Segítség! A 6 éves lányom hipochonder! (beszélgetés)

Szerintem első lépésnek el kellene fogadnotok ,hogy Ő ilyen.Nem szabadna bűntudatot okoznotok neki avval,hogy azt mondjátok ,hogy milyennek kellene lenni.

Fogadjátok el őt olyan gyereknek,személyiségnek ,amilyen.

Tudom ,nem könnyű és néha én is falra mászom a saját gyerekeimtől,de valahogy meg kell próbálni megtalálni mindegyikkel a hangot,még ha nem is mindig sikerül :))

Minden gyerek más ,és máshogy reagálnak le mindent.

Nem hiszem, hogy bárkinek is az lett volna a célja, hogy kioktasson! Szerintem túlérzékeny vagy... Mindenki magából kiindulva próbált jótanácsot adni.

Te kérdeztél, mi válaszoltunk!

Próbáld meg rávezetéssel...

"Talán attól félsz ,hogy komoly a baj?"

"Attól félsz nem tudnak meggyógyítani?"

...és amiket válaszol,ha válaszol,akkor onnan próbáld kipuhatolni ,mi is lehet az, ami ennyire aggasztja.

Ha eleinte nem megy ,biztosítsd arról,hogy bármi eszébe jut,te meg fogod hallgatni,ha bármi kérdése lenne ,akkor válaszolni fogsz rá.

Tudom,nem könnyű mindenkire és mindenre figyelni,de szerintem neki nagyobb szüksége van rád ,mint a családod többi tagjának,vagy a háztartásnak,vagy bármi más dolognak,ha majd esetleg beszélni akar róla.

Erőltetni nem lehet,de bármikor légy nyitott ,mert bármikor megnyilhat,teljesen más témában is:)))

Kitartás:)

Azt, hogy nem egyszer próbáltam vele leülni beszélgetni ezekről, és akkor megkérdezem mi baja van, ha sír. De leginkább 3 fajta választ szokott mindenre adni, és én már nem tudom mit tehetnék még?!

1.) Elfelejtettem

2.) Nem emlékszek

3.) Nem tudom

Ezekkel a válaszokkal nem tudok mit kezdeni!... :(

Szerintem senki nem oktatott ki, és senki nem tart rossz anyának, senki nem mondta, hogy nem kap a kislányod szeretetet!!!!

Mint édesanya, én is tudom, hogy néha erőn felül kell teljesítenünk, a munka, házimunka, vagy esetleg kisebb gyerek(ek) mellett, és mikor úgy is érezzük, hogy mindent megadunk a gyermekünknek/gyermekeinknek, még akkor is vannak olyan dolgaik, amikkel aztán meg vagyunk lőve, és csak nézünk, hogy: EZT VAJON MIÉRT CSINÁLJA??? MIT TEGYEK, HOGY JOBB LEGYEN??? MI LEHET AZ OKA, HOGY ÍGY VISELKEDIK??? MIÉRT CSINÁLJA EZT, HISZ ÉN NEM ERRE NEVELTEM, NEM EZT TANÍTOTTAM NEKI! MIÉRT, HÁT NEM VOLT Ő ILYEN!!! stb.

Mi tudjuk, mennyire szeretjük őket, de azt nem, hogy bennük, hogy zajlik ez! Hogy élnek át egy válást, egy új apát, egy új testvért, mégha úgy is néz ki, hogy hejj, milyen könnyen viselik, tudat alatt bármi lehet a lelkükben, amit így vetítenek ki! Lehet, hogy a lányod nincs is tudatában miért csinálja!

TE tudod, hogy mennyire szereted, és tudod, hogy ha volna rá időd, még többet adnál neki magadból, de lehet, hogy neki még ez is kevés lenne! TE megteszel mindent, ezzel semmi baj, csakhát mellette neked is ott van még a két kicsi, meg a házimunka, a párod, stb.!

Megértem, hogy kétségbeejtőnek látod a helyzetet, és lehet, hogy erre csak az idő lesz a megoldás. Ahogy a lányod is egyre nő, okosodik, több mindent meg fog érteni! Próbálj az ő fejével gondolkodni, az ő fejével látni, érezni dolgokat! Hátha jobban megérted te is, és talán könnyebben tudsz segíteni neki!

Más nem segíthet rajta, csak te!

De azt biztosra veheted, hogy nem hipochonder!

"Szerintem ez nem szeretet éhség, inkább csak így tudja kimutatni , kimondani, hogy valami bántja.

Beszélgess el vele, és kérdezd meg tőle, hogy mi az ami miatt sír, mitől fél, mi bántja?

Próbáld kideríteni az okát."

Én írtam,mit gondolsz erről?

