Szóbeli bántalmazás-fizikai bántalmazás = ? (beszélgetés)

És eljött 2013 és új törvényt eszkábáltak a családon belúli erőszakrol

Megkérdezték a képviselőnőt, mi a véleménye a képviselő úrrol, hogy elverte a feleségét/élettársát

A képviselőnő hímezett-hámozott

Az ügy elült

Anno talán Braziliában alakult egy fekete rendőri csoport

Maffiózokat a biróság nem tudta elitálni, mert bizonyiték semmi, de a rendőrök jól tudták mit művelnek

Elkezdték levadászni a maffiózókat

Persze egy idő után elkapta a rendőröket a hatalom, mert ugye törvénytelen ez

Ezek a családi dolgok is bizonyithatatlanok sok esetben

Mégis azt mondom, ha valaki keményen pofánvágná este sötétben és elmagyarázná ezeknek a nagyfiuknak, de nőknek is, hogy mi a helyzet, az jó hatással lenne rájuk

Hatalom mögé bújni pláne könnyű, könnyű otthon nagyfiunak lenni, de a kocsmában csak a "hátsó asztalhoz" mer leülni.

Nagyon nagy a lelki erőd, örülök, hogy sikerült kitörnöd az ördögi körből...

Asszem, én is alakulok, és ehhez az kell, hogy most már hosszabb idő elteltével, és a helyzetből, környezetből kikerülve egyre inkább külső szemlélőként, objektívan tudok tekinteni az egészre, mindenre, ami történt. Ez a gyógyulás első lépése: kívülről látni. Így szerencsére tudatosabb vagyok a kapcsolataimban sokkal.

Persze, ha egy fiatalkori sérelem, akkor biztos nem lehet hibás egy ártataln, tiszta lekű kamasz...Én úgy éreztem magam hibásnak, hogy hagytam, és nem szóltam évekig. Csupán ez volt az én hibám. Viszont, amikor erre rájöttem, megpróbáltam a lehetetlent, és visszaszóltam...és működött. No, de erre a visszaszólásra sokáig készültem. Ma is érzem, ahogy a torkomban dobog a szívem és azt mondom: ne mond nekem azt többé, hogy hülye... Hát így kezdődött az én gyógyulásom.

Légy nagyon boldog Te is!

Nagyon jó azt olvasni, hogy begyógyultak a sebeid :) biztos kemény munka van mögötte, főleg, ha igazából egyedül csináltad ezt végig.

Én is tudatosabb vagyok most már, a gond az, hogy bizonyos helyzetekben alapból a berögződött, szinte ösztönössé vált viselkedési forma alapján működök, azaz önbizalom hiányosan. Persze, észreveszem magam rögtön és tudatosul, hogy az a reakcióm miért van, és teszek ellene. De... nehéz és nagyon nehéz. Viszont párkapcsolatban már nem hagyom magam :)

Én nem érzem magam hibásnak, mert a kamaszkorom elején kezdődött, azaz onnantól emlékszem a konkrét szitukra, akkor kezdett el rögzülni, hogy én csak "hülye lehetek."

Szerintem 100% - osan a bántalmazó hibás, mindig. Mert egy alapvetően valami miatt sérülékenyebb emberen érezteti a kis primitív hatalmát, mert a külvilágban meg valszeg egy nagy balfék.

Én írtam le ezt a mondatot, amikor meghallottam, ez adott erőt ahhoz, hogy megváltoztassam az életemet, és meggyőzzem magam, hogy nem vagyok hülye. Évekbe telt, és természetesen abban a kapcsolatban már ez a mondat sem segített, de ahhoz igen, hogy kilépjek belőle. Engem már nem kísért, soha többé nem hiszem el senkinek, hogy hülye vagyok, nem adok rá okot senkinek, hogy annak nézzen...de ha mégis, akkor már van erőm, hogy kiálljak magamért.

Remélhetőleg előbb, vagy utóbb minden leki-bántalmazott nő kikerül ebből a szörnyűségből. Mindenkinek mástól nyílik fel a szeme...nekem ez a mondat segített. És tudod, mi az üzenete számomra?

