Amikor a párom még nem szeretne gyereket....:( (beszélgetés)

Meggyőztem a párom, vagy csak elege lett a nyavajgásomból. és újra babát várok. De nem vettem teljesen komolyan az ellenkezését, és most kezd kiborulni a bili.

Sajnos mostanában keveset dolgozik, ha itthon van, folyton a gép előtt ül. Ezt a hétvégén szóvá is tettem, hogy biorobotként él mellettünk. Ha felhívom a figyelmét a házimunkára undorral megcsinálja, együtt szinte sehova nem megyünk. A szülésre nem jön be, azt mondta neki elég volt egyszer.

Most szülés előtt vagyok, lelkileg teljesen kikészültem. Félek a jövőtől, hogy mi lesz, ha itthagy minket, de úgy érzem, így nincs értelme folytatni.

Tényleg két ember döntése kell, hogy legyen, ezt sajnos nem vettem figyelembe. Már bánom, de visszaút nincs.

Én 20 éves voltam mikor megismertem a párom, aki 19 volt. Két hónap járás után kiderült, hogy terhes vagyok. Én Főiskolára jártam, tehát állás, pénzkereset nélkül voltam, a srác dolgozott. Albérletet kerestünk, összeköltöztünk. Megszületett a kislányunk, pár évre rá összeházasodtunk. A kislányunk 3 éves korában állást kerestem, dolgoztunk mindketten. Azóta van házunk, nyaralónk, autóink. Egyik sem csúcsszuper típusú, de mindenféle szülői segítség nélkül egyenlőre ennyire telt, de még fiatalok vagyunk! A lányunk már 10 éves. Két éve megszületett a kisfiunk is és sajnos 9 hetes terhesen nemrég vesztettük el a harmadik bébinket, de nem adjuk fel.

12 éve élünk együtt és szeretjük egymást, minden nap kimutatjuk a szeretetünket és boldogok vagyunk.

A keresztszüleim már 54 évesek, Ők mindig csak vártak az anyagi biztonságra, mindig valami többet akartak, hogy meglegyen mire jön a baba. Aztán már késő volt. Annyira fáj nekik, hogy nem lett gyermekük, hogy szomorú még látni is, ahogy a gyermekeimre néznek.

Én mégegyszer gratulálok! Baromira nem az ismeretségi idő függvénye, hogy valakik megmaradnak-e egymás mellett...

14 voltam, amikor megismertem valakit, 19 évesen hozzámentem, 26 voltam, amikor elváltunk. Az unokatestvérem 18 évesen 5 hónapnyi ismeretség után ment férjhez, 4 és 1/2 hónapos terhesen...Szerinted mit jósoltak nekik? A "babájuk" azóta 19 éves, a kisebbik gyerek is már 14, és köszönik szépen, boldog házasságban élnek továbbra is:)

Kedves Oxigeen,Annaluca, Mandula71!

Hát egy érdekes sztori....

A párommal elég érdekesen ellaposodtak a dolgok, szóval amikor egy selyemfiú van az ember melllett...

kb fél éve történt a csodálatos iwiw :)

Találkoztam egy régi ismerősömmel és szerelem volt első látásra-mondhatom, hogy ő az igazi és a tükörképem is :)-...nos már ha az ember 33 éves ővatosabb és a rózsaszín felhőket ésszel nézi...így alakult én meg szerettem volna már nagyon gyermeket-szorított az idő, meg meg is értem már rá- van aki kérdezte, hogy nem-e volt túl gyors? Mire várjak? Volt 8 éves kapcsolatom is és nem vezetett sehová... Boldog vagyok, hogy mit hoz a jövő? X, de ki tudja? :)

Fiatalok voltunk és igazán imádtam a páromat.

Nem is gondoltunk arra, hogy lehet babánk...

Amikor megtudta, hogy terhes lettem, elhagyott, s megkért, hogy ne szüljem meg a babát.

Komoly pánikban voltam.

Szerintem mérlegelni kell, tudja-e vállalni valaki a párja nélkül is a babát, s hogyan áll hozzá a családja.

Könyörgöm, senki ne dogmákban gondolkozzon!

Hát ez nem valami jó helyzet! Én nemis mertem volna szülni így, ahogy ismerem magam.

Állandó rettegés, hogy elhagy.

Meg 2 emberé a gyerek, ne csak az egyik akarja.