Igazából az a baj, hogy nem arra vágytam itt, hogy sokan burkoltan kioktassanak arról, hogy hogy kell szeretnem a gyerekeimet! Nagyon jó édesanyának tartom magam, mert mindent megadok és megteszek a boldogságukért, ami tőlem telik! 2 éve szenvedek a lányommal, és ezek amiket leírtatok mindent végig zongoráztam már, és azért nyitottam ezt a topicot, mert már nem volt más ötletem! Segítséget vártam tőletek, nem azt, hogy lefikázzatok, hogy szeretet kell a gyerekemnek. Én szeretem őt, mind a 3-at. Mindegyikkel töltök külön-külön időt, ölelgetem, szeretgetem őket, mert engem sem szerettem a szüleim. Anyagilag mindent kaptam, de nem is emlékszek arra, hogy mikoröleltek magukhoz utoljára, és mikor mondták őszintén azt, hogy szeretnek. Mivel én nem kaptam meg ezt, így a saját gyerekeimnek minnél többet szeretnék ebből adni, hogy ők soha ne érezzék azt, hogy el van hanyagolva.

Megkapja a kellő figyelmet, és sokan itt úgy néz ki nem is értették meg tanácstalanságom témáját. Sajnos már bánom, hogy ezeket leírtam ide, mert ahhoz, hogy pontosan értsétek a problémámat, talán le kellen írnom egy csomó mindent, amit sokan el sem olvasnának, és unalmasnak tartanának.

Azért köszönöm az eddigi hozzá szólásokat!

Valószínű nálad is az a tény állt fenn, hogy ezzel próbáltad felhívni a figyelmet arra, ami hiányzott neked! Csak a szüleid nem biztos, hogy vették a lapot!

Ez a kislány még csak hat éves, nem pszichologus kell neki, hanem az édesanyja!

Itt még anyuka változtathat a dolgokon, ha komolyan veszi a jeleket!

Az én véleményem is az, mint a legtöbb hozzászólónak. Hidd el, figyelemfelkeltésről van szó a részéről!

Van egy ismerősöm, akinek a gyermeke hasonló tüneteket produkált. Minden betegséget túldramatizált, sőt ha nem figyeltek rá eléggé azt ő úgy jelezte, hogy a hasát fájlalta feltűnően. Eleinte a szülők körbeugrálták, kényeztették, de később rájöttek, hogy bizony a gyerek rájátszik a betegségre.

Egy alkalommal, mikor találkoztunk a gyerek szintén a hasát fájlalta, de az anyuka már csak legyintett... teljesen figyelmen kívül hagyta, azt mondta én se figyeljek rá. Kis idő múlva, mikor a gyerek észrevette, hogy nincs meg a kellő hatás, abba hagyta a színjátékot és szó nálkül szaladgált tovább, mintha mi sem történt volna.

Azt hiszem egy pszichológusnak lett volna mit elemezgessen rajta.

Úgy gondolom próbálj meg vele több időt tölteni, csak rá figyelni.

Pszicholódusok is nagyon értenek hozzá:(

2 éve voltunk a Heim Pálba a középső gyerekemmel 5 napig. Egy 6 éves lány került a szobánkba elvileg hasfájással. Az anyja végig nagyon furcsa volt, a gyerek mellett volt testben, de lélekben teljesen máshol járt. Ült mellette, néha beszélt hozzá, de nem igazán törődött vele. A lány a fiam minden egyes tünetét a magáévá tette. Akkor volt látványos a dolog, mikor a fiamnak erős hányingere volt és öklendezett, így ki kellett vele sietni a WC-re. De nem hányt és jobban is lett, így még a dokinak sem kellett szólni. 2 órára rá, a lány borzalmasan rosszul lett, neki is hirtelen hányingere lett, hattyúhalála semmi nem volt ahhoz képest. Anyuci egyből ugrott, riasztotta sz egészségügyi személyzetet, sürgölődtek körülötte. Kapott egy kis Normaflore-t és látványosan meggyógyult. Akkor ment el a kedvem attól, hogy szóljak, az én gyerekem valóban rosszul van. Megtörtént a nagy törődés, a vele való foglalkozás anyuci részéről, aztán folyt.köv. minden a megszokott mederben. De a szobatársakkal együtt már teljesen kiborultunk a gyerektől is, meg az anyjától is. Másnap elküldték pszichológushoz. Ott a szakember megállapította hogy nincs semmi gond a lánynál és a kortársaihoz képest sokkal fejlettebb. Ezt elhittük hogy fejlettebb, mert hülyére vett mindenkit. De mi figyeltük őt, ha már az anyja nem és egyértelmű volt a szeretethiány okozta törődésvágy. Csak baromi bosszantó volt, hogy egy képzelt beteg gyerekkel 2 hasi Uh-t, meg ezerféle vizsgálatot végeztek el, addig egy valódi beteg gyerek (aki nem a dramaturgiára játszott, hanem viselte valódi rosszullétet) őt meg le se tojták. Szerencsére kórházat váltottunk és dokit, meg is lett a baj forrása. De hogy egy képzett pszichológus így elnézze. Az orvosok persze hittek neki, egy akkor 6 éves lelkibeteg gyerek így siklott el előttük, és most ki tudja miket művelhet azóta.

