Ha az állatok beszélni tudnának, melyik fajnak lenne a legdurvább a mondanivalója? (beszélgetés)

A légynek, mert már a név is átverés.

(légy ~ pusztulj)

Naplóbejegyzés 03. 22.

A kétlábú nőstény érzelmi hullámzásait továbbra is lehetetlen nyomon követni. Megint órákat szöszmötölt az előszobai tükör előtt. Jobb híján ahhoz beszélt, mivel én nem vagyok hajlandó részt venni ilyen semmitmondó társalgásban. Órákat fecsérelt el rá, hogy bizonygassa; soha többet nem fog enni, mondván, túl nagy a segge, az az alfélnek csúfolt tepsis karfiol pedig nem érdemel egy falat élelmet sem. Egyik rémületből a másikba esett, „a holdon nincsenek ekkora kráterek, mint rajtam!” - imígyen sápítozva. Na, ezt már én sem bírtam idegekkel. Miután végzett a farának tüzetes kivizsgálásával, olyan arccal hajította le magát a laptop elé szokásos törpemintás zoknijában (micsoda ízléstelen darab!), mint aki épp hadat készül üzenni Észak-Koreának.

Letelepedtem a nőstény mellé. Furcsa dolog ez, de bármennyire is idegesítő természet, ami felemészti minden türelmemet, valahogy mégis akkor találom magam a legnyugodtabbnak, ha a közelemben van. De persze, ez a nyugalom mindig csak átmeneti, ezúttal sem volt másként. Az őrült két lábú felpattant, mintha csak őt támadta volna meg az az idióta tyúk, amit annyit szokott dédelgetni, sőt – képes volt elkeresztelni Charlotte-nak. Pedig a szárnyas-tollas jószág csak egy közönséges, tanyasi némber - a nagypolgári léttől olyan messze áll, mint jómagam attól, hogy ugatni kezdjek.

Megint elkalandoztam.

Szóval, a kétlábú felpattant, és olyan vijjogással rohamozta meg a hűtőszekrényt, amiben a lecsókolbászomat meg a virslimet tartja, mintha csak a szárnyas némbert próbálná utánozni. Inkább tovább figyeltem a laptop monitorját, valami szőrös hím magyarázott éppen a rage game-ek szépségeiről. Mit vártam?! A nőstényt még sosem kaptam azon, hogy valami értelmessel töltse az estéit. Már hallottam is, ahogy csapódik a hűtő ajtó. „Megint jégkrémet zabál” – sóhajtottam fel unottan.

Tovább heverésztem az ágyon, s mikor a kétlábú visszatért, pofazacskójában olvasztgatva azt a gusztustalanságot, amit ő „bűnös élvezetnek” nevez, egyből rám szólt; „Ne nézz így rám, Molly!”

De én képtelen voltam megállni, hogy ne vessem rá megvető pillantásomat.

Ha hozzánk, emberekhez szólnának?

A hattyú ezt mondaná: Figyeljetek meg egy egymás felé néző hattyúpárt! Egyből láttok a fejük magasságában egy szívformát.

A hattyúk hűek a párjukhoz - egy életen át. Az embereknek csak a töredéke hű.

Az összesnek.

Az első mondatuk kb.

-Ember mit tettél?

(Ember megvonja vállát :"Én vagyok a bolygó ura ")

Rá fogunk pacsázni erre a nagy gőgre!

Valószínűleg mindegyik azt mondaná: Ez az én területem! Nem, ez az enyém! stb.

De sok állatnál így is lehet tudni, nagyjából mire gondol. A testbeszédéből, energiaszintjéből. Pl a dorombolás a tigrisnél is ugyanazt jelenti, mint a házimacskánál.

Hát ez szomorú fórum lett. Igazatok van, nem igen tudnának rólunk szépeket mondani.

Akkor másképp kérdezem inkább:

És ha nem az emberekről lenne szó? Melyik állat beszédét lenne a legnehezebb elviselni. Például amikor a verebek csivitelnek a bokrok között? Ha értenénk, miről lenne szó, nagyon nehéz lenne eltűrni, nem?

A haszonállatoknak, kizsigerelt tyúkok, tehenek, malacok.... Élve ledarált kiscsibék. Élve eltemetett állatok, akik lehet, hogy valami fertőzést hordoznak (amikor zsákokba szedték a kacsákat és élve elföldelték őket....).

Házikedvencek akiket halálra éheztetnek, kínoznak...

Az ember rettentő, kegyetlen élősködő faj....

Akiknek elvesszük az élőhelyét, és le is gyilkoljuk, ha jogosan ő is élni akar ott tovább.

Talán egyedül sok cica és kutya, nem mondana rosszat az emberről, de sajnos őket is bántja az ember.