Pozitív vagy negatív ez a teszt? (beszélgetés)
A nőgyógyászom endokrinológus is, ráadásul frissen végzett, bízom benne ezért aktuális, megbízható tudása van. Ő értékelt minden leletemet. T4 és TPO volt nézve azok közül, amit mondtál.
Egyébként sosem szedtem gyógyszert és fiatalabb koromban elég felelőtlenül csak megszakítással "védekeztem" és bár egy kicsit a mai napig mítosznak gondolom ezt az előváladéktól teherbeesés dolgot (az nem előváladék, hogy nem rántja ki időben és belemegy egy pici az elején, az előváladékban minimális spermium van és azok se jók, szóval szerintem ez sokszor bénázásból adódik), de mégis felmerült, hogy hogy a fenébe nem csúszott be nekem sosem? A férjemmel már 10 éve vagyunk együtt, vele is így védekeztünk, persze itt már nem lett volna gond, ha esetleg összejön, de figyeltünk rá hogy ne, és vele sem. Persze ismerek közelről is ilyet, aki ugyanígy volt, és ahogy eldöntötték és jó időben voltak együtt, gond nélkül teherbe esett pár hónap alatt. De azért ez is érdekes. Egy doki azt is mondta már, hogy a hajlam örökölhető, hogy kinek mennyire nehéz ez, anyukám nehezen esett teherbe, egyszer el is vetélt, de ott végül ugye happy end lett.
Àtjárhatósági legyen akkor tényleg a következő lépés. Egyébként csomó probléma lehet még amiket nem néznek csak így ennyi idő után. Sajnos ezek drága vizsgálatok és sajnos általában csak több sikertelen lombik vagy vetélés után nézik meg tb alapon, de vannak amiket akkor sem, csak fizetősen. Terhelésed eredménye milyen? Sajnos sok orvos nem ért hozzá rendesen. Tuti hozzáértőnél voltál? T3,t4 mennyi? Antitestek voltak nézve (atpo, Atg)?
Köszönöm szépen a válaszokat. Az a helyzet, hogy ez egy tavaly októberi tesztem, és rá két napra meg is jött. De se előtte, se azóta nem volt soha legalább egy hasonlóan halvány csíkocska sem, ezért a minap, amikor szembejött velem ez a kép - amibe azóta is kapaszkodok, hogy van remény - gondoltam megkérdezem, más mit gondol erről. Egyébként rózsaszín volt, és időn belül, kb 30 mp alatt lett ilyen. Abban a hónapban elég későn, a 19. napon éreztem az ovut (amúgy covidos is voltam), ahhoz képest ez a 13. dpo-n készült. Normális esetben 28 naposak a ciklusaim és az ovum is félidőben szokott lenni. Ezt egyszer nőgyógyász manuálisan, egyszer pedig vérvétel igazolta. Na, akkor már leírom röviden az esetem is :D Nem volt semmi panaszom, egy általános nőgyógyászati vizsgálaton azt mondták minden tökéletes egy terhességhez hajrá. Mégsem jött egy évig a baba, és bár én már hamarabb akartam kivizsgálásra menni, a doki azt mondta korai még. 28 éves voltam akkor. Aztán a hormonpanelen magas volt a TSH-m és a prolaktinom, ezt 3 hónap alatt fél-fél szem gyógyszer levitte, 2 kontrollon is voltam azóta, tökéletesek az értékek (TSH nem csak 4,9 alatt, hanem 1 és 2 között van). De azóta sincs semmi, pedig ennek is már több, mint fél éve. 3 pontos cukor és inzulinterhelésen is voltam, minden rendben, férjemmel minden rendben. Szedtem már mindenféle vitamint, mio-inozitolt, bio-melatonint, barátcserjét, ittam teákat stb. És már egy jó ideje nem is görcsölök rajta, rengeteget utazunk, éljük az életünket. Persze foglalkoztat a téma, de szerintem ez normális és nem számít görcsölésnek, meg ezt amúgy sem tartom egy túl jó fogamzásgátló módszernek :) Ugyanígy vagyok a stresszel is, nyilván nem egészséges, de azért ahhoz elég súlyos és tartós stressznek kell fennállnia, hogy a fogamzást befolyásolja. Illetve azt sem közvetlenül, hanem közvetetten, pl. leáll a peteérés, de annak meg ugye akkor nyoma van. Már csak egy petevezető vizsgálat maradt, de most a nyáron nem akartam ezzel foglalkozni. Ha az is rendben van, akkor nem tudják mi lehet a gond. Egyébként amióta szedem a bromocriptint és az L-thyroxint nem érzem az ovulációt (előtte se mindig, de amikor igen, akkor általában fájdalmas volt, de legalább megnyugtatott.) Régebben mértem a hőmet minden nap, mostanában csak a ciklus második felében szoktam megmérni, hogy lássam, felmegy-e egyáltalán (az alaphőmet a korábbi mérések miatt tudom) és mindig felmegy szépen. Őőő, kérdésem nincs, köszönöm a figyelmet :D
A halovány csík is csík, ha rózsaszín. Ha nincs színe, akkor gyakorlatilag egy “árok” a tesztpapíron, azaz szellemcsík, negatív.
Szerintem csak szellemcsíkos😞
Ez pozitív. Holnap erősebb lesz😊
Attól függ, hányadik napon. Nagyon nagyon halványan látszik valami, pár nap múlva érdemes megismételni.
Nagyon-nagyon halovány az a csík, ez általában negatív .
További ajánlott fórumok: