Belegondoltatok kedves anyukák, mi lesz a volt férjekkel válás után? Miből kezd új életet? (beszélgetés)

Jajj, hagyjuk már ezt a kisemmizős szöveget, kedves topikindító....

Egy házasság vagyonközösség is egyben, jogilag mindennek jár a fele, ha a nőnél marad a lakás, akkor nincs olyan, hogy nem fizeti ki vagy nem fizrt utána lakáshasználatit.

Ez csak akkor lehetséges, ha a férfi önként lemond a lakásról.

én is abba a típusba tartozom,hogy kibeszélem magam:)

sajnos van egy rossz szokásom is,hogy tanácsokat osztogatok:( mentségemre legyen mondva csupa jóindulatból

Engem igazán az ilyen jellegű cikkek gondolkodtatnak el főleg. Olyan borzasztó, hogy más életén csámcsognak egyesek. Én ezekből próbálok meg tanulni, leszűrni a fontos és rám vonatkozó dolgokat.

Mert a mai világban, mindenhol azt tapasztalom, hogy embertípusok vannak.

1. aki kibeszéli a problémáját (ez vagyok én)

2. aki nem beszél róla senkinek

3. aki azt mondja neki nincs és nem is volt soha problémája (tagadja)

Mivel én az 1. csoportba tartozom, a lereagálókat is több csoportra tudom osztani:

1. aki a problémákra azt mondja, hagyd ott, nem hozzád való (ezek vannak többségben)

2. aki próbál rábeszélni, hogy üljetek le, és oldjátok meg (alá is támasztja példákkal, hogy másnál más hiba van, mi a fontos neked, milyen legyen...stb.)

3. meghallgat ugyan, de nincs véleménye, vagy legalábbis hallgat róla.

Vekerdy-s cikk nagyon jó!!! A Nők Lapjában is életszerű tanácsokat ad, melyek hétköznapi ember életébe is beilleszthetőek!

Tényleg!! Hol dolgoznak azok a férfiak akik elhagyták ezeket az erőteljességet sugárzó pályákat?

köszönöm. Nagyon foglalkoztat a téma. Van is egy jó kiadvány, ami természetesen a net-en is megtalálható.

[link]

ajánlom mindenkinek akár van gondja, akár nincs. Bár szerintem aki azt mondja, hogy náluk mindig minden ok, az hazudik.

Találtam egy cikket Vekerdy tanárúrral történt beszélgetésről, olvassatok és véleményezzétek:)

Én általában egyet értek vele.

- Mit gondol professzor úr a párkapcsolatok mai állapotáról, a jó és rossz házasságról, az ideális családmodellről? Idejétmúlt vagy életképes intézmény a házasság a nemek kapcsolatában, s vajon mit hoz a jövő?

- Biztos, hogy nem fog semmilyen "áttörést" hozni a XXI. század, mint ahogy a 2000. év sem hozott. Másrészt, ha visszanyúlunk egy több mint kétezer éves dokumentumhoz, mondjuk az egyik evangéliumhoz, ott elég megdöbbentő dolgokat olvashatunk. Hiszen amikor a tanítványok arról faggatják Jézust, hogy mi is van ezzel az elválással, akkor ő azt mondja, hogy "amit Isten egybeszerkesztett, azt ember szét ne válassza." Mire a tanítványok, mintha mai emberek volnának, azt mondják, hogy Úristen, akkor jobb az embernek asszonyt nem ismerni! Mert ha nem lehet elválni, akkor nagy baj van. Mózes, ugye megengedte: "adjunk elválólevelet". Ez a különleges beszélgetés végül valahova oda fut ki, hogy rémülten kérdezik: "Hát akkor hogy van ez?" Mire Jézus azt mondja: "Keményebb beszéd ez, mintsem meghallgathatnátok. Vannak emberek, akik herélten születtek, vannak, akik maguk herélik meg magukat, vannak, akiket az emberek herélnek meg a mennyek országáért, de keményebb beszéd ez, hogysem elhordozhatnátok. Akinek füle van a hallásra, vegye be." Máig nem értjük ezt. Kirkegaard-ral együtt azt mondjuk: vagy-vagy. Ő ezt két kötetben fejti ki. Az elsőben azt mondja, hogy egyetlen emberhez méltó élet van: az a házasság. A másikban pedig, hogy egyetlen emberhez méltó élet van: a magányos élet. Tehát ez a probléma gyakorlatilag az emberiséggel egyidős. Egy olyan paradoxon, aminek egyszerűen nincs megoldása. Nem hiszem, hogy a boldog promiszkuitás ideje következne, és biztos, hogy nem fogják máglyára vetni az illetőt, ha házasságtörésen kapják. Az ember újra és újra elbukik, újra és újra föltápászkodik. Ehhez a mai kor hozott még valamit: egy hektikus rohanást az életben. Ami pedig az ideális családmodellt illeti: a gyerek számára a teljes világ az anya, apa, gyerekek együttese. Ezen nem nagyon tud semmi változtatni.

