A vasárnapi vendég (beszélgetés)

Igen, mi városiak sajnos ki vagyunk téve a csalásoknak. Tizenéves koromtól kezdve adakoztam mindig a hajléktalanoknak, kéregetőknek. Akkor még nem tettem különbséget: csaló vagy tényleg éhes. Ki a földön térdelve, ki viccesen, ki táblával... egy napon elegem lett. Rájöttem, hogy ez az egész egy maffia: még meg is nyomorítják akit lehet, csak hogy nagyobb szánalmat keltsen. Vagy a kisbabájával küldik ki az autók közé. Egyre többen vannak..hány lámpánál koldulnak? Lassan már zaklatás kategória. Belefáraftam. A százast sem adom oda már egy ideje. Megmondom neki, hogy eleget adtam, most már nekem is kell, megdolgoztam érte. Nem maradna fizetésem, ha mindegyiknek adnék. Hjaj, pedig egyszer mennyire lelkes és segítőkész voltam!

Egy ilyen néni vagy bácsi, akiről a legtöbbetek ír, ritkaság. Mármint az alázatuk. Egyre több az erőszakos, akin segíteni sokkal kevésbé jó.

Én megkérdeztem volna hol lakik.

De lehet, hogy tényleg angyal volt.

Bárcsak ne lenne ilyesmire szükség!

De ha vannak még...bárcsak az én utamba is sodorna egy ilyen embert a sors!

Nagyon szép történet, én is megkönnyeztem.

Szeretnék vallomásos jelleggel elmondani valamit, amit nagyon szégyenlek, de akkor is megtörtént. Nagyvárosban élek és ott még több az olyan kéregető, aki minden gond nélkül elmehetne dolgozni, csak a kéregetésből sokkal jobban megél, meg hát az kevesebb munkával jár, de a profit nagyobb.

Egy nap elgondolkozva mentem egy üzlet fele, mikor a bejárattól kicsit visszább egy toprongyos bácsi elindult felém, valamit mondott, de hirtelen felriadva a gondolataimból arra gondoltam, hogy na, már megint pénz kell, és gyorsan bementem az üzletbe. Vásárlás közben gondolkoztam, hogy azt mondhatta, hogy segítsek neki kibontani azt a csomag kekszet, ami a kezében volt. Motyogva mondta, én el voltam gondolkozva, de nem segítettem... Mire kiértem az üzletből, a bácsika már eltűnt valamerre.

Az egész hétvégémet tönkretette ez az eset, a mai napig szégyenlem, hogy ezt tettem. De sajnos, ilyen is van.

Sajnálom.

Szeretném azt hinni,hogy sok-sok hasonló gondolkodású, segítőkész ember van a világon. Igaz nem elegen,mert akkor nem lenne éhezés és nyomor.

Köszönöm kedvességed,de ettől én,(mi) még nem vagyunk jó emberek,illetve nem elsősorban ettől.

A jó-ság az ember lényéből fakad,abból amikor nem teszel olyat amit nem szeretnél,hogy veled történjen:-)

Sokan úgy gondolják ez naivság és véleményük szerint nem lehetek boldog.Szerintem nem a gazdagság és a nagy dolgok tesznek boldoggá.

A mindennapokban kell a boldogságot meglelni.Ha arra ébred az ember lánya,hogy valóban"hasára süt a nap",a madarak énekére vagy egy fűszálon sütkérező katica bogárka látványa.

Vagy a vágyaink megzabolázása.Ha az igényeink egyenes arányban vannak az anyagi helyzetünkkel akkor boldogok leszünk. Persze ezt nem úgy értem,hogy ne legyenek céljaink.

Szerintem már mindenki számára kiderült,hogy Adri a lányom,ezért köszönöm az ő nevében is a megtisztelő véleményeket.Ezzel nem lezárni szeretném a topicot,hanem arra kérnélek titeket,beszélgessünk tovább arról,hogyan tehetnénk a magunk kis tetteivel szebbé a világot.

Ne csak "vasárnapi vendégek" legyetek itt,hanem legyen ez egy kellemes hely ahol sok jó ember elfér:-))))

Szia! Szép történet! Szerintem ezt nagyon kevés ember tette meg.

Nálunk a mamámék támogattak éveken át egy öreg embert, mert a testvére szinte kisemmizte, levette tőle a nyugdíjat, szóval sokszor még kenyérre sem volt pénze a bácsinak, és szó szerint örült még a száraz kenyérnek is, ha meg mást is kapott, le sem írható, hogy mennyire hálás volt!

:) Ha valaki ösztönösen árasztja magából a jót,az egy csodálatos dolog,itt derül ki hogy milyen a valós énje.Nem is igazán az a fontos,hogy sül el,hanem a szándék!Az élet nagy tálcán kínálja fel a lehetőségeket.Van aki természetéből fakadóan cselekszi a jót,van aki elmegy mellette,van aki negatív irányúltságú.Ha mindenki olyan lenne mint Te akkor nem számítana csodának egy-egy jó cselekedet,hanem természetes lenne.Sajnos ettől még nagyon messze vagyunk.

Amikor ösztönösen cselekszel,akkor olyan vagy mint egy ártatlan gyermek,ők még nem tudnak számítóan,képmutatóan viselkedni :D

S ahogy mondod,amint nyíladozik a kis értelmük,a példamutatásainkból tanulnak.A szavak feleslegesek,a tettek önmagukért beszélnek.

Egyetértek. Sajnos van egy rossz tulajdonságom: Ösztönösen cselekszem.Általában jót,de volt már eset,hogy rosszul sült el.

Miért van az,hogy Te ész érvekkel meg is tudod magyarázni?

Hát persze,talán mert gondolkozol:-)))

Most nagyon irigy vagyok mert neked sikerült megfogalmaznod azt amire én csak gondolok.:-)

Ja és mégegy mondat. A gyerekeink általában a példamutatásainkból tanulnak!