Soha ne ítélj ismeretlenül

Januárban kezdtem egy új munkahelyen dolgozni, mindenki ismeretlen volt számomra, de egy új életet akartam szakmailag összerakni. Már feldolgozva a csalódást és lezárva a történteket.

Aki nem olvasta előző cikkeimet, a lényeg, hogy én hittem a férfi és női barátságban. Naivan és őszintén! Aztán a szakmám egy része is bukott miatta. Mindent újra kellett építenem.

Tehát új munkahely, új célok és tervek. Jó csapatba kerültem, csupa belevaló csaj közé. Jött viszont egy kolléga, akivel rengeteg szóváltásunk volt, melyek igen viharosra sikerültek. Mégis együtt kellett dolgoznunk, napi szinten meg kellett beszélni és oldani az aktuális feladatokat. Vita vitát követett. Volt, hogy látványosan kerültük egymást, a kolléganők meg röhögtek. Valahogy úgy éreztem, hogy hülyének tart és semmi nem jó neki, amit elképzelek, valamint semmi nem igaz, amit mondok.

Kezdett egyre rosszabbá válni a dolog. Mikor egyszer úgy igazán elegem lett -hisztis gyereknek nevezett-, közöltem, itt volt elég, én felmondok! Nem szólt semmit. Délután felhívott. Fel sem akartam venni - emlékszem. Elkezdtünk nem a munkáról beszélgetni, az életről, a szakmáról, a családról, a mindennapi gondokról. Valami ekkor hatalmasat változott.

Másnap hozott nekem csokit. Ettől kezdve minden nap hívtuk egymást, ha nem volt miért, találtunk szakmai indokot. Én még ekkor is úgy éreztem, hogy csak a munkatapasztalatom miatt van szüksége rám. Álom volt vele ezután dolgozni, kedves volt és figyelmes. A kolléganők jelezték, hogy ez már "picit sok, mit csináltam vele"?! Én semmit, "Isten ment még egy kalandtól!" Mindkettőnk családos, nem kell gubanc.

Pár hónap után ő felmondott, kapott egy jobb állást. No, gondoltam, eltűnik. Bár azt ígérte nem fog. Szép lassan minden volt kollégával megszakadt a kapcsolata, velem nem.

Annyira nem, hogy gyakran találkozunk és napi szinten beszélgetünk. Többször voltunk kirándulni, szép lassan megismerjük egymást és jókat nevetünk a munkahelyi vitáinkon.

Ennek már több hónapja, s a barátság egyre mélyebb és őszintébb. Semmi gond nem lenne ezzel, ha tudnék hinni a férfi-női barátságban. De félek, mert már nem tudok!

Mégis örömmel és jó érzéssel tölt el, hogy van egy ilyen ember az életemben.

Felnőtt nő vagyok értelmes gondolkodással. A párom tud a pasiról, találkoztak is már. Jó, azt nem mondtam el neki, hogy néha elugrunk együtt kirándulni. De kell némi titok az életben.

Már sokkal jobb rálátással és óvatosabban állok ehhez a barátsághoz. S ezt az előző nagy harcból tanultam meg.