Próbáld ki az életem!

Amikor én 3 hónapos voltam, a szüleim elváltak, mert apám rendmániás volt, anyám meg ivott (ezt a szokását mai napig megőrizte) és nem jöttek ki egymással. Anyukám megismerkedett a mostani mostohaapámmal, akivel sajnos nem túl jó a kapcsolatunk, sose volt az. Gyönyörű ikerházunk volt. 6 éves voltam, amikor eladták.

Eddig nagyon szép volt az életünk, és elindult a lavina. Anyámat kirúgták, apám sem dolgozott. Anyagilag tönkrementek. Gyerekkoromról csak annyit, hogy semmi jó emlékem nincs! Anyám rendszeresen ivott, állandó kölcsönökből éltünk, ritkán került az asztalra meleg étel, voltak napok, amikor fél kiló kenyeret ettünk egész nap, csak zsíros kenyér volt. Csoki? Nem ismertem. Karácsony minden évben rossz volt, nagy ritka volt, hogy ajándékot kaptam. Rengetegszer volt kikapcsolva az áram, és persze rengeteg balhé volt anyám piálása végett. Emlékszem rá, hogy volt, amikor imádkoztam, hogy anyám jöjjön már haza és ne legyen részeg és sírtam, pedig nem vagyok vallásos. Volt olyan is, hogy kocsmáról kocsmára jártam, hogy megtaláljam őket. Általános iskolában nagyon jó tanuló voltam, persze nem azért mert anyám törődött velem, hanem magamért tanultam, a maximumra törekedtem mindig, hogy én legyek a legjobb. 11 éves voltam, amikor drága édesapám meghalt. Hatalmas trauma volt nekem. Anyámék továbbra sem dolgoztak, a ház eladósodott, egyre több tartozás lett rajta. De a pia ment!

Talán 12 éves lehettem, amikor először rágyújtottam. A tinédzser korom katasztrofális volt. Általános iskola után nem mentem továbbtanulni, mert minek az? Jobb dolgom volt: a semmittevés. Anyámat túlzottan nem érdekelte, csak annyiban, hogy nem kap utánam majd családit, meg árvasági ellátást. Nem volt szülői szigor, aki visszatartott volna. Ha édesapám élt volna, ő biztos megrángatott volna. És elkezdtem zülleni. Cigiztem, buliztam, és ittam. Nem állt másból az életem 14 ÉVESEN! Annyira eldurvult a helyzet, hogy volt, hogy nekimentem saját anyámnak, amit ma már nagyon megbántam, feljelentettem őket a rendőrségen is, és még sorolhatnám azt a sok hülyeséget, amit kamaszként elkövettem. Így ahogy visszagondolok saját magamra, anyám helyében agyonvertem volna magamat! Majd el kellett árverezni a házat. Egy kis, egyszobás lakást vettek, ahol mintha nekem már nem lett volna hely.

Akkoriban ismertem meg első szerelmem, aki 23 éves volt, és összeköltöztünk. Akkor sem dolgoztam, ő tartott el, és örültem, hogy van hol lakjak. 16 évesen terhes lettem tőle, hát persze, hogy nem kellett neki a gyerek, így utólag úgy gondolom, helyes volt, amit tettem, és elvetettem. De a kapcsolatunk tönkrement, meg is vert. Tudtam, hogy nincs maradásom, hazamentem anyámékhoz. Eljött az ideje, hogy dolgozzak. Egy kis varrodában helyezkedtem el, mellette egy kocsmában is dolgoztam, és kezdtem "észhez térni". Persze ugyanúgy buliztam, éltem az életet. Egyszer csak megint kikapcsolták a villanyt, mert nem tudták fizetni.

