Kíra lányom születése

2000 augusztusában kimaradt a mensim, bár én már szinte másnap tudtam, hogy terhes vagyok!

Az apukáról nem említenék sokat, elég csak annyi, hogy mikor megtudta, hogy babát várok annyit mondott, hogy: "vagy a baba, vagy ő"!

Ugye nem kérdés, kit választottam?

Tehát a 9 hónapot végig egyedül töltöttem, persze Anyukámék sokat segítettek azért.

Mivel az első UH cisztát mutatott ki, még pedig olyan arányban,hogy a baba volt 8 mm a ciszta 8 cm, ezért rögtön veszélyeztetett terhes lettem és nem dolgozhattam, holott ülő, irodai munkám volt.

Ez miatt, hogy otthon voltam, elég lassan telt el a 9 hónap,a baba erősebb volt és elnyomta a cisztát szerencsére, megnyugodtam, és persze a kilók is szaladtak fel rám. 64 kg-ról indultam és 90 kg-val szültem, ami aztán szépen vissza is ment újra 64 kg-ra, mire a lányom 7 hónapos lett.

Jártam várandós tornára heti egyszer, és kéthetente előadásokra jártam a Bajcsyba ahol szülésznők és dokik tartottak előadást, mindig más témában.

Legtöbb Anyukát elkísérte mindig az Apuka is, ez nekem nem jutott ki sajnos...

2001.04.21-re voltam kiírva.

04.17-én reggel voltam a fogadott szülésznőmnél (Ildikó) nst-n, de a doki mikor meglátta azt mondta még 2 hét legalább!

Ő viszont 25-től megy szabira. Na hát én úgy berezeltem, hogy nem szeretnék másnál szülni, hogy este mikor lefeküdtem elmondtam egy imát, hogy addig legyen meg a baba.

10 perc múlva elfolyt a vizem, este 21.30 perckor!

Anyuval összeszedtük magunkat, hívtuk Ildikót, hogy indulunk, hívtuk a tesómat, hogy jöjjön, mert dolog van.

10 perc múlva bent voltunk a kórházban, Ildikó megvizsgált, ügyeletes doki megvizsgált, azt mondta reggelre lesz baba! Szokásos dolgok jöttek, borotva, beöntés, fürdés. Ekkor volt 22.30 perc.

Vánszorogtak a percek az órák, egyre erősödött a fájás, nem tudom hány percesek voltak, erre én nem figyeltem.

Ildikó néha megvizsgált, de nem igazán, vagy legalább is nagyon lassan tágultam.

Aztán hajnal 3-kor megvizsgált, akkor voltam 3 ujjnyira kitágulva, hívta a dokimat (Szécsényi) aki fél 4-re beért úgy megvizsgált, hogy majd meghaltam, persze pont fájás közben ugye, tágított is rajtam szerintem, aztán közölte,hogy ő elmegy lepihen, majd Ildikó szóljon, ha dolog van!

Fél 5-kor azt éreztem, hogy bekakilok /már bocsánat, de tényleg/ kiabáltam Ildikónak, jött vizsgált, rohant dokiért.

Nagyon fájt a tolási szakasz, de már közel sem akartam meghalni a fájdalomtól, alig vártam,hogy picikémet a kezembe tartsam.

Aztán fél 5-től egész 3/4 6-ig tartott a tolási szakasz, sajnos nem nagyon akart kijönni az én "pici" babám. A homlokáig mindig kijött és aztán vissza, a végén a doki már a hasamon feküdt, lábait a másik ágyon támasztva, a szívhang lassult, közben Anyu kezét szétszorítottam, Ildikó is már kivolt nagyon.

Persze ezeket már inkább a végén mesélte Anyu.

Aztán nem tudom hány századik nyomásra 2001.04.18. hajnal 05.45. perckor megszületett az én óriás bébim: 4300 grammal és 51 cm-rel. Szegénykémnek a köldökzsinór rá volt tekeredve a nyakára! Ezért jött olyan nagyon nehezen picikém.

Mikor megláttam, az volt az első mondatom, hogy úristen mekkora vagy! Tényleg nagy volt, sőt óriás!

Azután doki összevarrt, ami nem fájt egyáltalán, sőt kérdeztem,hogy mit matat ott lent, azt mondja hát varr, kérdem miért vágott? Azt mondja persze, hát ekkora babához, nem is kicsit!

Én az egész terhesség alatt a gátvágástól féltem a legjobban!!!

Picikémet megkaptam pár perc múlva és már rögtön szopikázott.

Jaj majd elfelejtettem, hogy Anyuci vágta el a köldökzsinórt.

Azóta ez az óriás bébike már 8 éves múlt, gyönyörű nagylány lett, aki imádja az öccsét.

Na a kiskrapek a következő történet lesz.

Köszönöm annak, aki elolvassa!