Selejtes, aki nem szül 30 előtt?

Az ember időnként elgondolkodik az életén. Hogy mi hogyan alakult és hogy miért. Végig gondolja a döntéseit, a következményeit, az okokat, és azt, hogy vajon így kellett-e lennie.

Társadalmunk egyik legsarkalatosabb pontja a gyerekvállalás. Kislányként babázunk, a legtöbbször egész életünk folyamán arra készítenek fel bennünket, hogy egyszer édesanyák leszünk. Valahol egy társadalmi elvárás, hogy a huszas éveink közepén férjhez menjünk, és lehetőleg házasságunk első vagy második évében gyereket szüljünk. Ha ez nem így alakul, vagy netalán csúszik, akkor jön a megbélyegzés: az illető nő karrierista, nem anyának való, saját maga fontosabb mint a meg nem született gyereke, önző, nem képes elköteleződni. A férfi, akinek nincs gyereke, általában menő agglegény, vagy sármos férj. De ez most nem a férfi-női ellentétekről szól...

Hamarosan 32 leszek. Tavaly házasodtunk össze a férjemmel és mondanom sem kell, hogy hányszor és hányféleképpen dörgölték az orrom/orrunk alá, hogy már öregek vagyunk, és mikor lesz gyerekünk, itt van már az ideje... Ebből általában az szűrhető le, hogy ha valaki nem szült 30 előtt (lehetőleg még korábban), akkor az teljes egészében elrontotta az életét, selejtes. Két opció lehetséges: vagy szaporodásra alkalmatlan, vagy önző dög. Az, hogy esetleg a társadalmi körülmények, esetleg az élet nem tette lehetővé (pl. megfelelő társ hiánya) a szülést, az másodlagos. Egy nőnek igenis gyereket KELL szülnie mindenáron, minél előbb, vagy felkötheti magát.

Általában azok bélyegzik meg az embert, akiknek fogalmuk sincs a másik életéről, a helyzetéről és az igényeiről. Egyik kolléganőm megkérdezte, miért nem szültem már egy éves ismeretség után a férjemnek, hiszen „ebben a korban már nem szokás várni”. Nem, nem estem teherbe 28 évesen egy néhány hónapos kapcsolat után, mert úgy éreztem, hogy akármennyi idős is vagyok, egy kapcsolatnak esélyt kell adni és a pasit sem spermabanknak kell használni. Egyikünk sem szeretett volna akkor gyereket. A férjemmel igyekeztünk felépíteni a saját kis közös életünket, élvezni egymás társaságát, az utazásokat, megküzdeni a mindennapi problémákkal és felmerülő gondokkal, mielőtt gyereket vállalnák.

De miért nem korábban? Lássuk az én személyes hátteremet és az indokokat: az előző párommal, azaz vőlegényemmel nem jött össze a kapcsolat, hála az égnek még az esküvő előtt kiderültek a dolgok. Különben most valószínűleg egyedülálló anyuka lennék. Akkor voltam 26, tehát a félig meddig ideális korban. Magától értetődő, hogy ahhoz az emberhez nem mentem hozzá és nem szültem neki gyereket.

A férjemet 27 éves koromban ismertem meg, akkor még javában egyetemre jártam (későn jöttem rá mi is akarok lenni ha nagy leszek, plusz munka mellett végeztem az egyetemet). Amikor lediplomáztam, úgy döntöttünk, külföldön próbálunk szerencsét. Másfél évig egy 2x2-es szobában éltünk, egy matracon aludtunk, a házban rajtunk kívül még 12 ember élt. Ideális körülmény egy gyerekhez? Nem hiszem. Munkánk vagy volt vagy nem, órabérért dolgoztunk. Persze lehet mondani, hogy mások is szültek már rosszabb körülmények közé, úgyis megoldódott volna, lett volna valahogy stb. Csakhogy mi ezt nem akartuk. Lelkileg és anyagilag akkoriban egyáltalán nem voltunk stabilak, én sokszor megkérdőjeleztem a saját épelméjűségemet is, hogy mégis miért kellett egy lyukba jönni és órabérért gürcölni?

Ez megváltozott két éve, kaptam egy jó állást egy jó cégnél, elköltöztünk, a férjemnek is jó munkahelye lett. Végre meg tudunk fizetni egy rendes albérletet, meg tudunk engedni magunknak egy normális életet, ahová már szívesen vállalunk gyereket.

Nem kell elítélni a harminc feletti gyermektelen nőket, csak meg kell néha nézni, hogy mi áll a háttérben, mindennek oka van. Nekünk fontos volt, hogy összeházasodjunk, mielőtt családot alapítunk. Tudom, nem a papíron múlik a gyerekvállalás. Az is fontos volt, hogy rendes körülmények közé érkezzen a baba – és itt nem luxusra gondolok, csak arra, hogy nem okoz gondot egy-két extra kiadás, vagy az, hogy nincs hová tenni a babaágyat, mert a 2x2-es szobába már nem fér be.

Én sem így terveztem, amikor még tinikén álmodoztam a jövőmről. Nem így terveztem, amikor még hozzá akartam menni az előző páromhoz, akiben megbíztam és kiderült hogy hazudott. Fontos volt mindig a karrierem is, az önmegvalósítás, de nem annyira, hogy ez miatt ne legyen családom. Én vajon nem tartok attól, hogy nem lesz könnyű a terhesség vagy a szülés a korom miatt? Dehogynem. Tisztában vagyok vele, hogy a biológiát tekintve már réges rég szülnöm kellett volna, vagy 10 éve. Akinek összejött így, az szerencsés.

Igy alakult... Nem hiszem, hogy egy késői gyerekvállalás miatt elrontottam volna az életemet vagy nem lennék teljesn értékű nő. De mindennek oka van, lehet, hogy az élet pont úgy alakítja a dolgokat, ahogyan azoknak történniük kell.