Az én Valentin napom

Bálint-nap, csupán egy nap az év 365 napja közül. Sokan vannak akik szeretik ezt az ünnepet, míg mások csak felesleges felhajtásnak, üzleti húzásnak tartják. Én az előzők csoportját erősítem. Miért is ne lehetne egy nap, ami a szerelmesekről szólna, egy nap amikor a mindennapi szürkületből újra rátalálnánk kedvesünkre vagy éppen egy nap ami csodás varázsával elhozná életünkbe a szerelmet és visszaadná a reményt, egy nap, ami kinyitja a szívünket és aki hisz benne, az élvezheti, hogy elárasztja szívét a szeretet.

Én életem legszebb óráit köszönhetem ennek a napnak. Olyan órákat, amelyekre ha csak rágondolok teljes lényemet átjárja a szerelem és a remény. Én a tökéletesség érzetét kaptam ettől a naptól ebben a tökéletlen világban. Az emberek a sok színes felhő, szívecskék és "I love you" feliratú pólók között elfelejtik az ünnep igazi értékét, amit nem a pénztárcában kell keresgélni, hanem mindenkinek a saját szívében.

2007. február 14-én megtanultam, mi is ennek az ünnepnek a lényege, legalábbis számomra értelmet nyert. Akkoriban még én sem hittem benne. Pláne akkor nem, mikor magányosan üldögélve a kanapén minden csatornán szerelmes filmre bukkantam. Borzasztó volt, annál is inkább, mivel az, akit én a világon mindennél jobban szerettem, elhagyott, jobban mondva elköltözött az országból. Az egész akkor 6 hónapja történt, de azóta se tudtam feledni.

Így hát csak vártam, hogy legyen már vége ennek a napnak, amikor az ember lányának csak fájdalmas szív szerelmére kell gondolnia... Aztán az egyik romantikus film szívszaggató jelenetét a telefonom hangja törte meg. Egy üzenet volt, Tőle. Találkozni akart velem. Úristen a hajam, meg azt se tudom, mit vegyek fel. Szokásos kérdések egy tini lány fejében. Végül is mindegy volt, hogy milyen a hajam vagy éppen milyen ruha volt rajtam. Egy órán belül a házam előtt volt Ő, Ő akit magamban eltemettem, lassan már hat hónapja. Egy hatalmas rózsacsokorral a kezében ott állt Ő és merően nézett rám. Talán sosem ölelt olyan forrón, mint akkor. Talán az ég is kékebb volt és a fű is zöldebb, akkor a szép még szebb volt és akkor, akkor jó volt élni, jó volt élni nagyon.

Azt mondta, reggel éppen dolgozni indult, amikor meghallotta a "I will always love you" számot és akkor, abban a pillanatban tudta, hogy én vagyok a legfontosabb számára és ezt a napot velem kell töltenie, így a repülőtérre vette az irányt. Egyenesen az égből érkezett hozzám és én újra tudtam hinni a világban, az emberekben és az érzelmekben.

Február 15-én reggel viszont visszarepült. Újból egy világ választott el minket, de nem érdekelt. Tudtam, hogy ez lesz és Ő is tudta. Mindketten más életet éltünk. Megfogadtuk, hogy nem fogadunk meg semmit és nem teszünk ígéreteket sem. Hát így is tettünk, soha nem leveleztünk vagy telefonáltunk. Ennek ellenére ez a csodálatos érzés a részemmé vált és boldog voltam, hogy a világ leglenyűgözőbb férfijába vagyok szerelmes. Megtanultam együtt élni az érzéseimmel és megtanultam nélküle élni.

Aztán csak azon kaptam magam, hogy megint február 14-ét írunk. Magamban eltűnődtem, hogy már egy év telt el azóta, hogy láttam Őt, biztos boldog kapcsolatban él, s talán már nem is emlékszik arra a lányra akinek a szívét ezelőtt egy évvel magával vitte. Újra ez a nap és nekem ismét csak rajta jár az eszem, az eltelt egy év szinte semmit sem változtatott meg.

Viszont most nem az otthonülést választottam, elmentem arra a helyre, ahol azelőtt egy évvel boldog voltam vele. Talán csak egy kicsit nosztalgiázni akartam, de nem sikerült...

Kinyitottam az ajtót és megpillantottam Őt, ugyanott ült, mint egy éve, az asztalon egy ugyanolyan rózsacsokor hevert. Hallottam a szívem minden egyes dobbanását és éreztem, ahogy elfogy a levegőm. Odaléptem hozzá és kérdően néztem rá.

Ő elmosolyodott és azt mondta: Tudtam, hogy el fogsz jönni és azt akarom, hogy tudd, hogy ez a nap mindörökre a Te napod, a Mi napunk lesz. Akkor is Te vagy és Te leszel a szerelmem, ha egy világ választ el és amíg ezt a napot mi ketten együtt töltsük, addig élni fog a remény is.

Életem második legszebb napja, viszont másnap reggel megint egyedül voltam, visszarepült.

Aztán újabb egy év telt el, nélküle. Közben beleszerettem valakibe, aki ismét teljessé tette az életem. Már 10 hónapja voltam boldog kapcsolatban, amikor eljött február 14-e. Butaság lenne elmenni gondoltam, mégis megtettem.

Elmentem az étteremhez, de majd a szívem szakadt meg a látványba, egy irodaépület állt a hangulatos kávézónk helyén. Egy ott dolgozó elmondta, hogy 10 hónapja rombolták le a kávéházat és építették ezt. Egy világ omlott össze bennem. Gyerekes zokogás tört ki rajtam. Ekkor valaki odalépett hozzám és átnyújtott egy zsebkendőt. Azt mondta: "Ne sírj, hiszen ez nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete". Még mindig megremegtem mikor megláttam, de már éreztem, hogy ez más. Elmesélte, hogy Ő is szerelmes lett és 10 hónapja egy másik lánnyal jár. Őszintén szíven ütött a hír, de örültem is neki. Láttam, hogy boldog és ez mindennél többet jelentett. Hiszen lehet, hogy az év 364 napján más uralja a szívünket, de ez az egy nap mindörökre e kettőnk napja lesz. Van olyan szerelem, ami sohasem hal meg, csupán átalakul, barátsággá, de ez az átalakulás csak az igazán őszinte, tiszta és mindennél erősebb szerelmekkel történhet meg. Hogy mit jelent nekem a Bálint nap?

Nekem a boldogságot, a teljességet, a szerelmet, a reményt.

Idén Bálint napkor ott leszek, ott ahol 3 évvel ezelőtt rájöttem, hogy a szerelem a legszebb dolog a világon. Jóllehet a kávéházat már nem kapom ott, de tudom, hogy ezzel kell fizetnünk. Pontosan abban az időben rombolták le az épületet, amikor Ő és én másnak adtuk a szívünket, elárulva ezzel a szerelmünket...