Mikor volt utoljára kettesben a párotokkal valami közös program? Akár csak egy séta kettesben? Milyen gyakran tudtok erre időt szakítani? (beszélgetés)

Ismerősök?

Én azt látom a környezetemben, hogy kisgyermekes ismerősök állnak össze, 2-3 saját gyerekkel egy másik 2-3 gyerekes párral és vigyáznak pár órát/délutánt egymás gyerekére. Az egyik 3 kisgyermekes anyuka ismerős mondta (ők totál híján vannak családi segítségnek), hogy náluk így is bolondok háza van +2 vagy +3 gyerek, persze korban a sajátjaikhoz passzoló, nem ront a helyzeten, inkább leköti a kölyköket és addig a felszabadult szülőpár azt csinál amit akar/kell. De van hogy 2 fele szórják szét a gyerekeket, külön a fiút és külön a 2 lányt vagy egy helyre megy a kisiskolás és máshova a 2 ovis. Persze ez kétirányú utca, oda-vissza szívességként működik csak a dolog.

Ha ez sem játszik, akkor pénzért is lehet fogadni valakit felügyelni.

Az igényed meg totál reális.

Ha nincs segítség a gyerekekhez úgy nehéz. Mármint valakinek felügyelnie kell őket és úgy nehéz kettesben lenni, szóval akkor ez egy ilyen időszak. Ha van pl nagyszülők, vagy rokonok használjátok ki.

Itt nincs gyerek. Szabadidőnkben nagyon sok dolgot kettesben csinálunk, de ha ilyen igazi kimozdulós programra gondolsz az már nem volt pár hete. Lassan kéne szervezni.

Szuper lehet :)

Vannak gyerekeid?

Bárcsak! Sajnos nem naponta, hetente sem jut nyugodt pár óra.

Régóta érzem ezt és azon vagyok, hogy úgy logisztikázzam a dolgokat, hogy legyen lehetőség beszélgetni, de nekem ez nem sikerül :(

Köszönöm, hogy írtál!

Sajnos nincs ilyen lehetőségünk, ritkán tudnak vigyázni a mamák a gyerekekre.

Nem welness hétvégére vágyom én sem, csak pár órára kettesben.

Arra voltam kíváncsi, hogy vajon mennyire lehet reális ez a vágyam, igényem. Próbálom elfogadni, hogy ez az időszak most ilyen, csak hiányzik a férjem.

Köszi a hozzászólást!

Elgondolkodtató az utolsó mondatod. Igen, egyformán kell akarni.

Köszönöm, hogy írtál!

Egy óvodás, két iskolás korú gyerekünk van.

Igen, minden pillanatnak örülök amikor akad olyan, hogy tudunk beszélgetni és nem csak a logisztikai dolgokról.

A séta nagyon jó, de gyerekekkel nekünk nehéz. A kicsi nehéz eset (hiperaktív, adhd, szenzoros+autisztikus tünetek). Egyikünk 100%os figyelme rá kell sajnos.

Olyan vágyaim vannak, hogy elmegyünk kettesben sétálni, túrázni vagy csak beülünk kávézni egyet. Semmi extra.

Talán azért is érzem ennyire erősen ezt a hiányt, mert mire vége a napnak, minden gyerek elaludt, elalszik a férjem is. Évek óta ez van.

2 éve voltunk egy fél napot kirándulni és 2 éve voltunk kettesben ebédelni az évfordulónkon. Ennyi. Nekem ez kevés :(

Köszönöm, hogy írtál!

Jól érzem magam én is a gyerekekkel, de hiányzik a kettesben töltött idő. Nekem emiatt nincs bűntudatom. Volt, de letettem. Természetes egy kis szorongás amikor nincsenek velem a gyerekek (szerintem minden szülő érez ilyet), nekem is jár rajtuk az eszem, hogy épp mit csinálhatnak az oviban, suliban, stb, de én, mi is fontosak vagyunk. Ha a szülők kapcsolata jó, kiegyensúlyozott, az a gyerekeknek is látszik, csak jó lehet nekik.

Jó hogy említed az ovit,,mert azért az hozhat egy kis elcsípett szabadidőt a szülőknek,,főleg ha nem mindketten délelőtt dolgoznak.

Szóval Fi szempontjából biztos kívánna egy kis szervezést,,de lehetőség.

Bennem akkor is ott volt a feszkó mikor munkában voltam. Minden szabadidőmet fiammal tartottam, engem az is megviselt mikor oviba kellett adni.

Szerintem mindenki máshogy éli meg az anyaságot is. Mint minden mást is.

Amíg kicsik voltak,,anyu vagy a nagynéném vigyázott rájuk.

Pontosabban nem is csak vigyáztak ,,hanem inkább részt kértek a gyerekekből:))Tehát nem kérés volt a részünkről,hogy másra bíztuk őket.Persze ezek egy egy napok voltak,,pl. nélkülük nem mentünk nyaralni.

Azt nem tudom milyen lett volna enélkül vagy épp 3 csemetével:)

Viszont mindketten tudtuk akkor ,hogy most ez az időszak van.

Juditnak a megjegyzése,viszont igaz volt rám is kicsit,,kis feszkó mindig volt bennem,,amíg tényleg kicsik voltak,,max fél napról lehetett szó.

Ne haragudj Juditka, de a te élethelyzeted egészen más volt.

A fórumindító úgy néz ki 3 gyerek után is szerelmes a férjébe és igényli a közös, hasznos, szerelmes órákat.

Meg lehet oldani, ha mindkét fél egyformán akarja. Egyformán és akarja, itt a hangsúly.

Szia!

Mennyi idősek a gyerekek? Ha kicsik, akkor max. olyankor tudtok egy kicsit kettesben lenni, ha alszanak. Amikor nálunk kicsik voltak a gyerekek, mi úgy beszélgettünk kettesben, hogy elvittük őket biciklizni, sétálni, rollerezni - de mi sétálva mentünk. Amíg ők tekertek-gurultak egy-egy utcahoszt, addig tudtunk felnőttes dolgokról beszélgetni. Kisgyerekkel tényleg csak ilyen pillanatok akadnak. Ezen kívül lehet még, ha egy időben vannak a srácok táborban/osztálykiránduláson..stb. Akkor lehet hosszabb időre egyedül lenni. Persze arra fel kell készülni, hogy a sítábor idejére a háromból egy eltöri a lábát (a mi esetünkben pl.), vagy lebetegszik és nem tud menni...stb. Szóval sosem lehetsz biztos a dolgodban :-). De ahogy nőnek, úgy értek rá egyre többet!

Kitartást!

Én a legjobban akkor éreztem magam mindig, amikor a gyerekemmel lehettem. Ha nem volt velem bármilyen okból, mindig volt bennem egy kis szorongás. Ha nélküle elmentem volna bárhova is a munkámon kívül, biztos hogy gyötört volna a bűntudat.

De nincs azzal semmi baj ha nem vagyunk egyformák.😉

Három gyereket nevelünk és nagyon elvisznek a teendők. Nekem iszonyúan hiányzik a minőségi idő együtt. Természetesen beszélek erről a férjemnek is, de ő nem éli ezt meg annyira drasztikusan, mint én. Elfogadja, hogy most ez az életszakasz van, kevés idő marad egymásra.

Kíváncsi vagyok mások hogy élik ezt meg. Köszönöm ha írtok erről!