Ti mit gondoltok? A tanácsotokra lenne szükségem (beszélgetés)

Szia ! szerintem menj vissza orvoshoz es orvos segitsegevel probald a mult emlekeit a leheto legkissebbre redukalni es probalj meg arra a pontra eljutni, mikor ezt erzed: igen, most mar rendben vagyok.

Aztan indulj tiszta lappal, a sracot hagyd, mert tudod, nem akarasnak nyoges a vege.

Kezdj uj eletet, amiben TE vagy az elso lepes es utana jonni fog magatol a szerelem is meg a tobbi is.

Reményik Sándor:Kegyelem

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal -

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,

Akkor - magától - minden elcsitul,

Akkor - magától - éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Kedves Fruska197912!

Azt hiszem ebben az országban mindenkinek akad ilyen problémája, mint neked. Együttérzek abban veled, hogy apukáddal nem volt a megfelelő kapcsolat, úgy, mint szülő és gyermek és felnőtt korodra sajnos kihatott rád a nehéz helyzetben kellett volna, aki pártfogol, segít rajtad és bármikor számíthattál volna rá. Neked egyedül kellett átélned és megbirkóznod ezzel és te lelkileg nehezen dolgoztad fel és az egészséged is ráment. Kívánom neked minél hamarabb, ha lassan is gyógyuljanak be azok a sebek és találd meg önmagad és olyan partnert, aki megbecsül és kiemel ebből a gödörből téged és élheted vele a boldog életet, hiszen jogod van hozzá, mint bárki másnak. Üdv.Ágnes

Amit nekem tanácsolt az orvos. Írjam le a gondjaimat, érzéseimet, a dühömet, a fájdalmamat. Aztán tépjem össze és ha más nincs, hát húzzam le... Újra és újra megtettem.

És van egy másik terápia is: odaállsz a tükör elé és elmondod (kimondod) az érzéseidet...

Persze az sem ártana, ha törekednél tartalmas élményekre, legyen az kirándulás, koncert, múzeum, stb.

Az ember életében elindul egy kistáskával. Aztán szaporodnak a kövek. Kisebbekkel, nagyobbakkal. És a táska egyre nehezebb. Vonszoljuk magukkal ahelyett, hogy fognánk és kidobnánk néhányat belőle... Csináltam éveken keresztül...

a múltad miatt ne tedd tönkre a jövődet!azon már változtatni úgy sem tudsz el nem tudod felejteni,de el kell fogadnod és túllépni rajta,ne azon gondolkozz,hogy így is szeret e...

sokszor megnehezítjük a saját életünket,mert túlbonyolítjuk és hülyeségeket csinálunk,amikor mellettünk van akit szeretünk azt tök természetesnek vesszük és amikor elveszítjük meg hiányzik és rájövünk milyen hülyék vagyunk és felesleges köröket futunk...

a gyűrű nélkül is szerethetitek egymást meg a gyűrűvel is lehet xar egy kapcsolat szóval szerintem kössetek valami kompromisszumot és most már várd meg amíg kezdeményezi a békülést,aztán változz meg és zárd le a múltad,nem hiszem,hogy jobb,hogy még mindig gyötröd magad...attól az már nem jön helyre,de a jövőd lehet jobb

Köszönöm mindenkinek a jó tanácsokat. Próbálok magammal foglalkozni elsősorban, mert magamnak kell elfogadnom saját magam, és szeretni saját magam. Az utóbbi 5 évben nem voltam kibékülve magammal egyáltalán. Ha ez lenne, ha ez lenne, ha vékonyabb lennék, stb. De amikor vékony voltam, akkor sem szerettem magam úgy igazán.

El lehet jutni egy ilyen szintre? Nektek sikerült?

Kedves Zsoka,

Koszonom is a tanacsod es (mindenkinek, de nem biztos, hogy egyenkent fogok tudni valaszolni mindenkinek, pedig az illem ugy tartana).

Igazabol az elfelejtesben nem hiszek, csak a feldolgozasban, úgy hogy a halál árnyékának völgyén keresztül kell menjek. Amíg külön vagyunk, nekem mindenképpen rendbe kell szednem magamat, elsősorban magamért. Sajnos nagyon sok rossz szokásom van, amit eltanultam, illetve amit én magam fejlesztettem ezekből. Ebben az egészben az a legrosszabb, hogy a bántalmazód nem csak testileg, hanem lelkileg és szellemileg is kontollál, nem hagy megtanítani gondolkodni, fejlődni. Ennek iszom most a levét. Nem tudok döntéseket hozni, indulatosan az érzelmeim alapján kommunikálok, ahogy otthon is láttam. Igazából már nem akarom mindezt az apámra fogni, mert már jóideje elköltöztem otthonról, így saját magam vagyok felelős a tetteimért. Tudjátok kicsit becsapós az a pszihológusok által alkalmazott mondat, hogy nem a te hibád. Ez igaz, de sokan (olvastam egy fórumot ahová sorstársak írogattak) ezáltal felmentik magukat minden rossz cselekedetük alól. Azért csinálom, mert én áldozat vagyok, és mivel áldozat vagyok nem tudom jobban, így fogadj el.

Szóval tudom, hogy sokmindent elhibáztam és úgy érzem, hogy a nagy áldozattá válásomban elfelejtettem nő maradni. Amikor megismerkedtünk, igazi nő voltam, de egyszerűen elfolytam, testilg és lelkileg is. Lehet ezt az áldozat típusú nőt nem akarta feleségül venni.

