Aki kétszer született újra

Az első eset 4 évvel ezelőtt történt, egész pontosan 2006. március 27-én. Este 19 óra körül hazafelé tartott motorkerékpárján a városban lévő munkahelyéről a 15 km-re fekvő faluba. Én itthon voltam, éppen egy filmet néztem a tévében, amikor megcsörrent a telefonom. Ránéztem a mobilom kijelzőjére, és egy teljesen ismeretlen telefonszámot láttam rajta. Morogtam egy sort, hogy pont a film közben zavar valaki, és azért sem vettem fel a készüléket. Gondoltam ha fontos, akkor később úgyis újra keres az illető. Már vége volt a filmnek, mikor megint csörgött a telefon, ezúttal viszont a párom számát írta ki. A kórházból hívott. Kért, hogy ne ijedjek meg, de balesete volt. Hát kérdem én, ki az aki ennek hallatára nem esik rögtön pánikba? Nagyon megijedtem. Még a végén neki kellett nyugtatgatnia engem.

Megtudtam, hogy hazafelé jövet karambolozott. Szabályosan közlekedett a főútvonalon, neki volt elsőbbsége, mikor hirtelen jobbról egy mellékútról egy személyautó kihajtott eléje. Ekkor már hiába fékezett, esélye sem volt megállni. Oldalról belerohant a kocsiba, azonnal leröpült a motorról, föl az autó motorházának a tetejére. Ott betörte a szélvédő üvegét, majd a túloldalon csapódott fejjel lefelé az aszfaltba. A nagy csattanást hallva a kocsi sofőrje biztosra vette, hogy már nem él. Ha akkor nincs a fején a bukósisak, most nem lehetne velem. A motor totálkárosra törött össze, őt pedig a mentő vitte a kórházba. Mint utólag kiderült, az a bizonyos első telefonhívás is tőle jött. A kocsi vezetője adta oda neki a saját mobilját, hogy szóljon haza. Hát ezt nem hallgattam én meg.

Az egészségügyi ellátást nem szeretném bírálni, de elég furcsa számomra, hogy valaki ekkorát repül, majd fejre esik az úttestre, és még csak bent sem tartják éjszakára megfigyelésre, hogy esetleg nincs-e agyrázkódása. Akkor este csupán bekötötték a vérző lehorzsolt kezét, meg az orvos összevarrta a mélyen szétnyílt térdét, aztán viszontlátásra. Az senkit sem érdekelt, hogy nem tud menni, meg közben elment már az utolsó busz is, és nincs mivel hazamennie. Nekem kellett a faluban valakit megkérni, akinek van kocsija, hogy menjünk el érte. Ketten vezettük be a házba, mert egyedül nem volt képes járni.

Ezen kívül 3 nap múlva vissza kellett mennünk a kórházba, mert a keze közben háromszorosára dagadt. Csupán csak ekkor röntgenezték meg, mire kiderült, hogy a kisujja eltörött a balesetben. Erre közölte a doki, hogy ezt így nem lehet begipszelni, mert nem jól áll. Mindenféle érzéstelenítés nélkül ott helyben fogta a párom kisujját, és egy mozdulattal: reccs. Tört rajt egyet, hogy szerinte rendes irányba álljon. Hát ember az ilyen?

Mindezek után fél év táppénz következett. Addig járt a kezével és a térdével gyógytornára, mire elfogadható állapotba kerültek. Néhány hónappal később a kezét megmutatta egy magánrendelőben. Az orvos szerint annál a második eltörésnél akkora trauma érte az ujjat, hogy már nem lehet vele mit kezdeni. A törött ujja örökre görbe marad, a térde sem lesz soha tökéletes.

A legfontosabb azonban mégis az, hogy ÉL!

A második eset az idén történt. A sors pikantériája, hogy szintén márciusban. Ezúttal 29-én, csupán 2 nap különbséggel az első balesethez képest. Ráadásul szinte ugyanott, mindössze 300 m-rel arrébb. És ha még nem lenne elég a hasonlóság, akkor ugyanúgy munkából jött hazafelé, ugyancsak este 19 óra körül, csak éppen nem motorral, hanem autóval.

Éppen egy kocsit előzött mikor észrevette, hogy egy kivilágítatlan kerékpáros férfi jön vele szemben. Természetesen hol máshol, mint az úttest közepén. Elkapta a kormányt balra, nehogy elüsse, majd mivel nem akart az árokban kikötni, utána rögtön jobbra. Ott aztán nekiütközött annak az autónak, amelyiket éppen előzte. Az az árokba rohant, a párom autója pedig fejre állt, és még vagy 50 m-t csúszott az úttesten. Persze a kerékpáros rögtön eltűnt a helyszínről, nehogy bárki is felelősségre vonhassa. A kiérkező rendőrök szerint a férjem életét a biztonsági öve mentette meg. Szinte hihetetlen, de kisebb karcolásokkal megúszott egy ekkora balesetet.

A biciklist remélem a lelkiismerete soha nem fogja békén hagyni, bárhol is van most. Az autónk azóta is összetörve áll a garázsban, félmillió Ft benne a kár. Talán soha nem fogjuk tudni megcsináltatni.

Én hálát adok az Istennek, hogy a férjem él, és nem lettem özvegy.

Mindenkinek, aki autóba vagy motorra száll, csak azt tudom tanácsolni, hogy soha ne feledkezzen meg a biztonsági övről és a bukósisakról. Az ÉLETE múlhat rajta.

A párom kedvenc virága a sárga rózsa. Ezzel a képpel köszönöm meg neki, hogy Ő van nekem!