Én is ha beteg vagyok, jobban igénylem a törődést:DDD

Már ha megemlítetted, a halál egy természetes állapot, a haldoklónak épp elég, hogy elveszít mindent ami fontos volt neki, kiszolgáltatott, beletörődött, és szeretné maga mellett tudni a szeretteit. Hogy az unokákat, kicsiket odaengedjük, és megfoghatják egymás kezét,elbúcsúztatnak egymástól, nem csak magának a haldoklónak jó, hanem a gyereknek is mert látja, hogy az ember felnő, megöregszik és meghal, és ez az élet. Beszélni pedig azért kell róla,m ert a halál nem tabu. Attól lesz természetes és nem ördögtől való....

Az ember ha beteg természetes, hogy vannak félelmei, és jobban igényli nem csak a törődést, hanem a szeretetet is. Hát add meg neki, ilyenkor még jobban.:)

a hypohonder az nem azt jelenti,hogy fél a betegségektől,hanem inkább azt,hogy beképzel mindenfélét magának...

az én lányom is szokott jönni,hogy ő szerinte lázas,meg lehet,hogy ez a baja meg az a baja...megszoktam nézni,de általában semmi baja sincs,azért én tudni szoktam,hogy mikor beteg és mikor játszik rá...:D

Elolvastam a fórumot.Szerintem nincs semmi probléma a gyerekkel.Minden gyerek más,és ezt el kellene fogadni és nem példálózni a kicsivel,hogy Ő ezt ,meg azt ,így meg úgy csinál,csak mert neked elfogadhatóbb az ő reakciója.

Nekem 3 gyerekem van és mindhárom teljesen máshogy viseli a betegséget,nekem a legkisebb szokott sírni ha beteg.

Eszembe jutott az is ,hogy kb ebben a korukban kezdte el foglalkoztatni őket a halál kérdése is.

Lehet ,hogy nála ez a betegség közben jobban előjön és szorong miatta.

Szerintem a szüleid épp ,hogy nem buták ,mert legalább ők beszélgetnek vele a halálról ,azokról akik már elmentek és ha kérdése volt a kicsinek válaszoltak is rá.

Szerintem nem az a megoldás ,hogy elodázunk,vagy nem beszélünk kényes dolgokról,hanem pont fordítva.A gyerekek nem buták,sőt.Ha válaszolsz a kérdéseire ,a szorongásaira,akkor tudsz segíteni azon,hogy ez a probléma megoldódjon.

Ha hátat fordítasz és legyintesz,hogy már megint "nagy halált" játszik egy kis vírus miatt,akkor bármi is szorongatja a kis lelkét, ott fog maradni .

Szerintem ez nem szeretet éhség,inkább csak így tudja kimutatni ,kimondani,hogy valami bántja.

Beszélgess el vele,és kérdezd meg tőle,hogy mi az ami miatt sír,mitől fél,mi bántja?

Próbáld kideríteni az okát.

Ahogy tovább olvastam a hozzászólásaidat, bennem egyre inkább erősödik a gondolat, hogy ez bizony figyelemfelkeltés a részéről!

Mivel mikor beteg egy gyerek, ténylegesen több figyelem hárul rá, így a lányod felerősíti a dolgokat mikor beteg, mert tudja, hogy ezzel még több figyelmet kap!

Azt gondolom, még ha ennyire bele is lovalja magát a dolgokba, próbálj türelmes lenni vele! Add neki a gyógyszert, és tedd hozzá, hogy ettől mindjárt jobban érzi magát! Ha még utána is "szenved" akkor hagyd rá! Ha rájön, hogy nem ér el vele többet, mint alapból, akkor abba fogja hagyni! Próbáld meg kiiktatni a "rájátszásokat!" Viszont légy vele továbbra is türelmes és együttérző! Nem kell sajnálgatni annál jobban, mint amennyire tényleg beteg!

Lehet, hogy hosszú idő lesz, és csak ideiglenesen válik be!

Azt gondolom, azért meg kéne találni a probléma igazi okát, hogy mégis miért viselkedik így??