Tisztaságmánia ! (beszélgetés)
Látszik, hogy ráérsz... majd munkába állsz, kb. reggeltől késő délutánig nem leszel otthon, mégsem áll meg az élet. Sőt, rendet találsz, mert napközben nincs, aki felfordulást csináljon, egyszerű ez.
nekem aztán nincs tisztaságmániám! Port törölni utálok, ezért hanyagolom, jó, néha, ha muszáj, akkor letörlöm...
:D bírom ezt a lábtörlővédő lábtörlőzést, anya is ilyen. de minek, sosem értettem. :)
túl sok időd van. :( amíg én is otthon voltam, megállás nélkül mint egy hülye pakoltam, takarítottam. állandóan fáradt voltam, kezem szerteszét száradva, hiába a krémek, és fel se tűnt miért. aztán gondoltam egyet (persze ehhez kellett hogy rám is szóljanak, hogy ez már beteges), hát hülye vagyok én? 100 év múlva úgyis mindegy lesz, amúgy is megvár minden. :) persze most is megvan a napi rutin, de kb. egy-1,5 óra naponta (és még ez is sok). és lám, így sincs kosz. muszáj erőltetned, ha elkap az agybaj akkor is tojd le, nekem is fizikai fájdalom volt abbahagyni, de muszáj. nem lehet csak ezért élni.
Szia!
Próbálj meg egy kicsit lazítani!
Én nem tudom milyen lehet ez,én azért vagyok itt,hogy tanuljak.(kicsit rendetlen vagyok)
De nem olyan az eseted,mintha az életed a felmosó vödör felett töltenéd?Persze nem ítélkezni akarok,csak megérteni,mi zajlik benned.
Én is igyekeztem a lakást rendbe vágni.Persze nagy,és segítséget hívtam.Festés,mázolás,steril szobák...de nekem is van két picikém:5 és 9 éves,és semeddig se tartott.Karácsony előtt szintén sika-mika,de csak egy délutánig tartott.
Ezen nem idegelem magam,felesleges.Megtanultam jól érezni magam a kis szemétkupacom közepén.Persze van,hogy én is kiakadok,mert fura dolgokat találok a gyerekszobában.De meg kell tanulni lazának lenni,különben egy idő után befordulsz!
Én ahogy kinyitom a szemem minden nap reggel onnantól kezdve este 7ig takaritok néha leülök iszok egy kávét de meg sem állok.2 gyermekem van egy 1,5 éves és egy 12éves.Porszivózok felmosok szekrényt törlök tükröt ablakot mosdót kádat napi 2adag ruhát mosok,ágynemüt 3naponta huzok.Ha nincs rend és fáradok akkor örjöngök.Nagyon nehéz de nem tudom abbahagyni megörjit a rendetlenség,.
ma egy kicsit takarítottam már, néha kell,seprem a szőnyeget, ha kell még fel is mosok (általában minden nap)
ma nem fogok vacakolni a takarítással (vasárnap van)
Még ilyet!! Csak kézzel lehet kimosni azt a fehér rongyot, és tele van kis fűvel, mindenféle kinti vacakkal, amit le kell vakargatni mosás előtt vagy után... mi a jó ebben? (bocs, nem akartam anyukádat bántani!)
Most jót mosolyogtam.Az anyukámnak is az a mániája,hogy a lábtörlőre fehér törölközőket terít.El tudom képzelni,hogy örül amikor váratlanul megyek,és rálépek a cipőmmel.(sokszor azt lesem titokban,hogy meglátszik a cipőtalpam mintája a puha törölköző tetején.)
ma nem volt tisztaságmániám: nem értem rá...
kinn vizes a járda, behordjuk... felmosom, de ma férjem is feltörölte, szóval most ma nem vacakoltam sokat a lakással..
igaz, a garázsban kicsit sepregettem..
ma nem kellett sokat takarítanom, leszedtük a fenyőt, kidobtam, férjem felporszívózta a szemetet
Úgy volt, h. jönnek a fiamék délután... még nem értek ide. Takarítottam négykézláb, nem veszem elő mindig a porszívót..
én karácsonyfát bontottam, úgyhogy kellett némileg. :)
ma sem sokat kellett takarítani..
ma nem takarítottam semmit...nem is volt időm rá
ma kint a lépcsőházat mosta fel a férjem, én meg a fehér rongyokat mostam ki (kézzel), mert itt a házban ez a divat.. Ezt teszik a lábtörlőkre. Nem tudom, ki találta ki ezt, de mi még nem egészen 3 éve lakunk itt, nem akarok kötekedni...
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!
köszönöm. ♥ lázam nem volt, csak köhögés, hapcizás, orrfolyás, gyengeség. de nem bírtam ma már, kicsit jobban lettem, kis takarítás. :)
lázas vagy (voltál?) Gyógyulást kivánok!
nálunk is. :) pedig még beteg vagyok, de kellett egy kicsit.
ma is kellett kicsit takarítani, nálunk mindig kell...
majd holnap takarítok kicsit, ma nem volt időm..
na ma én sem, dögrovás van. :(
ma nem sokat takarítottam, csak egy picit
kinn koszos minden.. behordjuk, de ma már nem hiszem, hogy kimegyünk, nincs nyitva semmi.
ma csak egy picit porszívóztam
További ajánlott fórumok: