Te mit tennél a helyemben és mernél-e kockáztatni? (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Te mit tennél a helyemben és mernél-e kockáztatni?
Hát tudod, elég megdöbbentett, hogy ennyire dúrván válaszóltál, de mivel már igencsak túl vagyok a dolgokon már nem érdekel.
Végre mindenem egyenesben van és ez a lényeg!
EGYSZER ÉLÜNK!!!!!
Hahó!
Nagyon nehéz helyzetben vagy!Én azt gondolom az őszinteség a legfontosabb egy kapcsolatban.Nem csaphatjuk be azt akit szeretünk!Tulajdonképpen nem is tudjuk becsapni,mert aki szeret az tud mindent rólunk,mintha ő én lennék!Nem hiszek benne hogy kettőt lehet szeretni.Te tudod a választ,csak valamiért nem vallod be magadnak,mert ez a kényelmesebb.Ne haragudj a kemény szavakért,de lehet hogy csak a hiúságodat legyezgeti a másik rajongása,ha tényleg szeretnéd nem fogadtad volna vissza a férjedet!
Tehát,tarts nagyon erős önvizsgálatod,és meg fogod kapni a választ,hogy mit tégy.A szívedre hallgass!
Ha mégis úgy érzed,hogy mind a kettőt szereted,vagy nem tudod abbahagyni,akkor az az igazság,hogy mind a két férfit el kell hagynod,mert egyiket sem szereted igazán!Ne csapd be az embereket,gondolj arra,milyen lenne ha veled történne ugyanez ellenkező előjellel?Beszélj mind a két férfivel őszintén!Joguk van tudni az igazságot,ha fáj is!Sok sikert!
Szia !
Nem tudod leszoktatni rola ! Vagy elfogadod olyannak ,amilyen ! ? Vagy ott fog hagyni ! Ez nem tipikus kos , hanem tipikus pasi....DDD
Azert gondolom hogy van emellett , egy csomo kedves es jo tulajdonsaga is ! ? En inkabb azokra koncentralnek es fökeppen dicsernem Neki.
Sziasztok:)
Gondoltam ide teszem fel a kérdésem, nem nyitok új fórumot "Te mit tennél a helyemben "cimmel...
A segitségeteket szeretném kérni. 4 hónapja vagyunk együtt a párommal, egész jól kezdünk összeszokni, de van egy pár dolog ami a természetében kicsit zavar. Szeret magáról beszélni, szeret a középbontban lenni. Minidg ő a témy, hogy ő mit hoyg csinál vagy csinált, bármiról beszélgetünk mindig hozzá jukadunk ki, magával hasónlit mindenkit. Többször mondtam már neki "finoman", hogy ezt nem szeretik az emberek, ne viselkedjen igy mert kerülni fogják a társaságát. Akkor úgy néz ki megérti, majd újra vissza ehhez a viselkedéshez. Tudom, hogy nem direkt csinálja,mármint nem játszani akarja az eszét, de mégse érzi magától, hogy mikor kell abbahagyni ...csak mondja...csak mondja....tipikus kos:)
Szóval, segitsetek, hogy szoktassam le róla?
Egyre jobban Zavar:(
Előre is köszi:D
Akkor a topikindító címre választ is kaptál.
Milyen hasznos tanácsod van azoknak, akik a topik indító hsz-át látva magukra ismernek?
Minden rendben van a házasságomban...a gyerek nagyon sokat lendített rajtam és rájöttem, hogy sosem dobnám fel a mostani életemet egy olyanért, aki meg sem érdemel....teljesen más felfogású a gyerek szempontjából, az anyaságról, az apaságról, úgyhogy szimplán barátság van közöttünk, és néha szokott írni, legtöbbször nem válaszolok, mert a levél tartalma csak ennyi: kop-kop:-)
Ha valaki csak ennyit ír, az irogasson másnak...:-)
Nincs erre más válaszom.....!
Szép lassan leépítem, és sokkal jobb a közérzetem is, nem kell rettegnem, hogy hol futok vele össze, a férjem is látja ha ír....és már nincs közöttünk semmiféle zsörtölődés emiatt...:-))))
Egyszóval tiszta végre a lelkiismeretem!
Én is voltam ilyen szituban, és mai napig is sokat gondolok arra a pasira.ha talkozunk akkor felkavar, ugy érzem magam mint egy tinilány, és utána napokig nem térek magamhoz, bár nem szerelmet érzek, csak azt az érzést szeretem ami anno köztünk volt.DDDDDDDD
De nincs köztünk kapcsolat, itt az utcai összefutásokról beszélek.DDDDDD
A mesés történethez pedig annyit,hogy akik a mi korosztályunk voltak,ismerősők,barátok,és összefutunk velük a városban,először leesik az álluk,aztán pedig ez az első reakciójuk:Jézusom,ez olyan mint a mesében!
