Sírig tartó házasság (beszélgetés)
Lehet, hogy csak ez a fránya agyérelmeszesedés...
...az csinál hülyét az öregekből...
1 év járás után a párommal szövetkeztünk, hogy összeházasodunk, azért mert untuk, hogy mindig csodálkoztak azon, hogy még együtt vagyunk.
Ennek már 20 éve.
Azóta is úgy tekintünk a házasságunkra, mint egy szövetségre.
És szövetkezünk is elég gyakran, most pl. a kamasz fiaink ellen, persze szigorúan az ő érdekükben :-)
Hogy sírig tart e majd a házasságunk?
Nem tudom, de inkább igen, azt gondolom.
Egyébként a csatáinkat vívtuk, vívjuk és vívni fogjuk mi is, mert nehezen jutunk egyetértésre, de valahogy eddig midig sikerült...
Nem is ez a vicces benne, csak amikor valaki fennhangon hirdeti, hogy ő aztán soha...
Soha ne mondd hogy soha!
Nem, én azt mondtam, hogy a normálisak vannak többségben:)
Persze, amikor szarul vagy, lehet, hogy jobban észreveszed a negatív véleményeket, de a nagytöbbség nem gondolja így. A nagytöbbségbe azok is beleszámítanak, akik hallgatnak, nem fogják bizonygatni, hogy együttéreznek, de azért együttéreznek. Nyilván jobban észreveszed azt, ha anyukád egyfolytában karattyol, hogy ugye megmondtam, vagy néhány irigyet, de ez nem tükrözi az összes körülötted élő véleményét.
Átvitt értelemben valóban van ilyen ,hogy sírig tartó házasság.Sajnos én a saját bőrömön tapasztaltam:(
Mi 34 évig éltünk együtt jóban-rosszban,amikor a férjem meghalt:(
"Akkor fognak igazàn nevetni, ha mégse..."
Szánalmas kis élete lehet annak, aki csak azon tud igazán nevetni, vagy azon tud csak szórakozni, ha egy másik elválik. Nincs ezen semmi nevetnivaló. Nem mondom, hogy rossz, vagy jó, mert ez sok dologtól függ, minden házasság vége egy valami másnak a kezdete, de nem az jut eszembe, hogy hihihi, elvált xy. Attól, hogy kinevetik, nekik nem lesz jobb. Vagyis, de. Ha ilyen szánalmasok, nyilván más örömük nincs az életben.
Hány éve tart? Ha már vagy harminc, akkor hiteles.
De ha csak három éve, akkor viszont nem érdemes ilyesmit fennhangon hirdetni, mert majd akkor fognak nevetni igazán ha mégse...
Pontosan ilyen erzesem volt olvasva a hsz-eket. Minek ezt nagyvilagnak bizonygatni??
NYilvan senki nem ugy megy bele egy hazassagba, hgoy na majd akkor elvalunk :SSS
Viszont nekem ha valaki arrol beszelne, hogy szerinte mi elvalunk, hat en ugyan nem bizonygatnam neki az ellenkezojet, had gondoljon amit akar.
Ne nyugtasson meg. Lehet, hogy csak egyformán vagyunk bunkók :D
De alakul a lista, pl. vitorlázó repülés, szafari és hasonló őrültségek :)
van ilyen, bár nem mostanában köttetnek
az én szüleim 1952-ben (62 éve) esküdtek, még mindig együtt és mostmár mondhatjuk, hogy sírig (82 évesek)