A férjem májrákos, nem sok ideje van vissza, mit mondjak a 11 éves lányunknak? (tudásbázis)
Ezt a cikket találtam:
Tavaly nyáron meghalt a Nagyi, akivel a gyerekem annyi nyarat töltött el. A Nagyi, aki szerette, kényeztette, csokikkal tömte, varrt vagy épp kötött neki. A Nagyi, akit szeretett. Nehéz volt feldolgozni, megérteni, talán nem is sikerült még.
Nemrég pedig az egyik osztálytárs anyukája halt meg fiatalon és hirtelen. Az osztály összeomlott, a lányok zokogtak, a fiúk idétlenül viselkedtek, mert nem tudták, mit kezdjenek a helyzettel.
3437492
A gyerekek leginkább arra keresték a választ, hogy miért történhetett ez meg. Erre pedig nincsenek válaszok.
Sokat gondolkodtam utána, mi a jó, ha arról beszélgetünk, hogy hogyan viszonyuljon a kislányhoz, akinek meghalt a mamája, vagy arról, hogy mit jelent a halál számomra? Nem igazán tudtam, mit tegyek, de a gyerekekben azóta is ott van a ki nem mondott kérdés: miért?
A gyerekeket akaratlanul is igyekszünk távolt tartani a haláltól, a halál kérdésétől. Nem visszük be a haldoklóhoz, nem minden esetben mondjuk el, mi történt, a kisebbek gyakran kapják azt a választ, hogy az adott – és számára fontos személy – csak elutazott vagy elköltözött. A gyerek így reménykedhet, és a veszteség nem visszavonhatatlan, de ezzel csak hamis reményt keltünk benne, amit csalódás és kiábrándulás követ.
A gyerek nem hülye. Pontosan érzi, tudja, hogy mi van, hogy a nagyi vagy a nagypapa már nem játszik többet vele, és lehet, hogy a vicces nagybácsi sem tér vissza.
A legfontosabb, hogy ne hazudjunk
Néhány beszélgetés meglehetősen fájdalmas, de nem szabad elmenekülni előle. A gyereknek, legyen bármilyen kicsi is, el kell mondani, mi történt, és az életkorának megfelelően elmagyarázni. Ha ugyanis a gyász feldolgozatlan marad, az mind gyermek-, mind felnőttkorban pszichés zavarokhoz vezethet.
Beszélni, beszélni, beszélni
stockfresh 139401 time-to-meditate sizeM
Nem mindegy, hogy a gyerek hány éves, amikor bekövetkezik a halál. A gyerekek 6-7 éves korukig azt gondolják, a halál nem egy végleges állapot (ezzel több vallás is így van), és visszafordíthatónak tekinti. Nem érti hát, hogy miért bünteti azzal a szeretett felnőtt, hogy egyszer csak nem jön többé vissza. Ennek feloldása nem könnyű, viszont nagyon oda kell figyelni, nehogy a gyerek magát kezdje hibáztatni a történtek miatt.
Nyolc-kilenc éves kortól a gyerek rádöbben, hogy aki meghalt, azzal sosem fog többé találkozni. Közben elkezd gondolkodni azon, hogy ő is meghalhat, és ettől szoronghat. Ilyenkor fordul elő, hogy a gyermek csak lámpafényben hajlandó aludni, vagy visszabújik a szülők ágyába. Ezeket a jeleket nem szabad figyelmen kivül hagyni, mert utalnak valamire. A szorongás ebben az életkorban természetesnek tekinthető.
Ha úgy érezzük, sírni szeretnénk, tegyük meg, nem baj, ha a gyerek azt látja, hogy apa vagy anya nem "erős", és őt sem kell leinteni, ha esetleg sírva fakad. Ha az elhunytról akar velünk beszélgetni, engedjünk a kérésének, vagy akár felidézhetjük, milyenek voltak a közös együttlétek. Ha nagyon közeli hozzátartozó halt meg, akkor természetesen számunkra is egy fájdalmas dolog, Előfordulhat, hogy a gyerek nem képes szembesülni azzal, hogy meghalt a rokona (ez főleg szülőkre igaz), és egészen felnőttkoráig úgy tesz, mintha az illető élne. Ez azért lehet veszélyes, mert a későbbi társas kapcsolatok nem tudnak kialakulni, hisz nem vált le a szülőről, viszont retteg attól, hogy ha közeli viszonyba kerül valakivel, az is meghal. Ez már csak azért is nagyon nehéz, mert a szülő elvesztésével azt éli át a gyermek, hogy becsapták, a bizalom sérül, ezt pedig nagyon nehéz helyrehozni.
Tárgyak és emlékek
Van, aki azt gondolja, könnyebb lesz a gyász, ha mindent eltüntet, ami a halott személyre emlékezteti, mások inkább örökre úgy tartanának mindent, mint ahogy a szeretett személy hagyta. Egyik megoldás sem feltétlenül jó, de mindenki máshogyan próbálja feldolgozni a szeretett személy elvesztését. Nem kell tehát mindent kidobni, főleg ha az fontos volt a gyereknek, legyen az egy ostoba műanyag játék, vagy egy régi trikó, az a fontos, amit a gyermek számára megtestesít.
Különösen nehéz kérdés, hogy látogassa-e a gyerek a sírt, és ott legyen-e a temetésen. Nehéz kérdés, mert egyeseket megrémít a hagyományos temetés, hisz azt látja, hogy a szeretett személy a föld alá kerül, egy zárt ládában. 9-10 éves korban már megértik a gyerekek, mi miért történik, és ha ők is rendszeresen járnak a temetőbe, könnyebben tudják kezelni a helyzetet.
Ha nem megy egyedül
Nem csak felnőtteknél fordul elő, hogy nem tudják a gyászt feldolgozni, és a gyászmunka valahol elakad. A gyermekek ugyanúgy szoronganak, szenvednek, értetlenül állnak bizonyos dolgok előtt. Ebben az esetben kell egy gyermekpszichológust felkeresni. Ha ez valamiért nem lehetséges, vagy nem akkora a baj, akkor Polcz Alaine a nemrég elhunyt tanatológus könyvét érdemes tanulmányozni. Polcz 1970-től dolgozott pszichológusként a Tűzoltó utcai kórházban, haldokló gyerekeknek és hozzátartozóiknak nyújtott segítséget. Neki köszönhetjük a Magyar Hospice Alapítványt, amely számtalan halálba készülő hátralévő életét könnyítette meg.
Az az én véleményem, ez meg a tiéd! Mindenki másképp éli meg ezeket a dolgokat!
A halál feldolgozása egyébként is egy többlépcsős pszichológiai folyamat, és csak az adott ember lelki világától és egyéniségétől függ, hogy milyen módon mássza meg ezeket a lépcsőfokokat.
Tehát maradjunk annyiban, hogy az anyának kell ismernie a gyermekét és tudnia, hogy mivel tenné neki a legjobbat.
az őszinteség soha nem sokkolás.... és miért is ne lenne joga egy gyereknek tudnia, h mi van a szülővel? Egy 11 éves gyerek annyira már nem is gyerek, és bizony lenne ideje felkészülni, feldolgozni, illetve anyával átrágni, beszélgetni a dologról..... Egy jó szülő-gyerek kapcsolatba ez bele kell, h férjen.... Mindemellett, én azt hiszem, h egy kamaszkorban kezdő lány számára elég erőteljes bizalmi megnyilvánulás lenne ez az anya részéről, szóval, megalapozná a jövőt is kettejük között!
Én csupán 6 éves voltam, mikor nagyapám meghalt, és az ostoba nagynéném sugallatára az unokák nem mehettek el a temetésre, mondván, h nem nekünk való, de még a 20as éveim elején is felemlegettem anyuéknak, h nme engedtek elbúcsúzni annó. És mai napig enm tetszik, h hülyének néztek minket annó, így aztán vhol lezáratlan ügy maradt ez bennem sokáig.
Nagyon köszönöm mindenkinek az öszinte, bátorító szavakat.
Ha már tudom, hogy pontosan mit fognak csinálni, ha még tudnak valamit, akkor beszélek vele.
11 éves voltam,amikor édesapám meghalt leukémiában.
Nekem senki nem mondott semmit,hogy milyen beteg.Egyszer voltam bent nála a kórházban a halála előtti napon,de akkor sem mondta senki,hogy nagyon beteg és meg fog halni.Másnap jött a telefon,hogy meghalt.Mivel nem tudtam elképzelni,hogy meghalt,hiszen gyerek fejjel azt mondták,hogy meggyógyúl,nem hittem el,hogy meghalt.Egy csepp könny sem jött ki a szememből,és nem azért mert nem szerettem,imádtam őt.Még a temetésen sem hittem el,hogy meghalt.Utána sokszor álmodtam,hogy nem halt meg,csak elszökött.Ennek már 14 éve.Mai napig sírok utána,és mindig nem tudom felfogni,hogy meghalt...
Sokkal jobb lett volna,ha annak idején őszintén elmondják,hogy meg fog halni,és most nem marna annyira a lelkiismeret furdalás,hogy még el sem tudtam tőle köszönni.
Ez így van. Gyereknek sosem hazudunk.
Alapelv.
Én szerencsére nem voltam ilyen helyzetben, de nekem nagyon rosszul esett kb. 10 évesen, hogy nem közölték rendesen, hogy egy szeretett családtagom meghalt. Azt is csak véletlenül hallottam meg, hogy talán nem éri meg a reggelt. Mivel így ért a dolog, én nem mertem beszélni senkinek, hogy mennyire fáj, és mennyire félek épp emiatt a haláltól, és sírni sem mertem eztán senki előtt miatta. Részben talán ezért is állok hülyén a mai napig a halálhoz.
Így azt mondom, hogy a szintjén a lehető minél egyenesebben. És lehetőleg a gyakorlati hitvallásotok szerint, különben csak az jön le, hogy hazudtatok.
Nagyon szomorú helyzet, és sok erőt kívánok!
Én arra gondolok, hogy egy ekkora gyermek már megérez, megért sok dolgot. Még azt is el tudom képzelni, hogy már legalábbis sejti a bajt, de kíméletből nem akar rákérdezni.
Inkább tisztázzátok őszintén, minthogy az a kislány lelki sérülést szenvedjen, vagy pszichoszmatikus megbetegedés érje, ha érzékenyebb, apásabb.
Nagyon beteg Apa, és az is lehet, hogy el kell mennie, hogy az égből vigyázzon ránk tovább....valahogy így...Hogy legyen kis ideje belegondolni, elköszönni az Apjától! Hogy "beleszokjon" a gondolatba.
A napokban halt meg a férjem. Váratlanul ért, de nem készületlenül. És a fiunk sem kicsi már, de nagyon vigyáz rám....nehogy engem is elveszítsen. Ilyesmit átélhet a Kicsilány is. Most zárjatok szorosen össze, mindhárman, amíg csak lehet, így a Férjednek is könnyebb lesz a távozás kicsit.
Légy őszinte a gyermekhez és mond hogy nagyon beteg és amikor már tényleg a végső időszakba kerül szegény férjed csak akkor emlitsd meg a gyerek előtt hogy apuka gyógyithatatlan beteg és ezért meg fog halni.
Hány éves a férjed egyébként??
BNagyon sok erőt és kitartást neked hogy a férjed is kevésbvé szenvedjen a tudattol hogy tudja hogy mit kell megélnetek nktek is és a gyereket se keseritsd el hamar épp ,elég lesz neki feldolgoznia a traumát akkor majd
Tudom, hogy sovány vigasz hiszen a férjed életéről vann szó de javulást neki amig lehetséges még
Csak az igazat, már nagy, biztosan megérti!
Kitartást és sok-sok erőt neked, nektek!
őszinte részvétem!
Hogy mit mondj? Csakis az igazat!
Az igazat és az őszintét.
Először annyit, hogy nagyon beteg,több törődésre, szeretetre van szüksége. Fájdalmai lesznek...
Lehet, hogy a fájdalom miatt aludnia kell, így már nem tud vele beszélni.
Beszéltük a gyerekekkel, hogy elültetjük a virágmagot. Lesz belőle új virág, de a virágmag elhal a földben...
Fel lehet és fel is kell készíteni a gyermeket a halálra, hogy fel tudja dolgozni majd a távollétét.
Szoktatok egyébként temetőbe járni?
Sajnálom.
Én a részletekről csak akkor szólnék, ha már nyilvánvaló, hogy nagy a gond.
Én 14, öcsém 11 volt, amikor apu maghalt.
Szia !
Minden képpen az igazat,bár ez nagyon nehéz dolog, de talán könnyebb lesz feldolgozni neki késöbb.
Félek, hogy ha túl korán szólok, akkor beárnyékolja az utolsó, még normális hónapjaikat, de azt sem akarom, hogy már a korházban kelljen megmondanom, hogy nem jöhet többet haza.
Olyan gyorsan jött elő, nem tudom mennyi....
Van valakinek, pont evvel tapasztalata?
Az igazat.
Kórházban van?
Szó szerint ezt írtam a személyes rész kivételével, de visszanéztem és töröltem, mert minek ismételjelek.
Szomorú dolog ez, nagyon sajnállak benneteket.
Részvétem.
Szerintem az igazat; legyen neki is ideje felkészülni. :(
További ajánlott fórumok:
- Azt mondják a reggeli fontos. Te mit reggeliztél ma?
- Miért mondják azt az emberek, hogy nem lehet férfi és nő között barátság? Mi az oka?
- Ügynökök járják a városokat, hogy lépjünk át egy másik gázszolgáltatóhoz.Ők lényegesen olcsóbban adják a gázt, mondják. Van ebben valami csa
- Mit mondjak egy 6 éves fiúnak a havi vérzésről?
- 116 cm-es, 6 éves lányunknak gyermekülést vagy ülésmagasítót kell venni a törvény szerint?
- Szeretnénk készíteni a lányunknak babaházat!Van-e olyan weboldal, ahol részletes leírást adnak?