A várakozás és az első év Anyaként

2010. február 10-én megjelent a várva várt második csík is a teszten, jelzett a kislányom, hogy Anya, én már itt vagyok veled. Csodálatos érzés volt, sírtam és remegtem egyszerre és csak bámultam a tesztet, biztos jól látom a második csíkot is? De ott volt! Apának vettem egy pici zoknit és ráírtam, hogy "Apának" és hogy "Szeretlek" és becsomagoltam. Emlékszem mikor hazaért és kibontotta a csomagot, egy darabig csak nézte, utána pedig könnyes szemmel hajtogatta, hogy "nem hiszem el"és hogy "szeretlek". :)

Túlestünk az elején egy nagy ijedtségen, hála egy orvosnak, majd a hányásos időszakon is. És persze minden időszaknak megvolt a maga nehézsége, de akkor is csodálatos időszak volt. Az amikor az ember már érzi a baba mozgását, rugdosását és ahogy csuklik... Semmihez sem hasonlítható érzés!

Aztán elérkezett a nagy találkozás, amit már annyira vártunk. NST után elmentem vizsgálatra és ott az orvos nevetve közölte, hogy milyen kemény feje van ennek a kislánynak. Először nem is értettem miről beszél, és akkor mondta, hogy itt órákon belül baba lesz. Én annyira boldog voltam, hívtam Apát is hogy hozza a cuccokat. Eltelt a délután fájások nélkül, csak a vérnyomásomat mérték. Aztán este 9-kor volt még egy NST és a doki mondta, hogy előkészítenek, zuhanyozzak stb. Bementem a szülőszobába, rám tették az NST-t és beengedték a férjemet is. Annyi minden kavargott akkor a fejemben, olyan volt, mintha nem is velem történne az egész. A gép szépen mutatta a fájásokat, de nem éreztem őket. Aztán bekötötték az oxitocint és akkor elkezdődött. Onnantól számítva 3 és fél óra alatt kibújt a kis Tündérkém 57 cm-rel és 3520 grammal. Mikor a hasamra tették az az érzés elmondhatatlan. Ott és akkor én is "újjászülettem", Anya lettem!

Nagyon gyorsan elteltek a hónapok és az én pici babám csak nőtt és mindig csinált valami újat. Mikor először rám mosolygott, mikor oldalra fordult, majd a hátára és utána már hasra is. Aztán ült támasztás nélkül, majd egyedül is felült. Egyre többet "beszélt". A járókában ügyesen felállt. Négykézláb hintázott és egyszer csak elkezdett mászni. Onnantól nem volt megállás!!! Most ott tartunk, hogy 5 nappal a születésnapja előtt elindult. Most már igazán kitárult előtte a világ.

Sokszor csak ülök és nézem, ahogy játszik, közben nevet, sikongat, magyaráz. Egyik nap is ezt csináltam és éreztem, hogy mennyire boldog vagyok és örömömben folytak a könnyeim. A kislányom felállt az ágyba kapaszkodva, egyedül átsétált a szobán hozzám, felmászott az ölembe, odabújt, szorította a nyakam, majd rám nézett, megsimogatta az arcomat és azt mondta "Anya" és újra hozzám bújt. Ennél nagyobb boldogság nincs a világon!

Itt ez a kisember, akit 9 hónapig a szívem alatt hordtam, aki nemrég még szinte tehetetlenül feküdt a karjaimban és most pedig már jár és vigasztalni próbál. Ő jelent nekem mindent, a boldogságot, a reményt, a múltat, a jelent, a jövőt. Ő jelenti nekem az ÉLETET! A mosolya, a nevetése minden bajra gyógyír. Remélem meg tudom majd védeni sok rossztól és bajtól. Szeretném, ha nagyon boldog és egészséges lenne mindig. Szeretnék olyan Anya lenni, amilyen az én Anyukám!

Talán majd férjhez megy sok év múlva és neki is lesz gyermeke, de ő akkor is az én kislányom marad, akit mindenkinél jobban szeretek!

Drága kislányom, boldog első születésnapot! Nagyon szeretlek és bármi történjen is, én mindig itt leszek Neked!!!

Anyának lenni a legszebb dolog a világon. Hatalmas felelősség is, de az anyai ösztönök mindig segítenek!