Híreim vannak :) Némi változás az életemben...:)

Lecseréltem a páromat, mert nagyon elzárkózott a témától...azóta van egy párom, igen, úgy hívják,az "IGAZI" :) és kisbabát várunk :)

Nálunk is a párom hadakozott a gyerek ellen, de mivel tudta, hogy ha együtt tervezzük az életünket, abba nálam a kicsi is beletartozik, így belement a dologba. Abbahagytam januárban a gyógyszerszedést és utána hőgörbét figyeltem, de nagyon korán teherbe estem. Ez nekem nem volt gond, de a párom traumaként élte meg. Írtam babanaplót annó, és szörnyű visszaolvasni azokat az érzéseket.

Ő kimondottan nem szereti a gyerekeket, de szerintem csak azért, mert nem tudja "mire valók" és a családja sem volt mintaértékű.

Mikor kommunikálni kezdett a lányunk, akkor kezdett vele igazán foglalkozni. A mai napig küzdök, hogy együtt legyenek, de néha úgy érzem 2 gyerekem van, akik közül az egyik néha férj is.

Mostanában elkezdőött bennem a szeretnék még egy gyereket projekt, amit a párom csírájában próbál elfolytani. Nehéz. Szeretem őt, de néha úgy érzem gyereket még jobban szeretnék.

Néha irigylem azokat az anyukákat, ahol apuci tevékenyen veszi ki magát a gyereknevelésből, és aktívan bekapcsolódik a mindennapi játékba.

párom azt mondta nem baj ha becsuszik...

de nem akar 4 honapja becsuszni

pedig nem védekezünk... mért????

myly, olvastam amit írtál, nos én ettől meggondoltabb vagyok, én nem tudnám ilyen lazán venni...nos azt sem értem, hogy 3* hogyan csúszhat be a bébi?

Ja és valóban szeretem a páromat, eröltetni nem szeretném és elég toleránsak vagyunk egymással minden téren, talán ezért mondhatom, hogy nagyon jó a kapcsolatunk, ami manapság elég ritkaság...

Lehet, hogy itt is az ismeretlentől való félelem van, lassan megpuhul, csak a folyamatot gyorsítanám...most olyan érzés van bennem, hogy hirtelen 3 gyereket is szeretnék:) elég vicces érzés...

Akkor még mindig úgy gondolod ,hogy nem jó hozzáállás?:D

Akkor is vállaltuk,amikor úgy tűnt nem értünk egyet,annak a veszélyével is ,hogy nem tartanak ki mellettünk.

Csak épp nálunk a NEM,nem nemet jelentett,csak az ismeretlentől való félelmet:)

Hát igen mi sem terveztük csak jött.Ráadásul én 20 éves vagyok gondolhatod én mit éreztem,de megtartottuk mondjuk a párom mát 28 éves neki ez az idő pont ideális.Kezdetben nálunk is én akartam jobban(ő is az anyagiaktól félt) de ha valami félelmem volt mindig ő volt a pozitívabb.Mostmár el sem tudnánk képzelni a kisfiunk nélkül!!

De végülis együtt maradtatok vagy csak nekem nem derült ki abból amit írtál??

Igen,erről beszéltem.

Talán azért,mert mint minden más ember ,magamból indultam ki.

Én nem akartam gyereket,nem is terveztem,csak úgy jöttek.

A férjem nem akart gyereket,az első közös gyermekünket el is vetettük emiatt(védekezés mellett fogant)Nem akarom részltezni miért,csupa félelem az anyagiaktól,az akkori helyzetünktől stb.

Aztán újra teherbe estem,harcoltam foggal, körömmel,annak árán is ,hogy őt elveszítem.

Aztán szülés után egy hónappal újra teherbe estem,az volt az igazi háború.De akkor is harcoltam,bármi áron.Az anyagi helyzetünkben akkor még semmi nem változott.

Én akartam,nem ő.Az sem érdekelt,hogy miből,hogyan élünk majd,csak az ,hogy éljünk.

Akár anak árán is ,hogy a férjem nem marad velem.

Sokat beszélgettünk.

Persze ez a helyzet azért más,mert egyik sem trvezett gyerek volt,mindegyik kész tények elé állított benünket,és dönteni kellett.

Igazad van.

Meg lehet beszélni ,tervezni stb.

Ha Ő úgy gondolja,hogy "persze várok amíg a párom úgy akarja" és ez nem esik nehezére,akkor minden oké.

Onnantól kezd majd fura lenni a dolog,ha ez őt szomorúsággal tölti el.

Akkor ne szüljön ,ha nem szeretne.Te attól még megteheted,az a fontos te mit akarsz.

De ne légy pipa,ha egyedül kell felnevelned.