Császárral szültem, de én is szültem!

Nem mondom, hogy nem voltak kellemetlenségek az elején az émelygések miatt, vagy később a magasan hordott pocakom miatt, ami sokszor a levegővételben is akadályozott, de szerintem ennyi belefért :)

A 18. heti ultrahangon egyértelműen látszott, hogy fütyist hordok a szívem alatt.

Már nagyon vártam, hogy megérkezzen közénk, főleg az utolsó hetek voltak nehezek, hisz "nagyra nőttünk", kényelmetlenné vált a kismamalét, de az én fiam napra pontosan a kiírt időpontban érkezett!

Előző nap már fájdogált a hasam, délutántól rendszertelen összehúzódásaim voltak, éjjel pedig 5 perces fájásokkal mentünk a klinikára, ahonnan még haza küldtek bennünket. Reggel 6 körül már a gyermekem kiságyát szedtem kis híján apró darabokra. Visszamentünk a klinikára, rákapcsoltak a ctg-re ami nagy fájásokat mutatott.

Vártam az orvosomat és sétálgattam 5 perces erős fájásokkal. Doki megérkezett, megvizsgált és azt mondta, ebből bizony császár lesz, mert a fájásaimmal már szülnöm kellene, de nem tágultam semmit. Aztán jött még egy vizsgálat és mivel elkezdtem tágulni pechemre, mégiscsak vártunk.

A szülőszobára kerültem, a férjem is már ott lehetett velem, ami nagyon sokat jelentett! Én a vasszekrényt kapartam a fájásaimtól, gázt szívtam, ami semmit nem ért és olyan 1 óra körül megkaptam az edát is, ami azért csak idővel hatott. Persze mikor jött volna egy jó kis fájás, ha nem akkor mikor épp a tűt igazgatták bennem, de elszuszogtuk a kedves szülésznővel.

Még mindig vártunk, csak akkor már mosolyogva, hisz végre nem fájt, kivéve mikor jött a doki és kézzel próbált tágítani, hát az valami borzalom volt!

Elálmosodtam, elfáradtam, a fájásaim rendszertelenné váltak, amit csak a gépen láttam én már akkor, köszönhetően az edának. Férjemmel egymásra borulva majd elaludtunk, mikor nagy robajjal befutott az orvosom, hogy szívhang leesett, visznek sürgősségi császárra. Na, ott betojtam és minden feszültség, félelem ott és akkor kijött belőlem, csak sírtam.

A katéter felhelyezése is nagyon rossz volt, de az pár perc alatt elmúlt, mintha ott sem lett volna. Fogtak és vittek, kiterítettek, kenegettek, kikötöztek, rettegtem szó szerint, hogy itt és most meghalok, végig imádkoztam az egészet. Azért aki életében még kórházban sem volt, annak elég nagy behatás így ez mindent egybevéve!Az oxigén maszkot utáltam, mondtam vegyék le, nem kapok levegőt, először nem akarták, de meggyőztem őket, sőt még valamitől rosszul is lettem kicsit, akkor valamit nyomtak az infúziómba.

Nagyon álmos voltam, nagyon féltem és olyan hosszúnak tűnt az egész, éreztem, ahogy húznak-vonnak, mozgott testem, de mást nem éreztem!

A doki a zöld a lepel felett odaszólt, hogy mindjárt baba lesz és már emelte is fölém a kis síró csomagot. Este 6 óra múlt már ekkor! Aztán a fejemhez hozták az én gyönyörű kisfiamat, akit végre köszönthettem és akkor már tudtam miért is vagyok ott. Az ujjam alig ért hozzá a kis arcocskájához, mert a kezem is alig tudtam felemelni.

Mikor feltoltak az osztályra nálam már filmszakadás volt, mint utóbb kiderült nagyon rövid volt a köldökzsinór, ezért nem tágultam, esély sem volt a hüvelyi szülésre. Remegtem nagyon (műtét utáni állapot), kérdeztem a többi sorstársamat, ők mit éreznek, de ott mind így voltunk. Aztán hozták a babámat és minden bajom elmúlt! Gyönyörködhettem végre benne és bár az első 2 nap és a felkelések fájdalmasak voltak, de én úgy gondolom, hamar felépültem, pláne mikor már otthon lehettem!

Köszönöm, hogy végigolvastátok az én hosszúra sikerült történetemet, nem kell félni a császártól sem, egyébiránt az esetek többségében nem kívánságműsor és bár sokáig úgy élt bennem, hogy nem szültem, hanem kivették belőlem a gyermekemet, mára már tudom, én is SZÜLTEM!

Semmivel sem tettem kevesebbet, mint akik hüvelyi úton hozzák világra a gyermeküket! Mi megszenvedtük a kisfiammal együtt a szülést és nagy harcos válik belőle már látom!

Hamarosan 1 éves lesz és kitűnő egészségnek örvend!