De mint ahogy írtam, egyszerűen megutált a jegyességünk alatt, került. Próbáltam vele beszélni, de bezárkózott. Amint kimondtam, hogy akkor ne legyen esküvő, egy csapásra megváltozott. Mondta, hogy nem tudtam, hogy így érzel, ami nem igaz, mert elmondtam neki többször is. Szerintem az volt inkább a baj, hogy belekényszerítettem és meg kellett volna várni, hogy meghozza magától ezt a döntést, dehát én mindent akarok.

A házasság nekem most is ugyanúgy fontos lenne. Szerintem ha két ember szereti egymást, akkor miért ne. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem garancia arra, hogy mellettem maradjon. De nekem ez fontos, mindig is az volt és ezt az elején tisztáztuk, tehát nem egy új dolog, amit most találtam ki és most nem érti, hogy mi ütött belém.

Nekem inkább tanácsra lenne szükségem, hogyan szerezhetném őt vissza. A beszélgetésen már túl vagyunk, tudja és érti. Most arra kért időt, hogy végleg elszánhassa magát, mert szeret, de nyilván vannak bennem negatívumok is.

Nagyon hálás vagyok nálam szellemileg és lelkileg is éretebbek véleményéért, hiszen nekem nem volt anyukám :-))) Ez most komoly, 13 voltam amikor meghalt.

Nagyon sajnálom hogy ez történt veled! De ahogy látom rendesen dolgozol azon, hogy mindezeken túllépj :) Szerintem most ne kezdj bele semmiféle kapcsolatba, hanem nézz szembe a legrosszabbakkal, mindent rendezz le a lelkedben és ha minden a helyére került akkor elölről tudsz majd kezdeni mindent. Lehet hogy tudjátok majd folytatni ezzel a sráccal is :) Csak tényleg az a lényeg, hogy mindent le tudj rendezni...nekem is voltak rossz időszakaim, bár nem ilyen kaliberűek mint a tiéd, sőt az enyémek piskóta ehez képest, de én azt csináltam, hogy elkezdtem konditerembe járni, ott minden határomat megismertem azt hiszem, egész végig gondolkodtam mindenen, végiggondoltam az egész életemet, meg tényleg ha buszoztam hazafelé is akkor sem az volt hogy rögtön elkezdtem beszélgetni valakivel, hanem szépen gondolkodtam, hogyan tudok ezen túllépni, és mindent levezettem magamban. Most rengeteget változott az életem szerencsére és most tényleg úgy érzem hogy boldog vagyok....csak hosszú volt az út :)

Sok sikert és kitartást kívánok neked!

Sajnos, nem találok egy fekete István verseskötetet. Az egyikben van egy vers, az a címe, hogy Tévedések.

Valahogy úgy kezdődik, hogy aki bolond, az verseket ír, aki okos, a szerez.

... nem hajszol emlékeket...

... összeroskad, ha benéz hozzá a múlt...

... az okos eldobja, mi vízbe hullt.

Közel 20 év után ennyit tudok hirtelen belőle idézni. Éveken át ez volt az íróasztalomon és a lakásom ajtaján, hogy a múltat kivágjam, mint az elhasznált papírzsebkendőt. Sikerült!

A múlt miatt tönkre tetted a jövődet is...

És nem csupán a magadét...

Ideje lenne leszámolni a múlttal, tanulni az elkövetett hibákból és újra kezdeni az életet.

Szeretném a tanácsotokat kérni.

Lehet nagy hülyeséget csináltam? Csak röviden a tények: apám molesztált kicsi koromtól fogva, és egy nagyon önző alak volt. Sajnos sok mindent eltanultam tőle és most ennek iszom a levét. Nagyon nagy szeretet hiányom van, romantikus filmeken tengettem utolsó éveimet és folyamatosan arra vártam, hogy majd megkéri a párom a kezem az én elképzeléseinek megfelelően. Közben pszihológushoz jártam, hogy feldolgozzam a múltam, elég sokáig tartott bizonyos dolgokat felfogni. De ő végig ott volt mellettem, vettünk házat együtt, de én csak a gyűrűt hajtottam . . . a végén beleegyezett, de addigra már bedepiztem a múltam miatt. Nem voltam képes túllépni a múlt sérelmein, 4 hónapig gyógyszert is szedtem. Annyira rossz volt, nem találtam a helyem, mindent megkerdőjeleztem és egy hirtelen döntéssel töröltem az esküvőt. Tudom, nagyon csúnya dolog volt és higyjétek el, bánom is nagyon. De tudom, hogy belekényszerítettem volna az esküvőbe és emiatt nem bánom. A jegyességünk alatt egyszerűen sütött róla, hogy nem akaródzik neki. Először próbált kibékülni velem, de ahogy itt az elején írtátok, minél jobban nyomult, annál jobban menekültem. Mire észbekaptam, már ő nem annyira biztos a dolgában. Hétfőn volt egy hete, hogy szétköltöztünk és nagyon-nagyon hiányzik.

Nem a sajnálatotokra van szükségem, mert tudom, a múltamon túl kell lépjek, hiszen soha de soha nem lehetek boldog ha nem teszem.

Most próbálom én is hagyni egy kicsit, hadd gondolkodjon. Sírt amikor elköltöztem, de azt montda, úgy szeretné meghozni ezt a döntést, hogy akkor végleges legyen. Mégis félek, hogy talán azt mondja, tudod mit? Nem érsz meg ennyi szenvedést, és még magam is igazat adnék neki.

De nem tudom elképzelni nélküle az életem.

Szerintetek van még esély? Ha igen, akkor mit tegyek? Próbálok tornázni járni, mert a nagy múlton való rágódásomban, bizony jócskán felszedtem pár kilót, amitől jó lenne megszabadulni. Nem hiszem el, még így is szeretett . . .