Villámcsapás, vihar nélkül (beszélgetés)
Huu.. jár még ide a történet írója?
Érdekelne mi lett végül is a történetből és hogyan gondol rá vissza most évek múltán?
Köszönöm szépen a kedves szavaidat:)Szívemből szóltál... Én is az időre bízom magam... Nem keresem, nem kutatom... Ha úgy kell lennie majd beteljesedik, ha pedig nem, akkor legalább megmaradtam embernek:)
Sziasztok! Csak annyit szólnék hozzá, hogy MEGÉRTELEK!!!! Néha van olyan, hogy csak ennyi jár az élettől. Döntéseink sorozata határozza meg az életünket, és van, amelyikből már csak túl sok fájdalom árán és fájdalom okozásával lehetne visszatáncolni.
Örülj annak a pár óra boldogságnak, amit adott az élet, és ne furdaljon a lelkiismeret! Ha az égiek úgy akarják, úgyis együtt lesztek. Akkor és ott kellettetek egymásnak, és ez a lényeg!
Ki fogja neked megköszönni, hogy lemondtál erről az érzésről egy rossz házasságért? Szerintem senki. Egyszer élsz, mint mindenki, jár a boldogság.
Nehéz dolog az értelmezés, nem is megy mindenkinek...
Köszönöm, igazad is van:) sőt szinte mindenkinek:) Köszönöm nektek a biztató szavakat. Helyesnek vélem ráhagyni az időre... Ha egyszer úgy alakul, biztos, hogy megoldódik minden.. Vagy így vagy úgy...:)
Akkor erről az élménybeszámolóról lemaradtál:) Sebaj... Megérteném felháborodásod, ha az irodalmi költők honlapján, verseny céllal, íróként mutattam volna be a történetet. De, kb olyan uncsi vagyok mint ez a történet rá se ránts:)
Milyen szép történet,egy kicsit magadra is kéne gondolnod,tényleg rövid az élet,gyorsan kell élni:-)
Fiatal koromban én is olyan voltam mint te ,18éve egyedül vagyok,ha jönne egy ilyen szerelem nem hagynám ki,még akkor sem ha esetleg kompromiszumot kötnék,mármint úgy értem hogy ne taszitsa el a beteg feleségét ha nincsen más aki gondoskodjon rolla,de azért néha egy kis boldog órácskát lopnék az élettől.
Bocsánat, de a történeted élvezhetetlen és követhetetlen. Kíváncsi voltam rá, de az első harmadánál feladtam az olvasást. Valakit meg kellett volna kérned, hogy leírja az élményeidet!
Mondjuk a lányodat....neki talán jobban menne.
jaaaaaaaaaaaaaj,te negatív akárki...
....Két hónap után, ma egy üzenet várt a telefonomban: "Még mindig hiányzol"....
Akkor mire vársz????:)
Az sem mindegy, hogy közös döntés volt-e a válási szándék vagy nem. Mert, ha közös és miután kiderült a betegsége, a feleség meggondolta magát, akkor a feleség érdekből maradt a házasságban. Gondolom nehéz kideríteni, mi az igazság. Egyáltalán tudod-e milyen betegsége van, pszichés, mert az lehet a válástól való félelemtől is, vagy komoly gyógyíthatatlan, mint pl. rák. Viszont az, hogy a férfi magától nem hagyta-hagyja ott az asszonyt, hanem a te döntésedtől teszi függővé, neked nagyon nem jó, mert így már a te lelkiismeretedet is terhelné a beteg asszony elhagyása.
Én végigolvastam a naplódat. Megértelek és azt gondolom hogy nagyon kevesen tudtak volna így dönteni, vállalni hogy nincsenek együtt azzal, akit szeretnek. Teljesen jogos a félelmed hogy örök szerető lehettél volna, vagy hogy a szeretett férfi érzelmei nem olyan erősek mint a tiéd. Nem alkudtál meg, nem érted be a pillanatnyi örömökkel. Döntöttél még ha bele is haltál kicsit.
Nem értem a férfi döntését. Már válófélben voltak, milyen indokkal maradt a felesége mellett? Abból hogy a feleség féltékeny lett mikor elolvasta a levelezéseteket azt gondolom hogy köztük sem voltak tisztázva a dolgok. Mellette maradt a férfi ápolni, vagy eljátszotta hogy ismét szereti, félresöpörve a válási szándékot?
Az életed csak a tiéd. Senkinek nem tartozol elszámolással. A férjeddel nem is értem miért húzzátok a dolgot. Vagy váltok végre? Sosem volt a társad, a házassági esküt ő húzta le a klotyón.
Tudjuk,h nem akarsz meggyőzni senkit:)Én egyébként csak tapogatózom,mert a teljes történetet nem ismerem.Andi a férfival kapcsolatban kétkedik,én őt főleg nem ismerem,de a te reakcióid ìgy tudom megfogalmazni.Szerintem te sem fogsz örökké így êlni,hiszen neked sem kerek semmi.De jò lenne magad miatt,ha mielőbb lêpnél.Valahol Andinak is igaza van,de az is igaz,h nem direkt volt az első talâlkozás,tehát lehet,h ő sem így akarta volna,amìg a feleségével van.
Nem akarok meggyőzni senkit, stb... Nem is azért írtam a cikket, hogy tanácsokat kérjek, csak leírtam ami velem megtörtént, és szívesen olvasok bármilyen hozzászólást. Köszönöm:)
Egyetértek veletek. Tök jól látjátok a dolgokat.
Nem is lehet teljesen kitartásnak mondani, mert belekezdett azért egy kapcsolatba mással. Érzelmileg csak otthagyta. Ha olyan jó ember lenne és tényleg ki akart tartani mellette, akkor nem kezdett volna senkivel kapcsolatot, vagy gondolja, hogy a beteg feleség örüljön egyáltalán, hogy fizikailag mellette van? Ha annyira megromlott az a házasság már a betegség előtt is, akkor szerintem elváltak volna. Inkább attól "romlott meg" teljesen, hogy még beteg is lett a feleség. Bár az a feleségnek sem lehet jó, hogy látja, hogy csak sajnálatból marad vele.
Neked bűntudatod van mindenki felé.Nem vet meg senki,de ha a lányod is úgy neveled,h nem érezhet semmit,csak akkor,ha azzal senkit nem bánt meg,akkor soha nem lesz boldog,ahogy te sem vagy az.Szerintem az az igazán elitelendo,mikor a férjeddel elhiteted,h szereted,holott ndm.Mikor nem adsz neki esélyt,h megtalálja azt,akivel boldog lehet.
Kedves Andi... Úgy alkotsz véleményt, hogy egy történetre alapozol... Pedig megadtam a lehetőségét, hogy megismerje bárki az egészet, ha óhajtja, pont azért, hogy ne bocsátkozzon senki találgatásokba. Nem véletlenül nem vagyunk már együtt.. És nem véletlenül nem akarok bele mászni ebbe. És mi abban a gond, ha valaki el akar válni, de ha beteg lesz a másik, kitart mellette? Egy házasság nem mehet csak úgy tönkre anélkül, hogy bárki is gerinctelen lenne? Az, hogy a betegség közbe szólt, mutatja, hogy korrekten végig csinálja vele... Nem két hónapja ismerik egymást. És nem keltem versenyre... Épp ezért álltam félre, már jó régen... Azóta egyébként már eltelt közel 5 hónap, mióta mi befejeztük ezt:) De hiába vet meg bárki vagy jutunk a pokolra, az érzéseken az ember nem tud változtatni. Maximum ész érvekkel felfogja, hogy ez most nem az az idő, és hely, és félre áll. És én ezt tettem.
Mennyi ilyen eset van, hogy valaki éppen akkor szeret bele halálosan valakibe, miután a felesége beteg lett. Érdekes, hogy éppen ezelőtt fontolgatta a válást. Nem nehéz "versenyre kelni" egy új és ezért nyilvánvalóan izgalmasabb nőnek egy beteg asszonnyal. Kettőtök kapcsolatában nem tudom mennyi az őszinte egymásra találás, és mennyi szerepe van a titkos, új kapcsolat izgalmasságának. Ilyen lopott találkozások alatt nem derül ki, mennyire illetek össze. Talán csak magával is elhiteti ez a férfi, hogy eljött a nagy szerelem, hogy szabaduljon a beteg feleséget jelentő teher alól. Én biztos nem kezdenék vele ilyen körülmények közt. Netalán beteg leszel, majd téged is otthagy, hivatkozva arra, hogy már előtte is voltak problémáitok és már éppen úgyis el akart válni.
Hát.. Olyan mintha az idő nem telne az érzelmeink felett:)
Megtenném ha megtehetném higgyétek el:)
Minden pillanatot meg kell ragadni a boldogsághoz. Tedd ezt Te is!
Egy életed van. Ne dobd el a boldogságot senki kedvéért.
Annyi ember jön rá,h rosszul döntött,elvâlik,új élete kezd azzal,akivel igazán boldog.Te vagy szeretsz szenvedni vagy mártírkodni,mert semmi mással nem lehet megindokolni a döntésed.Senki nem fog megkövezni,elítêlni azért,ha boldog szeretnêl lenni,csak magadnak gyártod a gátakat,mintha a boldogság vmi luxuscikk lenne,ami neked sem jár.Mivel nem írtad le mi van a férjeddel,viszont az kitűnim,h a kislányoddal kettesben éltek,te oldod meg a gondokat,te szervezed a napjaitokat,nem tudom,h mi abban a jó,h egyedül vagy,mikor lenne vki,akivel boldog lehetsz?Mondjuk egyébként se tartom egészséges dolognak,ha két ember csak ritkán talâlkozik,mert az egyik külföldön dolgozik,stb.,mert ha szeretik egymát,akkor nincs az a pénz,ami megérné,mert közben nagyon kevés ideig boldog az ember.Csak egyszer élsz,nem kelkene eldobni ezt.
A sajnos-t úgy érted, hogy köztetek minden szuper, ugye?
További ajánlott fórumok: