A második gyerekem érkezése (beszélgetés)

Hancsalean!

Itt ulok, es bogok a hozzaszolasodon. En most varom a masodik babankat, es bizony en is depresszios vagyok. Het honapos volt a kisfiunk, amikor kiderult, hogy megint babas vagyok, es bar csak immel-ammal vedekeztunk, azert leteritett a hir, hogy lesz meg egy baba. Kb. egy hetig sokkban voltam, a parom nyugtatgatott, hogy milyen szuper lesz, es bar mi sem elunk jo anyagi korulmenyek kozott, ne aggodjak, megoldjuk.

Most itt vagyok terhessegem nyolcadik honapjaban, es bar rengeteg segitseget kapok a paromtol, imadnivalo a nagyfiam is, es nagyon boldogok vagyunk, rengeteget stresszelek, sirok.

Harom honapja folyamatosan elkapok valami betegseget, nincs etvagyam, hizas helyett csak fogyok, es fogy a turelmem is. Borzaszto buntudatom van, hogy nem tudok nyugodt hatteret biztositani a csaladomnak es a bennem novekvo kis magzatnak, es felek, hogy a kajalas miatt nem kap eleg vitamint se. Mult honapban jutottam el arra a pontra, hogy eleg volt, ezen nem tudok egyedul tullepni, kernem kell szakember velemenyet. Rettegek attol, hogy nem fogom annyira szeretni a masodik babamat, amennyire az elsot, es nem akarom, hogy hulye gondolatok jarjanak a fejemben.

Bocsi az off-ert, csak azt akartam ezzel mondani, hogy a terhessegi/szulesi depresszio igenis komoly dolog, es nem kis melo tullepni rajta.

Sziasztok! Örülök, hogy olvastam a cikket, mert bennem a mai napig bűntudat van a 2. gyerekem érkezésével kapcsolatban. Engem elhagyott várandósság alatt, új kapcsolatai is lettek. Sajnos anyósom rögeszméje volt, hogy nem a fiától van a gyerek. Mikor megszületett, elsőként jött ellenőrizni a kicsit, aki tiszta apukája. Azóta is imádja! De bennem is az volt, hogy fogtam a kórházban és arra gondoltam, hogy nem tetszik nekem. Hogy a nagyobbik gyönyörű csecsemő volt, ő pedig nem olyan és nem hasonlít rám. Otthon etettem, öltöztettem, pelenkáztam...de nem tudtam szeretni. A nagyot óriásnak láttam mellette. Arra gondoltam, hogy a párnát a fejére teszem, vagy amikor sírt, hogy kidobom az ablakon. Én keményen depressziós lettem. Sok év eltelt azóta, lett egy kisebb is.:) De a középső...ő ragaszkodik a legjobban és nagyon szeretem. És bűntudatom van, hogy 1 napon múlt az élete, mert az abortusz előtt gondoltam meg magam 1 teljes nappal. Akkor kapcsolta be az orvos a szívhangot. És fordította felém a kicsit...tudtam, hogy nem tehetem ezt vele. Kapálozott, jelzett, hogy "anya itt vagyok, kérlek ne bánts".

Ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Szia. :) Láttam már tegnap is a cikkedet, de nem volt időm elolvasni....most pótoltam. És milyen jólt tetem!

Az írásod valami fantasztikus - hogy fel merted vállalni érzéseidet, gyermekedet, és szembeszálltál érte mindennel és mindenkivel! Hatalmas gratula és egy jó nagy ölelés jár neked. ;)

A szülés utáni depresszió.....hát......nem lehet irányítani sajnos. Szerencséd, hogy lényegében erősebb jellem vagy, legalábbis én úgy veszem észre. Nagyon ügyesen csináltad.

Nekem 3 babám van, a kislányom, az első gyerek, 2 éves 3 hónapos volt, mikor a fiam megszületett. Imádtam, vártuk, terveztük, igaz akkoriban anyagilag szinte a nullán voltunk (vagy talán a béka feneke jobb szemléltetés...). Mi férjemmel akartuk a babát, amikor összejött, még jól éltünk (aránylag persze), de én is éretem, hogy sugallják mások a sok negatívumot - szóban persze senki nem mondta. :( Amikor megszületett, emlékszem, hogy vagy 2 napig tanakodtam, hogy én akkor most szeretem-e vagy sem, meg hogy lehet két babát szeretni egyszerre, meg ilyenek - ez még a kórházban volt - de szerencsére rájöttem, hogy igenis szeretem, szeretjük, és bevállaljuk és fontosabb nekünk ő is mindennél......

Most már 3 baba van, lett azóta még egy kisfiúnk. :) Magamban vártam, vagy nem is ez a megfelelő szó, inkább felkészültem rá, hátha hasonló gondolataim lesznek vele is, de szerencsére nem. :)) Imádjuk mindhármójukat és nem bántunk meg semmit sem.