- Korunk fogyasztói társadalmában egyáltalán fontos-e még a szülői, gyermeki szeretet, avagy a siker, a pénz, a mindenáron való győzni akarás a követendő modell?

- Túl sok esetben láttam azt, hogy a házaspár belevág a házépítésbe, rettenetes áldozatokat is vállalva, s a ház még fel sem épült, de már elválnak. A hajsza valami után a végletekig meg tud viselni egy kapcsolatot. Jobb volna, kicsit kevesebbet, kicsit másképp, kicsit intimebb értékek felé, az élet minősége felé orientálódni. Nem feltétlenül az a bizonyos legnagyobb, legkacsalábonforgóbb ház, autók, medencék a fontosak, hanem valami más. Ezt szem elől tévesztettük ebben a nagy felfordulásban.

- Immár világtendencia a közösségek válsága, a családok kóros diszharmóniája, a társadalom atomizálódása, morális széthullása. Mi erre a helyes lépés?

- Az amerikaiak ezt már átélték, a hatvanas évek a runaway kids korszak volt. Tíz-tizenhat éves gyerekek tíz- és százezrei kerekedtek fel és hagyták ott a családi fészket, mert nem kaptak benne érzelmeket, szeretetet, törődést, s különböző hippitáborokban gyülekeztek. Amikor az amerikai nők egy jelentős része rászánta magát, hogy öt-nyolc-tíz évet otthonmaradt a gyerekekkel és csak azután ment vissza dolgozni, miután felnőttek, akkor ez megszűnt.

- Van-e arra esély hazánkban, hogy diplomás nők, akik anyák is egyben, csak úgy fogják magukat és tíz-tizenkét évet otthon töltsenek a gyerekükkel?

- Több esély van rá, mint ma gondolnánk. Félállás vállalásával, vagy részmunkaidős foglalkoztatással, bedolgozással ma már ez majdhogynem kivitelezhető lenne. Elő kellene segíteni, hogy az anyák ilyen állásokban dolgozzanak.

- A válás legnagyobb vesztese a gyermek. Nagyon sokszor megtörténik ilyenkor, hogy az egymással acsarkodó szülők megpróbálják a gyermeket, gyermekeiket egymás ellen fordítani, választásra kényszerítik őket. Ebben a helyzetben kinek van nagyon fontos szerepe, ki óvhatja meg a gyermek(ek)et a lelki és egyéb sérülésektől?

- Évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt voltak olyan amerikai vizsgálatok, melyek azt mutatták, hogy az úgynevezett házassági pokol fenntartása (anyagi vagy presztízsokokból) még rombolóbb a gyerekekre nézve, mint maga a válás. Szerencsés a helyzet akkor, ha a felek úgynevezett "jó" válással kezdenek új életet. Ez az, amikor túl tudnak lépni saját gyűlöleteiken, fájdalmukon és valamilyen megegyezésre jutnak. Ilyenkor nem kell láthatást megítélni, ami egyébként borzalmas. Vasárnapi apukák kéthetenként nem tudják mit, és miről beszélgessenek a gyerekeikkel, beülnek a cukrászdába vesznek nekik két krémest, majd leadják őket a nagymamához... Optimálisabb, ha továbbra is megmarad egyfajta jövés-menés a szülők között, ha az apuka mondjuk szerda délután ráér, odatelefonál, s ha a gyereknek van hozzá kedve, a délutánt az apjával tölti. Ne egymással küzdjenek a felek, hanem ismerjék fel, hogy mi a gyerek érdeke.

