Bora és Bence születése, avagy ikerszülés 18 évesen

Párommal 15 évesen találkoztam. Azonnal megismertük egymás szüleit, jól kijöttek, szüleim is örültek, hogy milyen rendes barátom van. Egy marketinges suliba jártam, 2009 májusában érettségiztem. De áprilisban, folyamatos rosszullétek, hányás után a terhességi teszt kimutatta: terhes vagyok. Kétségbeestem. Szüleim kitagadnak, ha megtudják, apám nőgyógyász, anya is orvos, szóval érthető lett volna. Mi van, ha a párom elhagy emiatt? Jajj, mi lesz velem? Mindig védekeztünk, szóval féltem is, hogy talán beteg, ha így megfogant. Először páromnak mondtam el, sírás közepette. Ő azt mondta, hogy semmi baj, megtartjuk, ha már jönni akar, nem tarthatjuk vissza. Utána szüleimnek mondtam el. Először sírtak, aztán kiabáltak, hogy hogyan lehetünk ilyen felelőtlenek, de amikor mondtuk, hogy mi sem akartuk Őt, és tettünk is ellene, megnyugodtak.

Ők is azt mondták megtartjuk, mélyen hívő katolikusok, és nem támogatják az abortuszt. Párom szülei nagyon örültek a kisunokának, ők örömükben sírtak. Kb. egy hét múlva elmentem ultrahangra. Kiderült, ikrek vannak a pocimban. Újból kétségbe estem, sírógörcsöt kaptam ott a rendelőben, megkérdezte a doki el szeretné vetetni őket? Mondom nem, dehogyis, de 18 éves vagyok... Hát nem mondanám, hogy mindenki örült volna az ikreknek, de mindegy volt, megtartjuk őket és kész. Megcsináltattunk egy rakat vizsgálatot, hogy biztosan egészségesek-e. Közben készültem az érettségire, melyet sikeresen le is tettem. Megjöttek az eredmények: mindegyikük egészséges, egy fiú és egy lány.

Teltek a hónapok, a hasam gömbölyödött, nálunk berendeztünk nekik egy gyerekszobát, a kezdeti rosszullétek után nagyon jól voltam. Január 21-re voltam kiírva, akkor telt volna le a 40. hét. Szilveszter éjjelén arra ébredtem, hogy rettentően görcsöl a hasam. Riasztottam párom, mértük a fájásokat, 6 percesek. Elindultunk a kórházba, rettentően féltem, mi van, ha... Odaértünk, fogadott dokim szerencsére éppen ügyeletes volt.

Mondta, ebből azonnal császár lesz, rosszul fekszenek. Betoltak a műtőbe, érzéstelenítettek, közbe nekiláttak. Mindent éreztem, de nem fájt. Közben rosszul lettem, szóltam a nővérnek, kaptam egy oxigénmaszkot és jobb lett. 4 óra 32 perckor megszületett Tóth Bora, 2900 grammal és 48 cm-rel. 4 óra 54 perckor megszületett Tóth Bence, 49 cm-rel és 3000 grammal. Bence nem sírt, megijedtem, hogy mi történt. Szerencsére egy kis oxigéntől azonnal felsírt, igazi kis férfias hangja volt. Párom megkapta Őket, sírva ment ki a folyosóra megmutatni őket. Engem összevarrtak, majd betoltak egy szobába. Egyedül voltam, vártam, vártam, vártam, majd egy nővérke behozta hozzám Őket, az én gyönyörűségeimet.

Annyira szépek voltak. Borcsinak igazi kislányos arca volt, kis törékeny, Bencus pedig már akkor férfias volt. 5 nap kórház után hazamehettünk, és bár nekem rettentően fájt a sebem, párom és a nagyszülők nagyon sokat segítettek. Manócskák azóta már majdnem 6 hónaposak, az életemnél jobban szeretem őket, mindennél fontosabbak. 18-19 évesen azt hittem az lesz a legfontosabb gondom, hogy melyik buliba menjek el, vagy milyen színűre festessem a hajam, de Ők mindent megváltoztattak.

Köszönöm páromnak, szüleinek, és az én szüleimnek, hogy mindenben támogattak, és nem estek kétségbe egy ilyen helyzetben sem. Azt üzenném minden fiatal lánynak, hogyha nem szeretnének gyereket, nagyon vigyázzanak, ha pedig mégis megtörténik, és lehetőségeik engedik, tartsák meg őket, megéri.