Szerintetek megérzi az ember saját halálának közeledtét? (beszélgetés)

Szerintem, igen. De szerintem az is lehet, hogy valaki nem érzi vagy mást érez.

Mama, elköszönt. Másnapra elhunyt.

Én viszont, nem éreztem semmit. Főleg nem a végét. Bizony két hónapja volt, hogy majdnem meghaltam az orvosok valóságos csodának tartják, hogy életben maradtam! Talán azért nem éreztem, mert még nem voltam a végénél, ezek szerint?!

Állitólag " földszaguk " van. Ezt még régebben hallottam. Aki mondta azt hiszem az se él már :((.

Tudják e hogy meg fognak hamarosan halni? Nem kizárt hogy azok a különböző megjegyzések, valamit üzennek..

Szia !

Nagyon sajnálom, ami történt....

Ne gondolkodj ezen, legfőképpen ne okold magad azért, mert nem tudtál neki segíteni azáltal, hogy felfigyelsz a jelzéseire. Ha vannak gyerkőceid, akkor mindenképpen ápolgasd az ő és a saját lelked is. Ő sem örülne annak, ha hibáztatnád magad valamiért......

Sok erőt kívánok !

Szia!

Sajnos már nem tudom megmenteni, bárcsak tudtam volna... a férjem halt meg hirtelen, váratlanul, pedig mindig egészséges volt. Szeretném tudni, hogy így utólag volt-e valami egyértelmű jel amire nem figyeltem, nem vettem észre, nem is éreztem, amit ha észreveszek....., de ennek már semmi értelme.

Halála előtt egy félórával azt mondta, hogy nagyon vigyázz magadra, de mindig féltett bennünket, nem hittem, hogy ezt azért mondja, hogy ez lesz az utolsó szava. Vajon ő érezhette, de mást nem mondott... Ezek a gondolatok kavarognak bennem.

Écsanya!

Megkérdezhetem, mér tetted fel a kérdést? Van valami oka? Ennyire féltesz valakit a haláltól?

Szerintem ha beteg/öreg akkor igen.

De nem minden esetben,mamikám most 70 éves és kb 5 éve hajtogatja hogy meghal.Mindig mondom neki hogy egyszer mindenki...

Sok esetben megérzi. (öregség, betegség)

De mondjuk baleseteknél szerintem kizárt dolog.

Az én nagyszüleim is külföldön laktak. A tatám a halála előtt kb. egy évvel volt nálunk, aztán rá fél évre még egyszer el akart jönni, most már tudom, hogy ez volt a búcsú, hogy utoljára még lásson minket. Prostata rákja volt, ill. egy nagy megfázás miatt a szíve is megbetegedett (persze az öregség is besegített). Valahogy teljesen másképp viselkedett, épp Karácsonyra jött, már nem nevetett velem, ha vicceket olvastam fel neki (pedig előtte majd megpukkadtunk a nevetéstől mindig), olyan csendes, mélabús volt, mostani szemmel nézve, csak figyelt, hogy hogyan telnek a napjaink. Örülök, hogy sok-sok családi képet csináltam akkor magunkról, mert miután hazament soha többet nem láttam élve.

Az otthonában ágynak esett, a nagynéném tudott akkor hazautazni hozzájuk, hogy ápolja. Két hónapig "húzta", s mi két napra rá váltottuk volna a keresztanyám, de már csak a temetésére mehettünk.

Utólag mesélte a nagynéném, hogy mikor eljött a vég, ugye mentőt hívtak (nem tudták, hogy az utolsó perceit éli, csak látták, hogy nagyon rosszul van, azért kellett mentőt hívni), a papám meg azt mondta, hogy "sajnálom szegény Évát (anyukámat) és B.-it..." (ez voltam én, az unoka), arra gondolhatott, hogy már nem találkozhatunk, mert nem bírja tovább, feladta.

Utána nagyon sokáig álmodtam vele, s mindig sírt, zokogott az álmaimba. Hosszú ideig, kb. egy évig ment ez így. Közben megszületett a lányunk a férjemmel és egyszer csak azt kezdtem el álmodni, hogy a papám elviszi sétálni a dédunokáját... és nagyon nagyon jó, megnyugtató, felemelő érzés volt, mert ugye élőben nem ismerhették már meg egymást! És onnantól kezdve a nagyapám arca már ragyogott álmaimban, mosolygott... legutoljára azt álmodtam vele, hogy kézen fogva sétál a lányommal, s ahogy visszafordultak, integettek és mindketten nevetnek... ez olyan érzés volt, hogy most már megnyugodott a lelke és most már téleg békében nyugszik.

Nem tudom, megérzi-e. A nagymamám viszont rövid betegség után 84 évesen nálunk halt meg. A halálát megelőző napon este azt kérte, hozzuk el a fekete ruháját, mert érzi, hogy meg fog halni.

Másnap délelőtt valóban elhunyt.:(

Hát nem tudom. A nagymamám és apósom sosem volt egy érzékeny lelkületű ember, nem hittek semmilyen misztikumban. Hosszan tartó súlyos betegségük volt. A nagymamám, azt mondta, hogy a nagynénémmel, az ő lányával még találkoznia kell. Külföldön élt. Hazajött, meglátogatta nagymamámat és a nagymamám másnap meghalt. Apósom pedig sokszor rosszul volt bevizesedett a szíve. Azt mondta nekem, hogy a következőt nem csinálja végig. Próbáltam ráhatni, és valószínű, hogy a nyugalmam miatt, de ígéretet tett, hogy végig csinálja. karácsony szenteste előtt éjjel hívott anyósom minket, hogy rosszul lett. A férjem ment át és vitte a kórházba. Én már akkor tudtam, hogy a karácsony már nélküle lesz. Így is volt. 24 reggel hívtak minket, hogy meghalt. Nem csinálta végig mégegyszer.

Mindketten döntöttek.

A férjem szülei egyik évben Mikulástájt voltak lázogatóba nálunk. Mikor készülődtek haza az apósom tett egy kijelentést. Bizony nekem is gondolni kellett volna...

Azt mondta : Itt voltam, látom jól vagyok, most már megnyugodtam vagy ( nyugodt vagyok ).

Jó 2 hónapra rá, akkor még csak a szomszédba volt telefon, lehívtak a 2. emeletról az elsőre. Sógornöm keresett, hogy apósom meghalt.

Kérdeztem mi történt, hogy történt, kórházba volt? Nem igazán válaszolt, hebegett habogott. Persze a sógornőm se a saját telojáról hívott, Ő is a szomszédjától, és nem lehetett mindent őszintén elmondani..

Akkor már sejtettem nagy baj van.

Előtte kb egy jó héttel voltam náluk de csak a városba orvosnál. Nagyon el akartam menni hozzájuk, de valahogy rettenetesen rosszul érztem magam. Minél hamarább haza akartam érni.

Hát igen Ő eltervezte eddig és nem tovább. Nem volt olyan súlyos beteg hogy ezt keljen csinálja.

Ennek már 13 éve kb.

Én is azt gondolom, hogy a nagyon betegek érzik meg a halálukat, de nem is megérzésnek nevezném, hanem döntésnek.

A nagymamám és apósom is majdem napra tudta mikor fog meghalni, azaz mikor adják fel.

van egy fórum amit inditottam, ott eltudom olvasni a történetet..nem akarom azt itt meglévő forumtémával összekeverni:)

Generált szorongás néven fut az egyik a másik meg

depresszió,pánikbetegség,szorongás legyőzhető-egyóyszer nélkül?!:)

ha gondolod olvasd el