- Ennek ellenére a legtöbb válóper hónapokig, évekig húzódik, a felek egymás haját tépik. Miért jó az, hogy ilyenek ezek a válóperek, miért nem tudunk vagy miért nem akarunk ezen változtatni?

- Mindketten tudjuk, hogy ez senkinek sem jó, itt valami másról van szó. Ezeket a dolgokat sokszor lelki törések okozzák. Ilyenkor tud segíteni egy rabbi, egy pap, egy atya, vagy bárki, akinek őszintén elmondhatja az ember a gondját-baját.

- Öt éve békülni sem kötelező. Miért szüntették meg a bontóper előtti kötelező békéltetést a bíróságokon? A perek ettől még nem lettek rövidebbek, sőt!

- Ez abszolút formális, lényegtelen dolog volt. A bíró ledarálta a hivatalos szöveget, semmi értelme nem volt ebben a formában.

- Elnézést, de ezt annak idején nem így találták ki, nyilván volt értelme a békéltetésnek...

- Ha úgy volna, mint bizonyos országokban, hogy már a válóper legelején a gyerekek érdekében be kell vonni egy családsegítőt vagy egy pszichológust, akkor volna értelme, ellentétben ezzel a bíróság előtti hercehurcával.

- Közhely, hogy a pedagógusi, a bírói pálya elnőiesedett. A pszichológusi pálya ki van-e téve az elnőiesedés veszélyének? Férfiak dolgoznak még egyáltalán nevelési tanácsadókban, gyermek-pszichológiai intézetekben?

- Ezek a pályák sajnos tényleg elnőiesedtek, ez tény. Az, hogy az ott dolgozó nők mennyire nézik objektíven, esetleg férfiszemmel a dolgokat, nos erről nem mernék nyilatkozni. Általában ahol gyerekekről, emberekről van szó, ott a nők sokkal intuitívebbek, érzékenyebbek és nem egyszer bölcsebbek. De természetesen az is lehetséges, hogy női előítéleteik is vezérlik, vezérelhetik őket. Tegyenek arról az illetékesek, hogy ezeket a pályákat "visszaférfiasítsák."

nem én inditottam a topikot:)

Nem tudom miért vagy ennyire ideges, mikor oly szép meleg nyári napunk van:)

Szerintem rosszul írtad ki a fórum címét!

Helyesen:

"Belegondolnátok kedves anyukák, mi lesz a volt férjemmel válás után? Miből kezd új életet?"

Mert ez csupán a te férjedről szólhat. Te nem beszélgetsz, te lehurrogod azokat a hozzászólókat, akiknek más a véleményük, mint ami neked, a te férjedről. Tehát, ez a te férjedről és szeretőjéről szól.

De akkor így kellett volna kiírnod a címet, nem pedig általánosságban.

... nem is írtam, hogy vannak... csak egy általános mondat volt.

Az én gonoszságom pedig... háááááát... néha jó lenne, ha legalább kicsi szorult volna belém. Néha örülnék neki! Tényleg, a fősulin csináltal pszichológiai teszteket nálunk, és nálam olyan szinten nem volt jelen az agresszió, az önzés, hogy a pszichológia tanárom is szólt, hogy ez nem jó így. De hát így szocializálódtam,15 éves koromtól dolgozom, és olyan munkakörökben, hogy mindig tekintettel, figyelemmel kellett lennem másokra.

"A harag és a gyűlölködés nem visz előre, csak a békesség, a szeretet, a támogatás, az odafigyelés. "

én is mindig ezt mondom:) de van aki ezt nem képes megérteni. Pedig muszáj lenne, mert még tizenéven keresztűl kapcsolatban kell maradnunk:)