Távol a szülőktől... :( (beszélgetés)

Nézd, ez a tipikus esete annak, hogy nincs probléma, de te kreálsz magadnak, édesanyád dettó, így sikerült tőle letanulni ezt.

A helyzeted a következő: édesanyád él, egészséges, jó a kapcsolatotok, egy városban éltek és minden héten találkoztok. Gondolj bele, milyen jó dolgod van! :)

Persze, itt nem az a lényeg, hogy a 25 km sok, én már egy éve minden héten simán megyek a gyerekkel, igényem is van rá, mert eleve ilyen a mentalitásom, menni, menni, menni... Itt csak az a fájó, hogy a költözés miatt lett volna esély a közelebb kerüléshez, de nem úgy alakult.... És ez rossz nekem. Meg tudom, Anyum is szomorkodik.

És a legrosszabb, hogy ezt a szomorúságomat most már arra vetítem, hogy napról napra egyre több "hibát vélek felfedezni a házon, bezzeg, ha 10 percre lenne Anyumtól, nem érdekelne.... Nekem kell változtatnom ezen, tudom, csak most még friss az élmény és szomorkodok. Novembertől időm nem lesz szomorkodni, csak túlélni :)

Szerintem ne Te közlekedj a két picivel keresztül a városon, inkább anyud vágjon neki a távnak.

Nem hinném, hogy olyan megerőltető lenne, főleg Bp-en, ahol azért létezik tömegközlekedés is.

Én itt vidéken biciklivel tekerek kilométereket, ha valamelyik családtagnak szüksége van a segítségemre, pedig még dolgozni is járok.

Egyáltalán nem esik nehezemre, pedig jövőre 60 éves leszek. Az esne rosszul, ha nem hívnának!

Ne viccelj már, 25 km az semmi :)

Komolyan. Sokan más kontinensen élnek, mint a családtagjaik. Soha nm azon múlik a kapcsolat szorossága vagy az, hogy milyen közel érezze magát hozzájuk, hogy mellettük legyen. Hiszen hányan csak egymás mellett élnek, valódi kapcsolat nélkül!

Érdemes a hozzáállásodon dolgozni, hogy ha a gyerekeid a maguk lábára állnak majd, azt már ne így éld meg!

Az én anyám a másik utcában lakik.

Pechemre még papucsban is át tud jönni, igaz nem naponta jön, úgy heti 2x 10 percre, és reggelente együtt járunk boltba. Kb annyit beszélünk, hogy ki mit főz. Nekem még ez is sok, leredukálnám olyan havi 1x-i villámlátogatásra, sallangmentesen. :))))

Én simán.

Mondjuk nekem nem anyukám a legjobb barátnőm. Nem is szeretnék/tudnék vele együtt lakni.

45-60 perc az nem távolság.

Gyakran telefonáltunk, és hétvégente két napra utaztunk hozzá. Együtt dolgozgattunk, közben is beszélgettünk, gyerkőc nála szokott nyaralni. 2 órányi távolságra lakott, tömegközlekedési eszközzel.

Sajnos már elérhetetlenül messze, a mennybe költözött.

Sziasztok!

Kíváncsi vagyok ki hogyan vélekedik a témáról.

Én egy felnőtt, közel 2 gyermekes anyuka vagyok, boldog házasságban élek, szüleimmel kíváló a kapcsolatom. Anyukám a legjobb barátnőm, napi szinte képesek vagyunk alsó hangon 1 órát is beszélni.

Most, a testvérke érkezése előtt költözünk, nekem egy vágyam volt, Anyukámhoz közelebb költözni. Most sem a világ végén vagyok, 45-60 perc alatt átérünk egymáshoz, persze ezt vissza is meg kell tenni, de jó lett volna a távolságot csökkenteni. Sokáig kerestünk, végül egy olyan ház mellett döntöttünk, ami egy percnyit sem csökkentett a távolságon (nem csak ez az egy szempont volt a házvásárláskor, hanem sok sok más, mindent mérlegelni kellett)

Anyum is és én is szomorú vagyok. Ahelyett, hogy örülnék, időnként rám jön, hogy elkeseredek, mert feltehetőleg nem 2 évre költözünk ide, hanem hosszú távra.....

A kérdés, akinek szintén ilyen erős és szoros kapcsolata van a szüleivel, és szintén nagyobb távra lakik Tőle, Tőlük, hogyan éli meg? Hogyan dolgozta fel?!