Az emlékezés mécsese (beszélgetés)

Norbi gyere vissza.!!!Nagyon hiányoznak a soraid.

Ezt a cikket még nem is láttam,pedig miattam írtad.:(((

s ez az őszinte részvétem olyan hideg odavetett vmi.....a lehető legszebben fogalmaztál,ügyes vagy...nyitottam apukámra való emlékként én is egy fórumot,itt csak beszélgetünk,aki hasonlót átéltek,

mert a veszteség is,a vesztes is más,de sztem mindannyiunk érzését fontad egy csokorba...remélem olvasok még tőled írásokat....

Köszönöm soraitokat, nem számítottam ennyi visszajelzésre, örülök, hogy valamennyit átadhattam nektek érzéseimből.

Legtöbbször az ember csak annyit tud mondani, "őszinte részvétem".

Ilyenkor az emberben kavarognak a gondolatok, érzelmek, de igazából csak az idő hozza el a csendes megnyugvást, békét bensőnkben.

Két éve halt meg az édesapám, ma van a születésnapja. Köszönöm Neked ezt a cikket, az Isten áldjon meg.

Márta

megható a cikk

nagyon szépre sikeredett a vers...

Szép sorok...

Én 12 éve vesztettem el a férjem,egy értelmetlen balesetben...nehéz volt felfogni,a fiam akkor 21 éves volt..

Nincs olyan nap,hogy valamiről ne jutna eszembe...

egy illatról,

egy ízről

egy zenéről,

egy záporról,

egy érdekes alakú felhőről....

De köszönöm az égieknek,hogy egy ilyen emberrel ajándékozott meg egy ideig..

:'(

Nekem 12 éve ment el apukám, de nem múlik el nap, hogy ne gondoljak rá!

Érdekes, hogy mikor utoljára találkoztunk, olyan dolgokról is mesélt, amiről addig sosem. Nagyszüleimről...a gyerekkoráról.

Nem volt beteg, teljesen váratlanul vitte el a szívinfarktus!

Ez a cikk nagyon szépen leírja, azt, amit én sose tudnék megfogalmazni!

Ez annyira megható volt...

Még csak 18 éves leszek, de már az én családomban is sok haláleset történt... Nagypapáimat soha nem ismerhettem... Az egyik háborús hősként halt meg, a másik pedig sajnos a műtőasztalon. Nagymamáim közül az anyai sajnos hasnyálmirigyrákban távozott el tőlünk, az apai pedig karácsony után pár nappal miközben este készülődött megágyazni magának...

És még sorolhatnám...

Akkor nagyon nehéz volt őket elengedni, mert nagyon szerettem őket, de most már boldogan emélkezem vissza azokra az időkre, amikor ők még voltak nekem... :)

Köszönöm a cikk írójának. Ma azt hiszem előszedem a régi fényképeinket! :))

Ez nagyon megható írás volt. Csak úgy potyognak a könnyeim.

Most én is emlékezem... :((

Ez csodaszép írás!!

Gondolataink azonosak.Tudom mi az,amiről írtál...végigjártam ugyanezt az utat.

Mamám,apum...nagybácsim fiatalon...majd a kislányom még fiatalabban.

Örökkön-örökké fájni fog.

Hiányoznak.

Meg kell tanulnunk élni nélkülük.

Csodás napot:-)