(Add meg a lehetőséget magadnak.)
Pedig muszály!Szerelem nélkül nem élet az élet!
Persze mindenki máshogy gondolkodik,de 37 évesen én így gondolom.Az ember társas lény,szüksége van barátokra,haverokra,társra.De akivel megossza az életét,az ágyát,oda kevés a "kedvelem "szó!
Én akkor már inkább az egyedüllétet,alkalmi kapcsolatokat választanám.
Klassz a történet, olyan mesebeli:)
Igazad van, hogy mindenki máshogy csinálja, de tanulni mindenből lehet!
Én nem mondom, hogy rossz a mostani kapcsolatom, csak a szenvedélyes szerelem hiányzik, de azon kívűl egy szavam nem lehet.
Nem mindig van a szerelemben sem perspektíva, csak arra sem lehet építeni...szerintem...
Nem tudom!Mindenki a maga személyiségéből ,tapasztalataiból,múltjából indúl ki!Én tudom ,hogy ha nem lépett volna be az ajtón ,akkor mai napig független nő lennék,nem fogadtam volna el senkit csak azért hogy legyen mellettem egy férfi!
Nekem egy férfi az egyet jelent társsal ,szerelemmel,megértéssel,huncutkodással,felnézéssel,büszkeséggel,.....szóval azzal hogy én vagyok a másik fele!
Presszóban dolgozatam,csak így tudtam egyedűl előteremteni a pénzt nekem és a lányomnak.Egyszer csak belépett az ajtón az első......az érzés ugyan az volt,olyan zavarban voltam mint lánykoromban......
Azóta eltelt lassan 8 év újra....már van két csodálatos gyermekünk,és boldogan élünk,megoldottunk minden problémát...pedig volt bőven....
Amúgy is maga volt a lehetetlenség!
Jólmenő üzlet,saját lakás,boldog pár kontra egy gyerekes anya,albérlet.
De azért a fejemben mindíg ott volt az érzés az igazi érzés,ami két ember között lehet,amikor fél szavakból is...amikor csak nézed és bizsreg a tested,amikor nincs szükség előjátékra....
szóval az igazi szerelem érzése!
Mindenkit ehez viszonyítottam,és gondolhatod,már a közeledésnél éreztem hogy jön e a szikra vagy sem.De nem jött ...úgyhogy senkit nem fogadtam el,sem az udvarlásokat,sem a megívásokat.
Úgy gondoltam,hogy ha mégegyszer kapcsolatba kezdek akkor az erős alapookra építem,sziklaszilárdra!
Nem akarom hosszúra nyújtani,szóval én bizony egy gyerekkel ,harc nélkül,egy kék műanyag zsákban összeszórt ruhákkal kiléptem az ajtón...8 év után....nem azért mert valakiért,vagy valamiért ,hanem azért mert nem felelt meg sem nekem sem a lányomnak a kapcsolat.Albérletbe költöztem,dolgozni kezdtem.....az apa egy fillért sem adott,a gyerekéről pedig hosszú hónapogig nem is érdeklődött,pedig már 5 éves volt!
Mindegy nem ez a lényeg!
Nagyon nehéz időszak volt,de boldog voltam,és szabad.Az elsőről mindig udtam ,pedig nem kerestem,nem telefonáltam,nem akartam beleszólni az életébe.Annyi is elég volt, hogy jól van.Bármennyire is fájt,hogy nincs velem ,eszembe nem jutott felkeresni sehogyan.
Ő még mindíg a volt barátnőmmel volt,ugyan gyerek nem,de közös vállalkozás ,együtélés stb igen.
De mind hiába,folyamatosan ő járt az eszemben.
Akkor más tudtam,és éreztem a külömbséget szerelem és szeretet között,és tudtam azt is hogy szeretetre bizony nagy hiba volt építeni egy kapcsolatot,egy életet.Hogy olyan ez,minta egy ház alapba nem teszenek cementet,egy darabig jó,aztán rogyadozni kezd.....
Közben,az első szerelmem összejött az osztálytársammal,legjobb barátnőmmel.....Persze a szerepet itt is a fiatalkori ármánykodás,bosszú vezérelte.19 évesen pedig megismerkedtem,egy nálamnál 11 évvel idősebb emberrel,és már nem laktam otthol(de ez egy másik történet)
Akivel 8 kemény évet voltam együtt,született egy lányom is ebből a kapcsolatból......közben azért bölcsebb lettem,anya lettem,de az első azért folyamatosan ott volt az állmaimban ,a gondolataimban,engem sem hagyott nyugodni.De reménytelennek látszott a dolog(azért mindíg érdeklődtem közben hogy mit tudnak róla)