Apák napja...

Minden ország más időpontban tartja, hogy ez a valóságban hogyan alakul, azt nem tudni.

Szintén olvasom: "június harmadik vasárnapja: Argentína, Bulgária, Chile, Costa Rica, Dél-afrikai Köztársaság Ecuador, Egyesült Királyság, Franciaország, Fülöp-szigetek Hollandia Hongkong, India, Írország, Japán, Kanada, Kína, Kolumbia, Kuba, Magyarország, Makaó, Malajzia, Málta, Mexikó, Pakisztán, Panama, Peru, Svájc, Szingapúr, Szlovákia, Törökország, USA, Venezuela, Zimbabwe".

Ezt a napot ki nevezte ki, arról nem szól a cikk, de logika nincs benne, vagyis én nem találok. Megjegyzem, erről sem volt tudomásom, de ettől még létezhet. Szóval elég nagy az időpontok közti távolság, úgy mint anya és apa. Miért van ez? Ki tudja?

Lehet, hogy most mosolyra húzódik sokak szája, de én személy szerint nagyon igazságtalannak tartom, hogy nem ünnepeljük az apákat.

Mivel május első vasárnapja az Anyák napja, logikusnak az látszik, hogy május 2. vasárnapja legyen az Apák napja.

Mi anyák, leendő édesanyák, és nagymamák, nem élhettük volna meg az anyaság örömét és csodáját az édesapák nélkül.

Az érdemet "bezsebelni", már bocsánat a kifejezésért, nem szép csakis magunknak kisajátítani, igaz, ez nem rajtunk múlott, de soha nem késő ezen változtatni.

Mikor egy kis életet útjára indítunk, közös vágy és szerelem, óhaj gyümölcse a gyermek. A természet csodával áldott meg minket, nőket, hogy a bennünk megfogant kis élettel, képes megalkotni hasonmásainkat, vagyis gyermekeinket.

A várakozás örömében nemcsak mi édesanyák vesszük ki részünket, hanem az édesapák is.

Sok-sok szeretetet, türelmet, amit tőlük kapunk ebben az áldott állapotban, erősíti a kis család összetartozását és a baba egészséges fejlődését.

Gondoljunk csak arra, mikor a pocaklakó megmozdul, az édesapa szívében is elindul egy folyamat, ami ráébreszti arra, hogy apává kell válnia, de nemcsak kell, hanem óhajtsa is. A kilenc hónap alatt rá kell hangolódnia a gyermek érkezésére, s szívében már helyet kap a parányi gyermek, s annak tudata, hogy ott növekszik, mosolyog, cumizza az ujjacskáját, vagy akár ásít.

Több apukától hallottam már, hogy a pocak mellé bújva dúdolgat a babájának, s kezét a kismama hasára helyezve figyeli a parányi gyermek rezdüléseit. Visszajelzést kap... s ekkor megtörténik a csoda. A férfi megérzi az apaság varázsát, s nem, mint egy kívülálló asszisztáltja végig a kilenc hónapot.

Már igénye támad arra is, hogy jelen legyen, lelkileg támogassa ifjú hitvesét a nehéz, de boldog szülés pillanataiban.

Szerintem nincs is szebb kép, mint amikor megszületik egy gyermek, és ők hárman, vagy akár négyen is egymást ölelve, könnyes szemekkel üdvözlik a kis jövevényt, vagy jövevényeket.

Ez a fénykép mindig előhívható, nem fakul meg soha, míg élünk és szülők vagyunk.

Részesei a napi teendőknek, az éjszakázásnak, a mérlegelésnek, büfiztetésnek és sorolhatnám tovább a számtalan teendőt. Aztán mikor az első lépéseket megteszi a gyermek, mily boldogság és büszkeség tölti el apai szívét. A kicsi alig tud menni, de már focit vesz néki, leendő partnert lát benne, s a gyermeke kedvéért újra gyermekké képes is válni.

Miről is szól az apaság? A szeretetről, az apaság öröméről.

A gyermek egész életét végigkíséri az apai ragaszkodás, féltés és szeretet, mikor felkészíti fiú gyermekét a "fiús" kérdések megvitatásával, kisleányát pedig óvja mindentől, mint egy kis nyiladozó virágot, hiszen ezzel továbbadja mindazt, amit ő is valamikor kapott. Apaságra, férfiúi magatartásra és a női nem megbecsülésére nevel.

Ez nem jön csak úgy magától, a minta nagyon is fontos, mit lát a gyermek. Az apa a család erős vára, kire felnézhet és mindenkor példamutató magatartásával gyermekei számára etalon.

Az apaság éppen úgy, mint az anyaság felelősség is egyben.

A mi felelősségünk az, hogy tudásunk legjava szerint a legjobbat adjuk, és úgy neveljünk, hogy boldog emberekké válhassanak.

Előttem van számtalan anyák napi megemlékezés, akár óvodában, vagy iskolában, és családi körben. Szerényen végignézik az anyák ünneplését, s oly sokszor felmerült már bennem, hogy ők miért nem…?

Bevallom, hogy én gyermekeim édesapjától mindig kapok virágot, amivel megköszöni Anyák napján, hogy gyermekeivel megajándékoztam.

Tegyük őket mi is boldoggá azzal, hogy megemlékezünk róluk, s erre biztassuk gyermekeinket is minden május 2. vasárnapján.

Én eltérek a fent említett időpontoktól és most a hét végén megünnepeljük Apák napját.

/A képen kicsi unokám: Lina látható./