Az, hogy én is hibás voltam, mert hagytam. Addig nem voltam képes tenni, ameddig erre rá nem jöttem, mert "tökéletes" alibi volt, hogy mindenért a volt párom a hibás.

Most nagyon boldog vagyok, és az én sebeim már begyógyultak!

"mindenkivel úgy bánnak, ahogy hagyja, hogy bánjanak vele és mindenkivel úgy beszélnek, ahogy hagyja, hogy beszéljenek vele."

Muszáj hozzászólnom a témához, érintett vagyok az ügyben - sajnos. Először kezdődött a családban a szóbeli, lelki terror, kőkemény agymosás, olyan szinten, hogy "egy senki, egy nulla vagy" és jött az összehasonlítgatás másokkal, olyan emberekkel, akiktől persze teljesen különböztem. A korai kamaszkorom még jó volt, akkor még jobban mertem önmagamat adni, egy kis életvidám, bőbeszédű, pörgős csajszi voltam, majd jött a terror... ha nem hozol jó jegyeket, hülye vagy, nulla vagy stb... mindenkinek meg vannak az erősségei, gyengeségei, arról meg nem is beszélve, hogy az akkori tanárok (15 éve) nagy előszeretettel lehúztak, és kb. a suliban is hülyének állítottak be, rossz képességűnek.

Nem értem, nem voltam pedig zűrös, problémás lány, nem voltak hiányzásaim meg semmi ilyesmi. De... volt olyan tanár, akit valami miatt annyira irritáltam, hogy ott is kaptam az osztály nagy nyilvánossága előtt, hogy "Te nem viszed soha semmire, mert buta vagy" stb.

És... ami miatt az elejére kitettem azt az egy mondatot, amire reagálnom kell. Sajnos, nem lehet kilépni, sőt, az ember utána sanszos, hogy hasonló szituációkba kerül, mert mindezek hatására olyan szinten nulla lesz az önbizalma, másokhoz képest tényleg annyira semminek gondolja magát, hogy nem mer; szó szerint semmit nem mer. Konkrétan az egyetemen nem mertem megszólalni, mert folyamatosan mérlegeltem, hogy hülyeséget mondok - e, és megint ostobának fognak tartani.

Gyönyörűen elhitették velem, hogy tényleg egy nulla vagyok. Kezdve a felmenőim egyike, a tanárokkal egyidejűleg.

Amikor meg leginkább saját magamat leptem meg azzal, hogy a legnehezebb sulik egyikét símán végzem, akkor meg kaptam olyan megjegyzést, amit már nevetve adott elő az említett családtagom: "nem néztem ki belőled."

Ezek után csoda, hogy huszonévesen az első pasi, akivel összekerültem, mocskolt és alázott? Csoda, hogy abból kikevergőztem, de sikerült. Ráment három évem, de összeszedtem magam.

Kemény meló ez, merni és csinálni, és tudni, hogy nem vagyok rosszabb másoknál és merjek... mert aki küzd és dolgozik, az hibázik. És attól nem lesz egy nulla.

A seb viszont nem gyógyul be soha.

Akitől meg félünk, azt nem tudjuk szeretni.

Olvasgattam a hozzászólásokat.

Megdöbbentem.

Egy gyereket sem szóval, sem fizikailag nem szabadna senkinek bántalmazni. Nem értek egyet azzal, aki ezt elfogadhatónak tartja.

A cikk saját példám és egy politikus megjegyzése alapján született.

Engem bántalmaztak. Nem ütöttek folyamatosan, de akkor, amikor én még gyerek voltam elfogadható volt. De szóban is kaptam..

Sajnos később egy olyan házasságba kerültem bele, ahol szóban mindent kaptam ami arra volt jó, hogy sem menekülni, sem változtatni nem tudtam. Nagyon sok idő telt el, hogy mégis megtettem a szükséges lépést. Ennek több mint 2 éve. Még nem vagyok önmagam, még mindig nyoma van és talán marad is örökre.

Gyógyíthatatlan.