Kívánok nektek minden szépet és jót, és egy nagy ölelést a férjednek is, hogy végül csak megbékélt és elfogadta azt a kis csöppséget! :)

Kaptál hideget-meleget.

Én csak azt tudom mondani, hogy további szép családi életet, jó egészséget kívánok Nektek!

Ercsi, először is gratulálok a cikkedhez. Hatalmas erő és bátorság volt benned, hogy ezt így végig tudtad csinálni. És még nagyobb, hogy a negatív érzéseidet is felvállalod, és minden tiszteletem a tiéd, hogy ezt magadnak is be merted vallani.

Nagyon jó egészséget, és sok boldogságot kívánok nektek, immáron így négyesben!!!!

Nem értem, miért kell a negatív (szerintetek) kritikát lehurrogni.

Nekem is furcsa, hogy valaki ennyire ragaszkodik a babájához, és mégis közömbös számára, amikor megszületik?

Nem ítélem el, de furcsa nekem is...

Szia!:-)

Elolvastam már vagy 5-re a cikked mindig oda jutottam,most kihagyom a kommentet,valahogy kibirom:-)Közben látom,hogy kihagyhatatlan a kommentem,mert mint írtad tojsz a negatív kritikára.

Így éteren keresztül pedig az jön le,hogy emberileg hasonló vagy mint én,tehát most úgy gondolom kommentelek egyet,kettőt ide:-)

Nekem a cikked nagyon tetszett,mert igen őszintén leírtál mindent,még ha előfordul az ami jönnek a direkt megkövező:-)))némberek(én kérek elnézést):-))

Szóval a cikk és a sztorid fantasztikus én először eltöröltem egy könnycseppet és persze mosoly is járt hozzá és bízok benne akik olvasták,sokan vannak,voltak így.

Nem is hinném,hogy bárki aki rajongva várja gyermekét különb lehetne nálad mint aki ezt az őszinte sztoridat leírtad az itt netező embereknek.Minden elismerésem a tiéd azt jelben mindjárt küldöm is.Sok boldogságot kívánok a családodhoz és a családodnak hozzád és maradj mindig ilyen ember és nő amilyen most vagy.

Sokan sajnos hajlamosak elfeljteni,hogy:Az őszinteség hosszú távon kifizetődőbb:-)

Minden jót és szépet kívánok még neked és a babócáidnak,Párodnak és jó egészséget.

Baráti ölelés és üdvözlet!

Én is bevállalnám még akkor is ha a párom ellenezné!

Sok boldogságot!

Nagyon bátor voltál,hogy vállaltad a babát, és ezt leírtad! Az,hogy hogyan éreztél a baba iránt a szülés után,teljesen megértem,annyi elutasítás vett körül, hogy ekkor csapódott le benned az egész! Jól tetted,hogy mindent kiadtál magadból,mintegy megszabadulván ami téged feszített belül :) Nem szabad senkinek elfelejteni, hogy egy GYERMEK KÖSZÖNHETI AZ ÉLETÉT Neked!!!

Sok-sok boldogságot a kis családodnak!

Hadd tegyem hozzá, hogy a kötődést teljesen normális, ha valaki nem az első pillanattól érzi. Ez sok esetben hónapok(!) alatt alakul ki fokozatosan.

Ez annyira természetes, hogy még depressziósnak se kell lenni hozzá...

Ezt nem is a depressziós "dolga" tudni:)

Erről te egyáltalán nem tehettél. Még jó, hogy nem ragadott el jobban az örvény és sikerült magadtól viszonylag rövid idő alatt kikecmeregni belőle!

Gratulálok a kicsikhez és sok boldogságot, egészséget Nektek!

Elismerésem az őszinte bátorságodhoz, és köszönöm, hogy így leírtad a történetet, ebből is tanultam.

Ezt nem Neked írom, csak úgy általánosságban: valóban szívfacsaró, amikor egy kisdedet nem úgy várnak, szeretnek vagy el is hagynak, ne adj Úristen, bántanak. Olyan hihetetlen.

Remélem, engem elkerül a szülés utáni depi; jelenleg még nincs babám, de rettentően vágyom rá, rájuk.

...és vannak, akik kárt tesznek a gyerekükben, nyilván nem az akaratuk vezérli őket ilyenkor. Ezért is fontos erről beszélni, hogy ha bárki a legkisebb jelét észleli a depressziónak magán vagy a környezetében valakinek, akkor ne menjen el szó nélkül mellette!

Ez egy nagyon szerencsés kimenetelű történet, de sajnos nem mindegyik ilyen.

Biztosan hallottál már szülés utáni depresszióról.

Mielőtt legközelebb ilyen kemény kritikát fogalmazol meg, merengj el ezen! :)