is voltam emiatt. Mikor párommal összekerültem, anyósommal laktunk és igazán akkor erősödött fel újra a depresszióm, az alkohol, a gyógyszerek. Már kezdetektől nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de született két kicsink. Sokszor nincs türelmem hozzájuk sem, már úgy érzem, élni sem érdemes. Volt jó dolog is az életünkben, de sok rossz is. Legnagyobb problémám, hogy bennem lévő dolgokat nincs kivel kibeszélnem, nincsenek barátaim, haverjaim, talán az valamit segítene. De így csak őrlődöm, tartogatom magamban a dolgokat és egyre roszabb lesz.

Megint ott tartok: alkohol, gyógyszerek. És gyorsan felemelem a hangomat. Voltam háziorvosnál, kaptam gyógyszert, beutalókat vizsgálatokra, de iszom is a gyógyszerre, így könnyebb, úgy érzem. Munkahelyen is csak munkahelyi dolgokról beszélünk, nem magánéletiekről. Három gyerek van a családban, páromnak nincs ideje sokszor rám és keveset is találkozunk. Ha igen, akkor is csak szemrehányás megy, mert én úgy érzem, ő felelős a kialakult helyzetért. Ő persze azt mondja, már hallani sem akar rólam, elég szenvedést okoztam már neki, sokat veszekedtünk az évek során.

Szüleimmel sem vagyok jóban, nincs kihez forduljak. A minap már olyan súlyos tüneteim voltak, hogy szédelegtem, alig bírtam menni, összekeverem a napokat, egyszerűen nem tudtam logikusan gondolkodni. A munkahelyen is elnézek dolgokat, hibázom. Úgy érzem nincs kiút számomra. Sokszor csak vagyok és nézek a fejemből kifelé, szívesen beszélgetnék, de nincs kivel.