Lehet hogy ezzel teljesen alkalmatlan lettem arra, hogy mégegyszer normális párkapcsolatot létesitsek.

De azt megtanultam belőle, hogy a hozott minta mennyire erős. ( hiszen mi is volt a hozott mintám? )

Ezt a mintát nem akarom továbbadni a gyermekemnek.

Remélem még időben léptem.

Bízom benne, hogy ő mire felnő, ép és egészséges életet tud élni.

Végigolvasgattam a hozzászólásokat és pár megjegyzést fűznék hozzá.

A tanárok vonatkozásában. Ha nekem lenne gyerekem nem tűrném, hogy kezet merjen emelni rá bárki (akár pedagógus) még egy pofon erejéig sem. Úgy kell a gyereket a szűlőnek nevelnie, hogy ez ne okozzon problémát. Ennyi. Esetemben működött. Életemben nem jutott eszembe a tanárverés, tisztelenkedni pedig összes iskolás évem alatt egyszer mertem nyíltan.

Másik. VAN fizikai bántalmazás nélküli szóbeli bántalmazás. Amikor az egyik szülő nem engedi a másiknak a verést. Ilyen egyszerű.

Soha senkinek nem kívánom ezt. Egy ember a puszta szavaival a halál széléig sodorhat egy családot. Olyan mértékű pusztítást visz végbe, amitől egy ütés, egy törött csont ezerszer kegyesebb lett volna. Azokból hamarabb lehet gyógyulni... Egy-egy szó következménye évtizedek óta kísér.

Azt szokták mondani, hogy nincsenek helyrehozhatatlan dolgok. Vannak.

Olvastam, hogy problémát jelent a lelki terror pontos fogalma a törvénykezésben. Szerintem akkor is bele kell venni. Erre kell törvény. Kell védelem ez ellen. Ha lenyisszantotta volna a karom azért nyílván megbüntették volna. Mivel látható nyomok nélkül nyomorított meg természetesen ezért semmi sem jár...

Köszi, hogy elolvasod.Még koránt-sincs vége !

Jóéjt:)

Most olvasom a naplódat. Nem semmi. Nem fogok vele ma végezni úgy látom , de holnap válaszolok.

Eddig nagyon szomorú, amit olvastam.

Holnap visszatérünk rá.

Jó éjt! :)

Igen, természetesen. Én 63 éves vagyok, az idősebbik lányom 44 éves, a fiatalabbik 37.

És egyátalán nem bántottál meg.

Értelek. Elolvasom, ha lehet a naplódat.

Megkérdezhetem, hogy mennyi idős vagy? És mennyi idősek a lányaid??

Jaj, Isten őrizz, hogy rosszat mondjak Rád! Épp azt mondtam, hogy nem hiszem, hogy rossz ember lennél. De el kell gondolkodni, mi lehet az ok.

Olvasok tovább..

Ártani a két lányomnak nem ártottam soha, legalábbis tudatosan nem. Középiskolás koruk kezdtétől, úgy csinálták a dolgaikat, ahogy akarták, nem szóltam bele. Azt éreztem, hogy a helyes útirányt megadtuk nekik, rossz útra térni már nem fognak.

Aztán férjhez mentek, mind a ketten kétszer, egy rossz szót sem szóltam, de ha kértek mindenben segítettem.

Az idősebbik lányom a második férje hatására, elvakultan vallásos lett, református. Ez se okozott számomra megrázkódtatást, mert ez az ő élete.

Egyfolytában igyekeztem arra figyelni, hogy én ne legyek rossz anyós, ez nem is volt olyan nehéz, mert a vejeimmel - mind a néggyel - jelenleg is jó viszonyban vagyok.

Az életükbe nem szóltam bele soha, semmiről se kaphattak negatív visszajelzést.

Hogy ez mégis, miért történhetett meg ? Nos a naplómba leírtam mindent szóról szóra. Akit igazán érdekel elolvashatja, mert nem titkos.

Persze megkérdeztem, amikor még tudtam, de választ, hogy min változtathatok nem kaptam.

