Leányanya, avagy a felelősségtelen anya?
Ha valaki 20 éves kora előtt vállal gyereket, nevezhetjük egyáltalán leányanyának, vagy az csak a 15 éves anyákra vonatkozik? Mindenesetre nem könnyű feladni a gyerekkorodat örökre, egy kis jövevény kedvéért...
Anyának lenni sose egyszerű, de nem könnyíti a dolgot, ha fiatal és egyedülálló lány lesz anya. Borzasztó sok minden változik, hihetetlen kevés idő alatt. Alkalmazkodást, törődést, önfeláldozást és szeretetet tanultam a kislányomtól. Akármennyire is nehéz volt, megérte és nem hiszitek el, de ha újrakezdődne az egész, nem vetetném el, sőt talán már vállaltam volna magamtól.
Egy kisbaba a legnagyobb ajándék és ne higgyétek, hogy a fiatal anyák gyermekei nem kapnak olyan törődést, mint a 26-27 éves anyák gyermekei.
Nem voltunk meggondolatlanok. Szerettük egymást és nem voltunk önzők. Vigyáztunk, védekeztünk, megelőztünk.
De ahogy a hormontabletták oldalára is felírják: "Előfordul, hogy a megfelelő védekezés mégsem elég. Védettség: 98,99%"
Ki hitte volna, hogy pont beletartozunk ebbe a százalék töredékbe? De így történt. Tavaly szeptember elején jöttem rá, hogy miért késik a menzeszem. Terhes voltam és már nem volt szívem elvetetni a kicsit.
A szerelmem nagyon megijedt, nem csoda, hiszen csak egy évvel volt nálam idősebb és voltak tervei a karrierjével. De nem hagyott magunkra minket. Nagyon kellemesen csalódtam benne és sokat számít, ha valaki van melletted az ilyen időkben.
Anyukám és apukám viszont csalódott bennem. Nem tudták elfogadni, hogy az egyetlen lányuk hazaállít terhesen. Nem akarták elfogadni. Teljesen kiborultak.
Ráadásul a szerelmem szülei megutáltak, amiért "magamhoz láncoltam" a fiukat.
Nagyon sok időbe telt, mire újra beszélő viszonyba kerültünk velük. Így természetesen segítséget sem kaptunk tőlük, sőt az én szüleimtől sem. Az anyagi helyzetünk, olyan volt, mint a Titanic: lassan belesüllyedt a mélybe. Reménytelen volt a helyzetünk, körülbelül hat hónapig. Persze amíg nem jött meg a baba, addig nem kellett költenünk túl sokat, volt pénzünk elég. De a tudat, hogy a világra jön a kicsink és semmink nincs, amit nyújthatunk neki, nagyon elkeserített.
Minden nagyon normálisan ment orvosi szempontból, nem voltak egyáltalán komplikációk. Az orvosi ellátást idővel állták a szüleink. Anélkül nem hiszem, hogy megoldottuk volna.
Minden nagyon jól ment, én otthon dolgoztam, mert a munkám megengedte az otthoni munkát (festőművész vagyok, a kulturáltabb fajta).
Életünk legcsodásabb napja volt, amikor a kislányunk megszületett.
Nem volt egyszerű, nagyon fájdalmas volt a tíz órás vajúdás és nem tudtam utána ébren maradni, hogy megnézhessem a kisbabámat. Elaludtam sajnos.
Minden eddigi felfogásomat feladtam és a gondolkodásom is gyökeresen megváltozott azóta. Nem érdekelnek a kicsinyes dolgok, csak az igazán fontosak.
Kedvesemmel azóta is boldogan élünk, és a kicsink, Fanni, a mindenünk. De már sose leszek ugyanaz. Valamit elvett az életemből a Fanni születése, de olyan sok mindent adott, hogy észre se veszem, néha mi hiányzik az életemből.
Írta: Lufikutya, 2009. április 5. 17:03
Fórumozz a témáról: Leányanya, avagy a felelősségtelen anya? fórum (eddig 117 hozzászólás)