A vasárnapi vendég

Haja hófehér volt, arcán vastag szemüveg, ruhája sötétkék, tiszta, vasalt. Ott állt csendben. Anyukám megkérdezte mit szeretne, a néni azt felelte lesütött szemmel, nagyon éhes.

Nem is tudom melyikük érezte magát kellemetlenebbül.

Édesanyám beengedte, majd a bejárati ajtóig sétáltak. A vendég megtorpant. Anyukám látva ezt, azt mondta öt percet kér. A néni összekulcsolt kézzel álldogált a folyosón és várt.

Eltelt öt perc és anyu egy szatyorral a kezében jelent meg. Három befőttes üveg volt benne. Az egyikben húsleves, a másikban pörkölt és rizs. Mellette kis zacskóban negyed kiló puha kenyér.

Rámosolygott édesanyámra és halkan egy szót dúdolt: - Köszönöm.

Anyukám a kezébe nyomott valamennyi kis pénzt, pedig emlékszem akkor nekünk sem volt sok. Mindig is a "több nap, mint kolbász" elvet vallotta...

A néni apró fekete szeméből hála sugárzott. Édesanyám megsimogatta a kezét és kikísérte őt. Következő vasárnap ismét eljött, és anya megint csomagolt neki egy kis ételt, majd a következő hétvégén anyu már eggyel több személyre főzött.

A vendég minden vasárnap eljött, legalább fél éven át.

Sajnos a számlák kifizetése után, már alig maradt egy kis pénze az életben maradásra.

Megtudtuk, hogy se kutyája, se macskája. Egyetlen gyermeke kiment külföldre, de az már nagyon régen volt, azóta nem is kereste fel.

Nagyon megszerettük őt és anyuval minden vasárnap az ablak mögül kukucskáltunk és lestük a liftet, hogy mikor jön már. Egyik hétvégén nem jött el. Gondoltuk, majd a következő vasárnap.

Több héten át vártuk őt, de nem jött. Anyuval egymásra néztünk. Mindketten sejtettük, hogy ez mit jelenthet.

Láttam, ahogyan két könnycsepp gördül le az arcán. Megsiratta a vasárnapi vendéget, akit igazából nem is ismert. Azután sok vasárnap maradt még az ebéd végén a tál alján.

Pontosan egy adag...