Ekkor elhatároztam, hogy én többet nem megyek haza. Egy nagyon kedves ismerősöm felajánlott egy albérletet. Szóval így költöztem el 16 évesen egyedül albérletbe. Úgy gondoltam belebukok. És NEM. Talpra álltam, 7 napból 8-at dolgoztam, hogy megéljek, hétköznap a varrodában, hétvégén napközben, egy napot a kocsmában, éjszaka pedig diszkóban, mint női DJ. Persze kicsi diszkó volt, de helytálltam. Itt ismerkedtem meg 18 évesen mostani párommal. Nem fűztem hozzá hosszú kapcsolatot, ugyanis nem voltam annak a híve, hogy nekem komoly kapcsolat kell. De tévedtem! Benne volt valami, amiért nekem ő kellett. Hozzám költözött. Januárban ismerkedtünk össze, augusztusban már terhes lettem tőle. Részemről nem volt kérdéses, hogy megtartjuk. Én már kiéltem magam, elég éretté tett az élet, hogy gyermeket vállaljak. Ő most már 5, 5 éves, igazi nagyfiú. Albérletből albérletre jártunk. Nagyon nehéz volt. 1 éves volt a kismanó. amikor eldöntöttem, hogy én továbbtanulok. Beiratkoztam esti gimnáziumba. Így 19 évesen ültem ismét iskolapadba. A tanulás nagyon jól ment. Másfél éves volt a fiunk, amikor jött a hideg zuhany. A párom megcsalt! Nem is volt kérdés, kiraktam.

Egyedül maradtam albérletben a gyerekkel, visszamentem dolgozni, és tanultam is, a gyerekre pedig anyukám vigyázott (amiért nagyon hálás vagyok neki, akármilyen is) és bébiszittert fogadtam. Nem rogytam össze, talpra álltam, már csak a gyerek tartotta bennem a lelket. Munkahelyet váltottam, és beiratkoztam az esti gimi mellett egy tanfolyamra. 100 ezer forint volt, de belevágtam, és kölcsönt vettem föl, hogy ki tudjam fizetni. Arra törekedtem, hogy minél jobb életünk legyen. Nagyon nehéz 4 hónap volt. De aztán a párom rájött, hogy mekkorát hibázott, hogy elhagyta a családját, és visszafogadtam. Meg tudtam neki bocsájtani és mai napig nem maradt bennem tüske. A tanfolyamot sikeresen elvégeztem, pici fiúnk bölcsis lett és rendesen visszamentem dolgozni.

Évekig tanultam, dolgoztam háztartást vezettem. 2010-ben ismét terhes lettem. Albérlet ide vagy oda, megtartottuk. 2011 februárjában megszületett a második fiam. Sajnos pont érettségi előtt, így nem tudtam leérettségizni. Nagyon nehéz éveken mentem, mentünk keresztül, és eddig sem jutottam volna el, ha a párom nem támogatja a tanulásom, és nem segít. Köszönettel tartozom neki, köszönöm drágám! Neki egyébként nincs szakmája, ezért is hajtom magam, hogy nekem legyen majd egy jó fizető szakmám. Nem adom fel! Jövőre leérettségizem, és megyek továbbtanulni. Azért, hogy az én gyerekeimnek ne kelljen nélkülözni, mint nekem kellett annak idején. Ők mai napig megkapják, a csokit, a játékot, mindent, ami az én életemből kimaradt. Saját hibámból tanulván a gyerekeimre nagyon odafigyelek, nagyon jó a kapcsolatunk, és sose fogom neki megengedni, hogy úgy elkanászodjanak, mint én. De úgy érzem, kellett ennyi pofon az élettől, hogy mostanra megerősödjek és talpon tudjak maradni, akármi is történik.

Büszke vagyok magamra, hogy nem lettem drogos, alkoholista, vagy bármi más, mert lehettem volna, hiszen senki nem fogott, de megmutattam, hogy lehet más utat is választani. Mai napig nincs segítségem, nem is volt soha anyagi téren, mindent saját erőnkből szedtünk össze, mármint amink van. Egyébként 17 éves korom óta egy kortyot sem iszom, utálom a részeg embereket, talán azért, mert abban nőttem fel, és nem akarom azt átadni a gyerekeimnek. Köszönöm, hogy elolvastátok.