Tudod hálát sem vártam/várok, csak némi olyan érezétetést, hogy én is létezem még a világon, remélem már nem sokáig.

A nagy ok,- mint általában minden családban - a pénz.Mindenki téved, aki azt hiszi, hogy gonosz voltam, eddig nem mertem megszólalni, mert szégyelltem az egészet. Azonban rá kellett jönnöm, hogy azok is aranyos gyerekek lehettek, akik megölték az anyjukat. Mostanában elég sokszor hallani, mindenféle csatornán. Őket is anya szülte és nevelte,gondolom nem erre.

Nem kell engem hibáztatni, nem vagyok rossz? ember. Most kemény büntetést kapok ezért is, amit soha életemben nem tettem meg.

Igazad van. De mindennek van oka.

Nem gondolom, hogy Viki49 rossz ember lenne.

Viszot: Az én anyósom olyan gonosz ember volt, hogy mindenkinek, ahol csak tudott, ártott. A saját gyerekeinek leginkább. A fia, 5 évig szóba sem állt vele, mert előtte a mama tönkre tette a kapcsolatát és anyagilag is ellehetetlenitette.

Később kibékültek, de nem sok változás volt, a mama ahol tudot, keresztbe tett folyamatosan. Én próbáltam megfelelni, amennyire csak lehet, de soha semmi nem volt jó. Mindenbe belekötött, piszkálódott, és igyekezett tönkre tenni a kapcsolatunkat és mindent. Természetesen kerültük, csak ünnepekkor mentünk hozzá, akkor valamennyire normális volt, de a vége mindig összeveszés lett. Sosem bántottuk, de ő minket állandóan. Szavakkal.

Mint lejejbb irtam, a volt férjem is bántalmazó volt, lelki terrorban tartott. Tehát innen jött a dolog, az otthoni minta..

Csak azért irtam ezt le, mert valahonnan indulnak a dolgok.

Nem mondom, hogy Viki49 rossz mebre lenne. De meg kellene vizsgálni, mi az oka, hogy idáig fajultak a dolgok..

Természetesen, ha ezen az oldalon minden rendben van, akkor a lehető leginkább elítélendő a szülőt bántalmazni, akár lelkileg, akár fizikailag.

Ez valami szörnyű állapot.

Nem lehet tőlük megkérdezni, hogy miért viselkednek így veled? Bármilyen valós, vagy vélt sérelmeik vannak, így bánni egy szülővel szívtelen hálátlanság.

Azért nem látsz ilyet, mert ezen a portálon nincs erre lehetőség. Nem úgy írták meg.

Időrendi sorrendben jönnek a hozzászólások, csak éppen visszafelé. :)

sziasztok!

bocs hogy ilyen kerdest teszek fel segitene nekem valaki hogy ne a legujabb hszolasok jojjenek fel eloszor hanem idorendi sorrendben?

mert nem latok sehol ilyen lehetoseget hogy ezt szabalyozzam az oldalon.

koszi A.

Dehogynem, rengeteg ilyet is hallani.

Ám ugyanaz a rendőrség állásfoglalása: belső, családi ügy, amíg vér nem folyik ugyanúgy nem tesznek semmit, mint a felnőttek közötti konfliktus esetén. Ráadásul az esetek többségében tehetetlen idős szülő szenved nemcsak a bántalmazás, hanem a szégyen miatt is: a tulajdon gyereke emelt rá kezet.

És sikítófrászt kapok az olyan véleményektől, hogy "de hát a szülő nevelte olyanná a gyerekét". Kéretik az ilyenektől megkímélni a fórumot. :)

Nekem is szörnyű volt olvasni a fórumindítást, nem tudom hova tűnt, miért lett moderálva, vagy törölve.

cicakaktusz nagyon jó összefoglalta.

Nagyon messzire vezet annak a kérdésnek a taglalása, hogy sokan miért nem képesek megnevelni a gyereküket.

Bárhogyan erőlködök, nem tudok visszaemlékezni olyan embertelen elvárásokra, amiknek manapság meg kell felelni. Pl. szülőknek a munkahelyen, gyereknek a társai közt.